Magyar helytállás az etnikai határon túl - Külhoni Magyarok
Kárpát-medence arcai

Magyar helytállás az etnikai határon túl

A figyelem megosztása nem feltétlenül hozza magával az erőforrások szétforgácsolását – erre példa a lévai Németh Nikolas pályafutása. A fiatalember alkalmazottként és vállalkozóként is megállta, megállja a helyét, sőt, a tevékenységeket egyszerre, különböző profilú társaságokban végezte és végzi ma is. A felvidéki férfi tele van tervekkel, miközben meglevő vállalkozásait is tovább fejlesztené.

Azt, hogy vállalkozni fogok, már egészen kis koromban eldöntöttem, ehhez hála Istennek otthonról, a szüleimtől is kaptam ösztönzést, édesanyám ugyanis a rendszerváltás óta vállalkozik – mondja a lévai Németh Nikolas. A felvidéki fiatalembert nemcsak a családi háttér motiválta, hanem több gondolkodó is ebbe az irányba terelte, így például gyakran olvasta Robert Kiyosaki és Peter Drucker könyveit, az aktuális kedvenc pedig Yuval Noah Harari. Nikolas hivatalosan 2000-ben kezdett vállalkozni. – Akkor fejeztem be a középiskolát, és egy záró munkánál kiváltottam a vállalkozói engedélyt. IT-tanácsadással kezdtem foglalkozni, számítógépeket raktam össze és telepítettem, de így utólag visszatekintve egyértelmű, hogy az nem volt még komoly vállalkozás. Ezt folytattam az egyetem alatt is, ami egy kis kiegészítést adott a költségeimhez – emlékezik vissza.

Nikolas a középiskola után informatikát és közgazdaságot tanult, majd elkezdte építeni a szakmai karrierjét. Igyekezett minél hamarabb ráállni a vezetői vonalra, amit kiválóan sikerült, 25 éves korában ugyanis már ő irányította a magyarországi Microsoft teljes ügyfélszolgálatát és technikai támogatását Csehországból. Ezután átköltözött Budapestre, ahol a British Petrol központjában dolgozott vezetőként, majd Pozsonyba, egy szoftvercég európai, közel-keleti és afrikai terméktámogatási részlegének az élére került. – Emellett pedig arra is maradt ideje, hogy vállalkozzon. – A karrier is olyan, mint a vállalkozás, hogy ha jól fel van építve, akkor önműködő is lehet. Nem szükséges, hogy egyfolytában dolgozzunk, ha jól összeraktuk a folyamatokat, megfelelő csapatot alakítottunk ki, és megvan a megfelelő motiváltság – hangsúlyozza a fiatalember.

Nikolas és az addig egyéni vállalkozásban könyvelőként dolgozó édesanyja 2007-ben úgy döntöttek, hogy alapítanak egy kft-t, és a HN Accounting s.r.o. elnevezésű céget megnyitották a teljes szlovák piac, sőt Magyarország előtt is. Nagyon sok olyan ügyfelük lett, akik úgy döntöttek, hogy szintén céget alapítanak Szlovákiában. Később kibővítették a vállalkozást, a fiatalember készített egy angol nyelvű honlapot a cégnek, és jelenleg már ott tartanak, hogy sokkal több külföldi ügyfelet szereznek, mint szlovákot vagy magyart. – Ez meglepő fordulat, nem gondoltuk, hogy így alakul, de örülünk, hogy ilyen irányba is tudtunk nyitni – teszi hozzá Nikolas. A családi vállalkozásban jelenleg tizenhét alkalmazottjuk van, ami lévai viszonylatban számottevő. Igyekeznek magyarokat foglalkoztatni, ketten vannak olyanok, akik értik, de nem beszélik folyékonyan a nyelvünket. A fiatalember azt mondja, hogy Léva már nagyon az etnikai határon van, így nem könnyű csak magyarul beszélő munkaerőt találni, de nagyon igyekeznek.

Nikolas és édesanyja hét évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy a könyvelés mellett indítanak még egy vállalkozást, a Synergy Léböjtházat. A fürdőjéről ismert Gyügyön vásároltak egy ingatlant, egy félkész családi házat, amit európai uniós támogatás segítségével befejeztek. Az épületet panzióként működtetik, de legfőképpen tisztító kúrákat tartanak az ingatlanban. – A kapacitásunk kicsi, tíz főt tudunk fogadni egyszerre, de tudatosan alakítottuk ezt így, mert meg akartuk őrizni a kúra családias jellegét, így minden egyes vendégre oda tudunk figyelni. Mára már ez is egy jól működő vállalkozássá nőtte ki magát – hangsúlyozza a fiatalember. Itt nem foglalkoztatnak teljes munkaidőben állandó alkalmazottakat. Egy részmunkaidős kolléga a szervezéssel foglalkozik, turnus idején pedig van masszőrünk és egy mindenesünk, aki elkészíti a leveket, kitakarít, és kiszolgálja a vendégeket. Emellett egy csoportvezető felügyeli az egész kúrát, és gondoskodik arról, hogy a résztvevők mindent megkapjanak, amire szükségük van.

Németh Nikolas tele van tervekkel, miközben meglevő vállalkozásait is tovább fejlesztené.

Bár az elmúlt több mint egy évtizedben a családi vállalkozásaik sokat erősödtek, de Nikolasék itt nem állnak meg, mert vallják, hogy ami nem fejlődik, az elhal. – Nyitottak vagyunk teljesen újfajta vállalkozásra is, de persze nem szabad, hogy teljesen szétforgácsolódjon a figyelmünk. A könyvelő cégünk egyik nagy kihívása jelenleg az, hogy megtaláljuk azt a helyi vezetőt, aki nem feltétlenül családtag, de a mi jelenlétünk nélkül is megfelelően tudja irányítani a kft-t. Tervezzük, hogy a könyvelő céget tovább fejlesztjük, a közelmúltban új helyre, egy irodaházba költöztünk, ahol még sok munka vár ránk. Emellett szóba került az is, hogy létrehozunk Léván egy kis magyar vállalkozói inkubátorházat – emeli ki a vállalkozó. Nikolas kitér arra is, hogy a vállalkozásaiknak köszönhetően nagyon érdekes új kapcsolatokra tudnak szert tenni. Mivel sok cég az ügyfelük, ezeket a kapcsolatokat össze tudják kötni, és ebből nagyon érdekes együttműködések születnek. Előfordult, hogy olyan társaság, amelynek könyvelnek, felkérte Nikolast, hogy segítsen be egy másik cégbe vezetőként, szakértőként.

A fiatalember és munkatársai figyelik a pályázati lehetőségeket is: a könyvelő cégben az infrastruktúrát szeretnék ebből fejleszteni, korszerűsíteni kellene a fűtést és nincs klíma sem az épületben. – Emellett Gyügyön vásároltam egy 7 ezer négyzetméteres telket, ahol az összes, a tisztító kúrához szükséges gyümölcsöt és gyógynövényt szeretném megtermelni, lehetőleg bio minőségben. Ehhez a telek már megvan, de a területet körbe kell keríteni, az öntözőrendszert ki kell építeni, és természetesen a növényeket is ki kell ültetni, amihez sok pénz kell – jegyzi meg a fiatalember.

Nikolas több alkalommal részt vett már a nemzetpolitikai államtitkárság és a Dizájn Terminál által szervezett Kárpát-medencei vállalkozók találkozóján, amelyet legutóbb is Mezőkövesden tartottak. – Maguk az előadások is érdekesen ezeken a rendezvényeken, de biztos, hogy sokkal nagyobb értéke van a kapcsolatépítésnek, még konkrét üzletek is köttethetnek. Legutóbb a tisztító kúrára találtam néhány új potenciális ügyfelet, de van olyan vállalkozás, akivel egy korábbi találkozón ismerkedtem meg, és azóta mi végezzük a könyvelését. S persze segít az is, ha látom, hogy más vállalkozások milyen problémákkal küzdenek, ezekből a történetekből is sokat lehet tanulni – mutat rá Nikolas, aki szerint talán ez a legnagyobb hozzáadott érték.

 

Kapcsolodó cikkek

  • Korabeli sztárok, mai példaképek

    A tudományos, történelem- és irodalomkönyvek lapjain legtöbbször férfinevekkel találkozunk, nőkről ritkán emlékezik meg a história. Pedig nem csak korunk