A három magyar párt tallósi fóruma: Nem szabad traumatizálni a közvéleményt - Külhoni Magyarok
Hírek

A három magyar párt tallósi fóruma: Nem szabad traumatizálni a közvéleményt

Három magyar párt vezető tagjai találkoztak a mátyusföldi és csallóközi polgármesterekkel a Galántai járásbeli Tallóson. Berényi József, Sólymos László és Mózes Szabolcs megvitatták a tervezett fúzióról felmerülő kérdéseket. Választ adtak arra kérdésre is, mikor kerülhet sor az egységes magyar párt megalakulására.

Tallós polgármestere, a Most-Híd párt galántai járási elnöke, Horváth Zoltán az új együttműködési lehetőségek és a közeledés jegyében hívott össze találkozót a tallósi kultúrházba október hetedikére. A vitafórumon a Magyar Közösség Pártját annak alelnöke, Berényi József, a Most-Híd pártot Sólymos László pártelnök, az Összefogást pedig Mózes Szabolcs, a párt első embere képviselte.

A három politikus a mátyusföldi régiót érintő kérdésekről, valamint a tervezett fúzióról mondta el véleményét, és válaszolt a településvezetők felvetett kérdéseire. A beszélgetést Horváth Zoltán vezette, aki kiemelte, fontos, hogy egy jó rendszert lehessen bemutatni, és az önkormányzatok, valamint az országos szintű magyar politikum is tudjon egyirányba haladni.

„Helyi szinten a megosztottság rossz nekünk. A negatív következmények ugyanis itt csapódnak le. Az időseknek, a családoknak mi magyarázkodunk, amikor tanácstalanul hozzánk fordulnak, hogy akkor most melyik pártra is kellene szavazni, miért is nincs egységes magyar képviseletünk”- vetette fel a problémát Tallós polgármestere. A vitafórumon résztvevő polgármesterek egyetértettek abban, hogy a szlovákiai magyar pártok önkormányzati szinten sikeresen tudnak együttműködni, ugyanezt javasolták az országos szintű politikát művelő kollégáiknak is.

Berényi: Az kell keresni, ami összeköt

Berényi József szerint nem azt kell keresni, ami elválasztja az embereket, hanem azt, ami összeköti, ez a legjobb a régiók számára is, ezért is nagyon fontos az, hogy a szlovákiai magyar pártok megtalálják az együttműködés modelljét, bár ez nem lesz egyszerű, mivel a fúziónak vannak technikai, szerkezeti, de leginkább lélektani akadályai is.

A tárgyalások során megegyeztünk arról, hogy nem fogjuk traumatizálni a közvéleményt azzal, hogy éppen milyen témákon vitatkozunk a zárt ajtók mögött.
Ha minden sajtónyilvános lenne, az emberek gyorsan elvesztenék a kedvüket a fúzió folyamatától” – emelte ki Nagyszombat megye első alelnöke, hangsúlyozva, hogy elsősorban azzal kapcsolatban kell megegyezniük a tárgyalóasztalnál, milyen módon jön létre maga az egység és milyenek lesznek a belső arányok.

Berényi félelmetes, de reményteljes feladatként jelölte meg az egység létrehozását, elmondván azt, hogy okosan kell cselekedni, hiszen a fúzión egyáltalán nem segít az a tény, hogy 2022-ben megyei és helyhatósági választások lesznek Szlovákiában. Ha akkor megint veszekedések alakulnak ki azon, hogy ki kerüljön a listára, az végképp elveszi az emberek kedvét attól, hogy szavazzanak – tette hozzá.

Berényi azt sem zárta ki, hogy lesznek még a Felvidéken külső erők, amelyek megpróbálják majd szétzúzni az egységet.

Sólymos: Mindig lesznek, akik nem tudják elfogadni a pártok fúzióját

Sólymos László polgármesteri megjegyzésre reagálva elmondta, mindig lesznek olyan párttagok, akik nem fogják tudni feldolgozni a fúzió gondolatát”,
de mindent meg kell tenni azért, hogy a választópolgárokkal megtalálják a közös hangot.

Arról, hogy mikorra várható az egység tényleges kialakítása, a pártok vezető emberei nehezen tudtak érdemben nyilatkozni. Kovács Lajos, Alsószeli polgármestere megjegyezte, jó lenne minél hamarabb döntést hozni, hogy az emberek ne fáradjanak bele a be nem teljesült ígéretekbe.

Mózes: A jövő év első felében születhet meg az egység

Mózes Szabolcs erre a felvetésre reagálva kinyilvánította, hogy ismerve a folyamatokat, a technikai részleteket és a tárgyalások jelenlegi állását, az lenne a reális, ha a jövő év első feléről beszélnénk az egység megvalósulásával kapcsolatban”, de iure és de facto is.

„Ha az egység hamarabb jön létre, ha a Mikulás elhozza, vagy ha a karácsonyfa alá kerül, az annál jobb. Mi ennek nem leszünk akadálya, és eddig sem voltunk” – emelte ki az Összefogás elnöke.

Nem szabad elkapkodni az együttműködést

Berényi József szerint nem szabad elkapkodni az együttműködést. Elsősorban az a fontos, hogy közös fellépésekkel tudják demonstrálni a szándékot és a közvélemény felé az mutatkozzon meg, hogy a három pártelnök együtt tud megszólítani kormányzati kérdésben politikusokat. A közös fellépés ugyanis segít oldani a feszültséget és lebontani a szembenállás falait. Az MKP elnöke szerint időt kell adni a lélektani együttműködésnek is.

Én inkább a jövő év tavaszát látom reálisnak a fúzió megvalósítására, amikorra már össze lehet hívni mind a három szubjektum egységes kongresszusát.
Az a legrosszabb, ha most gyorsan összecsapjuk a dolgokat, mert az idő sürget, az emberek várják, aztán meg kiderül, hogy nem működik. Ebből megint csak a belső feszültség meg a veszekedés lenne” – nyilvánította ki Berényi

A Most-Híd elnöke, Solymos László szerint sem érdemes hazardírozni az emberek türelmével, valószínűnek tartja, hogy a pártok karácsonyig meg tudnak egyezni. Mint mondja, ha kell, ő hetente többször is hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni.

A vitafórumon szó esett a Mátyusföld és Csallóköz közutait terhelő teherforgalomról, valamint a régiókat érintő fejlesztési kérdésekről és további együttműködési lehetőségekről is.

Ma7

Kapcsolodó cikkek

  • Fontos választás a határon túli magyarságnak

    Kötelező maszkviselés, kézfertőtlenítés, testhőmérséklet-mérés, saját toll használata és egyéb különleges óvintézkedések mellett tartották meg vasárnap Ukrajnában a helyhatósági választást