A kormányfő bizonyítja, hogy odafigyel a felvidéki magyarságra - Külhoni Magyarok
Hírek

A kormányfő bizonyítja, hogy odafigyel a felvidéki magyarságra

Ma a kormányhivatal épületében Igor Matovič kormányfő találkozón fogadta Forró Krisztiánt, az MKP elnökét és Berényi Józsefet, a párt alelnökét, a kormányfő tanácsadóját. A találkozó apropóját mondhatnánk, hogy a hétvégi szerencsétlen elszólása is adhatta, amikor a magyarokat joggal sértő – ez magyarul volt – kijelentés kicsúszott a száján, de a találkozó utáni sajtótájékoztatón elhangzott ismertetés szerint jóval több, az itt élő magyarságot érintő téma került szóba.

Igor Matovič részéről nem maradt el a bocsánatkérés a kijelentéséért, a lényeges dolgok azonban mégis azok, amelyek közösségünk legégetőbb gondjait jelentik. Így szóba került a déli járások fejlesztése, és komoly kérdésként az is, mennyi jut a Felújítási Alap nagy pénzcsomagjából Dél-Szlovákiának.

Ugyanis rég köztudott, hogy ennek a régiónak olyan fejlesztésekre lenne szüksége, mint a közúthálózat kibővítése, korszerűsítése, a Szoroskői-alagút megépítése, nem szólva a környezetvédelem kiemelt kezeléséről. A kormányfő fontosnak ítélte meg a Felújítási Alap igazságos elosztását, amelyből megfelelően kíván juttatni a déli járásoknak, mert ahogy hangsúlyozta, amíg ők lesznek kormányon “Dél-Szlovákia nem lesz mostohagyerek.”

Szóba került a kettős állampolgárság ügye és a felvidéki magyar pártok összefogása, együttműködése is. Továbbra is kiemelten odafigyel a Csemadok ügyére és a két nemzet konfliktusmentes együttélésére. Ugyancsak téma volt napjaink legtöbbet emlegetett fogalma a koronavírus-járvány.
Forró Krisztián, aki magyarul szólt a résztvevőkhöz kiemelte, hogy az állampolgároknak kötelességük a felelősségteljes hozzáállás, a higiéniai szabályok betartása.

Berényi József külön kihangsúlyozta, örül a kormányfő bizalmának, a felvidéki magyarság iránti elkötelezettségének, aminek bizonyítéka a mai találkozó is és bízik a további sikeres együttműködésben.

Fevidék Ma

Kapcsolodó cikkek