Még maga is tanul, jelenleg az Újvidéki Egyetem Művészeti Akadémiájának zongora szakos hallgatója, de Jenován Flórián máris azért dolgozik, hogy megismertesse a zenét az emberekkel. A vajdasági fiatalember azt vallja: azoknak a határon túli magyaroknak, akik megmaradnak szülőföldjükön, arra kell törekednünk, hogy minél jobban megőrizzék és továbbadják a kulturális örökséget. Erre teszi fel az életét.
Szokták mondani, hogy a tehetség előbb-utóbb utat tör magának. Így van ez az ön esetében is, hiszen a Vajdaságban egyre többen ismerik Jenován Flóriánt, az ifjú zongoraművészt. Hol és mikor indult a zenei pályafutása?
– Zenei pályám, tanulmányaim alapkövét a nagykikindai Slobodan Malbaški Zeneiskolában eltöltött években raktam le, amelyre a nagybecskereki Josif Marinković Középfokú Zeneiskola zongora szakos diákjaként építettem. Jelenleg az Újvidéki Egyetem Művészeti Akadémiájának zeneművészeti karán, szintén zongora szakon tanulok, professzor Kinka Rita művésznő növendékeként. Büszke vagyok arra, hogy eddigi pályám során számos hazai, illetve nemzetközi versenyen részt vehettem, amelyekről szép eredményekkel és még több tapasztalattal tértem haza. Ezek az élmények és elért eredmények óriási motivációt adnak a folytatáshoz, a további munkához.
– Milyen céljai, tervei vannak művészként?
– Nagyon fontosnak tartom a zene, illetve a művészet megismertetését az emberekkel. Örömmel tapasztaltam, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Kollégáimmal karöltve próbáljuk ezt megvalósítani, bár ezt a tevékenységet egy ideje takaréklángon tartjuk a vírus okozta következmények miatt. Megihlettek Kodály Zoltán szavai: „Legyen a zene mindenkié!”. Ebben a szellemben végzem a munkámat.
– Úgy hírlik, igen aktív közösségi életet él, jelentős civil tevékenységet folytat a Vajdaságban. Miről van itt szó?
– Az időm nagy részét az egyetemmel kapcsolatos teendők, kötelezettségek töltik ki, de igyekszem minden időmet hasznosan tölteni. Szabadidőmben az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ kórusával dolgozom, illetve egyházzenészként is tevékenykedem, ami a művészi zene mellett igen közel áll hozzám. Kántorkodni még az általános iskola hatodik és hetedik osztálya között kezdtem szülőfalumban, nemrégiben pedig a nagybecskereki Nepomuki Szent János Székesegyház kántorává neveztek ki. Nagyon megtisztelőnek éreztem ezt a felkérést és kinevezést, igyekszem a legjobb tudásom szerint szolgálni, megfelelően ellátni a kántori teendőket. A hétvégén volt az egyházmegyei zsinatunk záró rendezvénye, úgyhogy a székesegyházi működésem egy igen jelentős eseményen való szolgálattal vette kezdetét. Ez annál is nagyobb kihívást jelentett, mert a koronavírus-járvány által terhelt időszakban nem volt egyszerű felkészülni.
– Milyen ma egy vajdasági fiatal magyar tehetség helyzete a Vajdaságban?
– Sajnos azt kell, mondjam, hogy nem könnyű. Sokkal több erőfeszítéssel és küzdelemmel jár bizonyos eredmények elérése, elismertetése, mint talán az normál esetben kellene, hogy legyen, de azt hiszem, ezt a magunk hasznára is tudjuk fordítani. Úgy vélem, az itteni művészeknek az átlagosnál kitartóbbnak kell lenniük céljaik elérése érdekében.
– Mennyire maradnak meg a fiatalok, főleg a tehetséges fiatalok a szülőföldjükön, a Vajdaságban?
– Mint ahogyan más régiókat is, a Vajdaságot is elég súlyosan érinti az elvándorlás. Nehéz ez ellen mit tenni, de az biztos, hogy nekünk, itthon maradottaknak arra kell törekednünk, hogy minél jobban megőrizzük és továbbadjuk a magyarságunk, kulturális örökségünk. A feladat azonban igen nagy kihívást jelent, de azt hiszem megfelelő odaadással és összefogással nem is lehetetlen. A székesegyházi kántor-karnagyi kinevezéssel új lehetőségek tárultak fel előttem. Ezeket is szeretném megragadni arra, hogy lehetőséget nyújtsunk a fiatal magyar művészeknek, hiszen egyéb körökben a magyarság nemigen tud labdába rúgni.
– Milyennek látja a magyarság helyzetét jelenleg a Vajdaságban?
– Más országokhoz hasonlítva azt hiszem elég jó, bár mindig van min dolgozni. Fontos a magyar értelmiség megteremtése, hogy még hatékonyabban tudjunk kiállni magunkért. Ebben a Magyar Nemzeti Tanács igen nagy szerepet tölt be, ösztöndíjprogramjaival jelentősen megkönnyíti a vajdasági magyar egyetemisták helyzetét. Véleményem szerint fontos az egészséges nemzeti öntudat, kulturális hagyatékunk ápolása és továbbadása, mindazonáltal a velünk együtt élők kultúrájának kölcsönös megbecsülése, tiszteletben tartása.
– Mit szeretne elérni művészként és vajdasági magyar emberként a következő évtizedekben? Van-e valamilyen szakmai álma?
– Művészként a magyarság örökségét szeretném gazdagítani munkásságommal. Szeretnék valami olyat hagyni magam után, ami a jövő nemzedékeinek is hasznára válhat, és a vajdasági magyarság hagyatékát is öregbíti.
