Otthon építene karriert a délvidéki Gellér Enikő - Külhoni Magyarok
Kárpát-medence arcai

Otthon építene karriert a délvidéki Gellér Enikő

Bár Szerbiában a többségi nemzethez tartozó jogászok, ügyvédek között nehéz érvényesülni, és egy magyar szakembernek kettőzött erővel kell dolgoznia a megbecsülésért, a doroszlói származású Gellér Enikő mégis otthon, a Délvidéken akar bizonyítani. A végzős jogászhallgató, aki háromszor is részt vett a Szász Pál tanulmányi ösztöndíjprogramban, a jövőben emberi jogi kérdésekkel és kisebbségvédelemmel kíván foglalkozni.

 

Nagyon sokat változtak a terveim az eltelt évek alatt azzal kapcsolatban, hogy milyen területen dolgoznék tovább az egyetem elvégzése után, jelenleg úgy érzem, hogy az emberi jogi kérdések fognak meg leginkább – bocsátja előre a délvidéki Doroszlóról származó és ma is a faluban élő Gellér Enikő, aki az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Kar végzős jogászhallgatója. Hozzáteszi: az ő családjában nincsen jogvégzett ember, a felmenői generációk óta földműveléssel foglalkoznak. Mint mondja, az édesapja járt főiskolára, de egyetemre ő ment először a családból, sőt, az ismeretei szerint a környéken is kevés ügyvéd vagy jogász dolgozik. – Otthon nagyon is büszkék rám amiatt, hogy elvégeztem a jogot, néha talán túlzásba is viszik a rajongást – jegyzi meg nevetve.

 

Enikő kérdésre őszintén beszél arról, hogy az ügyvédi pálya nem igazán vonzza. Ennek ellenére, ha meg kell neveznie egy számára érdekes területet, akkor a polgári jogot választaná, noha a gazdasági jogot is izgalmasnak találja. Enikő ebben az évben már harmadszor vett részt a nemzetpolitikai államtitkárság által 2012 óta működtetett, a Budapesti Ügyvédi Kamara közreműködésével szervezett Szász Pál tanulmányi ösztöndíjprogramban, idén Kozeschnik Bálint ügyvédi irodájában gazdasági jogi kérdésekkel foglalkozott a nyári gyakorlaton. – Nagyon élveztem a munkát az otthoni és a budapesti gyakorlaton is, hiszen olyan helyzetekkel, feladatokkal, kihívásokkal találkozunk, amelyek nagyon hasznosak a számunkra. Ez különösen igaz a nagy budapesti nemzetközi irodákra – hangsúlyozza Enikő. A végzős jogászhallgató elárulja azt is, hogy Szerbiában óriási a konkurencia a neves szakemberek között, így nem valószínű, hogy a komolyabb irodák engedélyezték volna, hogy bármelyikhez odakerüljön. Mint mondja, részben azért van ez így, mert féltik a pozíciójukat, és a magyar kisebbség tagjai számára Szerbiában amúgy is dupla annyit kell teljesíteni ahhoz, hogy felvehessék a versenyt a többségi nemzethez tartozó jogászokkal.

 

Enikő kiemeli: nagyon hálás a Szász Pál tanulmányi ösztöndíjprogramért, mert az azon keresztül kapott szakmai feladatok arra késztették őt és a többi társát, hogy kutassanak, például összehasonlítsák különböző országok jogszabályait. – S bár nagyon élvezem ezeket a munkákat, de mégis inkább emberi jogi kérdésekkel, kisebbségvédelemmel foglalkoznék a jövőben. Nem mondom, hogy végleg lemondok az ügyvédségről, de ezek a feladatok most jobban csalogatnak. Ezzel együtt csak köszönettel tartozom az ösztöndíjprogramért, mert rengeteg szakmai tapasztalatra, kapcsolatra tettünk szert az elmúlt három évben. Azért pedig kifejezetten szerencsésnek tartom magam, hogy mindig másik budapesti ügyvédi irodához kerültem, így más és más munkamódszert láthattam testközelből. Emellett szoros kapcsolat alakult ki az ösztöndíjasok között is, a nyáron együtt töltött hetek olyan erős kapcsot hoztak létre, amire akár évekkel később is lehet alapozni. Úgy gondolom, a későbbiekben is segíteni tudjuk egymást – jegyzi meg mosolyogva a jogászhallgató, aki szerint az ösztöndíjprogram a tudás megszerzése mellett a kapcsolatok kiépítésére is kiváló lehetőséget biztosít.

 

Enikő azt ígéri, hogy nem is felejtkezik majd el erről a célról, és ha akár a magyar kormány, akár más anyaországi vagy határon túli kollégája segítségért fordul hozzá a jövőben, akkor áll rendelkezésre. – Az együttműködés nagyon fontos, segíteni kell, ahol csak tudunk. Ez a segítségnyújtás oda-vissza tud működni, ami nagyon jól jön mindenkinek. Később, majd ha praktizálunk, akkor többet tudunk mi, ösztöndíjasok is nyújtani, most még csak tanulunk a tapasztalt kollégáktól – emeli ki.

 

Enikő a későbbi pályafutását egyelőre a Délvidéken képzeli el. Bár Doroszlóhoz Zombor a legközelebbi város, de úgy gondolja, hogy a fiatalos lendülete miatt inkább Újvidéken dolgozna. A települést az egyetem és a gyakorlatok miatt is jól ismeri, ott élt hét évet, és nagyon megkedvelte a térségi központot, amely tele van lehetőségekkel. – A magyarországi ösztöndíjprogram bemelegítés volt a nagybetűs élet előtt – mondja mosolyogva Enikő.

 

Emlékezetes, a hét éve indult Szász Pál tanulmányi ösztöndíjprogram célja, hogy olyan jól képzett, a nemzet iránt elkötelezett, a magyar és a többségi állam szerinti szaknyelvet egyaránt ismerő jogászokkal rendelkezzenek a külhoni magyar közösségek, akik hozzájárulnak a magyarság jogi megerősítéséhez. Az ösztöndíjat azon külhoni hallgatók nyerhetik el, akik szülőföldjükön jogi tanulmányokat végeznek, és érdeklődnek a gazdasági jog iránt. Az ösztöndíjasokat év közben magyarországi ügyvédek folyamatosan segítik, mentorálják, a nyári gyakorlatukat pedig a jogászhallgatók neves budapesti ügyvédi irodáknál töltik.

Kapcsolodó cikkek

  • Korabeli sztárok, mai példaképek

    A tudományos, történelem- és irodalomkönyvek lapjain legtöbbször férfinevekkel találkozunk, nőkről ritkán emlékezik meg a história. Pedig nem csak korunk