Nagymama karácsonya - Külhoni Magyarok
Kárpát-medence arcai

Nagymama karácsonya

Tizenöt éve ment el. Levegőért kapkodva hagyta el egy kórházi ágyon a földi világot, maga mögött hagyva életének minden nehézségét és gondját, félelmeit és betegségeit. A halála előtti néhány évben sokat beszélgettünk. Csendes asszony volt, s azóta is hálát adok az Istennek, hogy meg tudott nyílni néhányszor előttem, és szokásával ellentétben mesélt magáról, az életéről. Nem cifrázta a történeteit, csak a maga valójában, tényszerűen mesélte el azokat. Mindannyiszor döbbenettel hallgattam.

A két generációval előttem járó nagymamám sorsa fényévnyi távolságra volt az én jelenvaló életemtől, nem is beszélve a dédunokái életéről, akikkel már nem találkozhatott. (Istenem, hogy szerette volna látni őket!)

1923-ban született Erdélyben, a gyógyító vizéről híres Borszék melletti aprócska faluban. Többször jártunk arra, s ha a szülői házat már nem is találtuk, de fafaragó testvérbátyjának székelykapus otthonában eltöltöttünk jó néhány maradandó emlékű napot. Varázslatos vidék, nagy hegyekkel, fenyvesekkel, sebes vízű patakkal, harapós zöld legelőkkel. Ma már távoli rokonaimat leszámítva nem él itt magyar, csak a temető fejfái őrzik egykori életük nyomait. Ebben a faluban éltek dédszüleim, akik katolikus hitű mezőgazdasági munkások voltak: aprócska, sovány földdarab adta szűkös megélhetésüket.

Hét gyermeket neveltek, s nem éltek sokáig. Először az édesapa tüdeje mondta fel a szolgálatot az első világháborúban szerzett sebesülés következtében.

A félárva gyerekekről az édesanya próbált gondoskodni, de nem volt miből, így gyermekfejjel munkát kellett vállalniuk.

Nagymamát nyolcéves korától cselédnek szegődtették, ahol legalább kosztot, kvártélyt kapott, s némi aprópénzt is kereshetett a „leánka”.

 

A folytatásért kattints ide.

Kapcsolodó cikkek

  • Korabeli sztárok, mai példaképek

    A tudományos, történelem- és irodalomkönyvek lapjain legtöbbször férfinevekkel találkozunk, nőkről ritkán emlékezik meg a história. Pedig nem csak korunk