Az erdélyi magyarság sorsa nem érdekli az Európai Bizottságot - Külhoni Magyarok
Hírek

Az erdélyi magyarság sorsa nem érdekli az Európai Bizottságot

Az őshonos magyar kisebbség jogait nem tartják tiszteletben, és az erdélyi magyarság sorsa nem érdekli az Európai Bizottságot és a parlamentet – írta idősebb Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a Fejér László Ödön RMDSZ-es szenátorral közösen jegyzett cikkében az Erdély.ma honlapon.

A pénteki keltezésű – Az Európai Unió tehetetlensége miatt szintet lépett Romániában a magyarellenesség címmel megjelent – írásban az áll, Klaus Iohannis román államfő magyarellenes kirohanásai mozgósították a román politikai pártokat és a román nacionalista mozgalmakat, és aki nem hajlandó részt venni a jogsértő hangulatkeltésben, azt hazaárulónak kiáltják ki.

A magyar nemzeti kisebbség érdekeit védő csekély számú jogszabály hátrányos tartalmú módosítását szorgalmazzák, és nem tudni, hogy ez a folyamat mikor ér véget.

Cinkos közömbösség az unió vezető szerveitől

A magyar Országgyűlés nemzeti összetartozást szolgáló határozatára válaszul a román Szociáldemokrata Párt kezdeményezésére elfogadták azt a törvényt, amely évről évre lehetővé teszi az igazságtalan trianoni paktum megünneplését, a magyarság provokálását – olvasható a cikkben.

– Meggyőződésünk, hogy az Európai Unióban, amely jogközösség, nem fordulhatna elő olyan eset, hogy az egyik tagállam államfője az ország őshonos kisebbsége ellen uszít, és az emberi és kisebbségi jogokat súlyosan sértő politikai cselekedeteket az unió vezető szervei cinkos közömbösséggel szemlélik, és nem tesznek semmit a káros folyamatok megállítása érdekében.
Nemzetközi összefogást kezdeményezünk a Romániában tapasztalható és az államfő által irányított kisebbségi diszkrimináció ellen – írta idősebb Lomnici Zoltán és Fejér László Ödön.

MTI

Kapcsolodó cikkek