Dés szellemisége - Külhoni Magyarok
Hírek

Dés szellemisége

Dés vagy úgymond Deés városa egy jelentős kultúrközpont volt. Volt színjátszó és dalköre, olvasóköre, szabadegyeteme, tánccsoportja stb. Dés kulturális élete vetekszik egy nagyobb városéval. A szabadegyetemre meghívtak különböző egyetemi tanárokat, írókat és előadást tartottak az érdeklődőknek, bárkinek, hogy részletesen tájékozódhassanak aktuális témákról.

Dés magyar nemzeti színháza 1886 november 13-án nyílt meg, a dési műkedvelő társulat az “V. László” című darabot adta elő. A kolozsvári nemzeti színház után a dési a második magyar állandó színház a megyében. Nem csak ebben az épületben folyt kulturális tevékenység, hanem az iskolákban, egyházi épületekben. Különböző szervezési formák voltak jelen, mint például az E.K (havi folyóirat) ami tudósította az embereket, hogy milyen előadások, tevékenységek zajlottak Désen. Ez a dokumentációs anyag a dési református egyház tulajdonában van.

E.K. 1929, VII. hó

“Létünk és megmaradásunknak a nagy titka a szent misztérium: “nem hiábavaló”… Egész jövőnket erre a kősziklára építsük fel “nem hiábavaló”…”

Óriási erők mozdultak meg a kis magyar közösségek megszervezésére.

A színház pár előadása: “Fruska”, “Francia szobalány”, “Ludas Matyi”, “Nemes Rózsa”, “Boszorkánytánc”, “Csendháborító” – ezeket a darabokat Dr. Papp Géza rendezte. A következő darabokat pedig Dr. Parádi Kálmán rendezte: “Háry János”, “Ingyenélő”, “Sári Bíró”, “Csíkos”, “A fekete macska”.

A dési polgárok tartották fent a kulturális életet. Dr. Parádi Kálmán nyilatkozata alapján a színház 1949-ben egy őszi éjszakán, a tűzvész éjjeli két óra után ütött ki. A tető beomlása után még mindig lehetett volna menteni, de az emberek nem is mehettek be. Mint ahogy Dr. Parádi Kálmán nyilatkozta: “Sírva néztük az értelmetlen pusztításnak, hanyagságnak a mintaképét. S hiábavaló volt minden kérés, hogy intézkedjenek a “nagyok”, mert nekünk “kicsiknek” nem volt tanácsos, de nem is volt szabad intézkedni.”

A kulturális élet áttevődött a volt katolikus egyház intézményébe, az úgynevezett kultúrházba. Szervező és rendezői minőségben nagyon aktív volt Dr. Parádi Kálmán és Dr. Papp Géza, aki több mint hetven tagú csoportot irányított.

A műkedvelő társulatban több generáció dolgozott egészen 1986-ig amikor az egész csoportot feloszlatta a hatalom.

A városháza épületében az 1988-as években látta valaki, hogy a széf belső oldalán szerepel az Osztrák – Magyar Monarchia címere. Erről nincs konkrét nyilatkozat, nem is lehet az interneten megtalálni az információt. A vízhálózatoknak is a fedele az Osztrák – Magyar Monarchia jelzéssel van ellátva.

A kétségbeesett csalódottság életérzését legjobban Horváth Imre érzékelteti az “Élj akkor is” című versében, amely az “Igazság” című újság 1985. augusztus 15. számában jelent meg.

…”Élj akkor is, ha tudva tudod: nincs miért,/ és lobogtasd jövőd üres egén/ az emberiség ronggyá – fosztott kincsét,/ az önmagadról letépett reményt!”

Metz István Róbert, petofiprogram.hu

Kapcsolodó cikkek