Forró Krisztián a MÁÉRT-ülés után: minden irányból érezzük az igényt, hogy egy pártba szerveződjünk - Külhoni Magyarok
Hírek

Forró Krisztián a MÁÉRT-ülés után: minden irányból érezzük az igényt, hogy egy pártba szerveződjünk

Minden irányból érezzük az igényt, hogy egy pártba szerveződjünk, de ez teljesen érthető is, hiszen a felvidéki magyar politika csak így, egységesen lehet erős – jelentette ki Forró Krisztián, az MKP elnöke, akit a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) mai plenáris ülése után kérdeztünk. Villáminterjú.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a MÁÉRT plenáris ülésén tartott bevezetőjében a magyar kormány nemzetpolitikájának négy alapvető pilléréről beszélt. Ezek között említette a hagyományos értelemben vett identitásvédelmet, valamint a gazdaságfejlesztést. Az MKP elnökeként miként látja, az elmúlt egy évtized mekkora fordulatot hozott a magyar nemzetpolitikában?

Vitathatatlan, hogy komoly változások történtek. Elég, ha csak azt említjük meg, hogy az elmúlt években mintegy 200 óvoda került felújításra, több ezer kis- és közepes vállalkozó kapott jelentős támogatást Magyarországról. Ezek a fajta támogatások természetesen az identitástudatot is erősítik.

Az elmúlt időszakban számtalanszor volt módunk megérezni, hogy jó magyarnak lenni, hogy szívesen tartozunk egy olyan közösséghez, amely mögött egy erős anyaország áll, amely felvállalja a külhoni magyarokat. Ezt megtapasztalni felemelő érzés.
Beszédében Semjén Zsolt nagyon határozottan szólt arról is, hogy a magyar kormány „elkötelezett híve az autonómiának”, amelynek formáját nem Budapestről akarják megszabni, de minden segítséget megadnak ennek eléréséhez. Egyetért a miniszterelnök-helyettessel?

Az önkormányzatiságnak a különböző formái mindenképpen segítik egy közösség megmaradását. Az MKP műhelyében készült is ezzel összefüggésben egy tervezet, amely ugyan az elmúlt időszakban talán kevesebb figyelmet kapott, ez azonban nem jelenti azt, hogy ez egy olyan kérdés lenne, amivel ne kellene foglalkoznunk. Ellenkezőleg: meg kell találnunk annak a módját, hogy mindez közösségünket segítse.

A MÁÉRT mai ülésén az is elhangzott, hogy az egyik legnagyobb nemzetpolitikai eredmény a magyar állampolgársági törvény módosítása volt, amely lehetővé tette az egyszerűsített honosítást. Ismerjük az erre adott szlovák „választörvényt”, amelynek módosítása az utóbbi hetekben többször is felmerült. Lát-e esélyt arra, hogy ez az ügy még ebben a kormányzati ciklusban a felvidéki magyarok számára megnyugtatóan rendeződjön?

Létezik ezzel kapcsolatban egy törvényjavaslat, amely összhangban van a kormányporgrammal – az MKP ezt tudatosítja. Tudjuk azonban azt is, hogy ez a felvidéki magyarok helyzetére nem kínál megfelelő megoldást. Éppen ezért mi továbbra is mindent meg fogunk tenni azért, hogy ez a téma napirendjen legyen, az összes lehetséges fórumon fel fogjuk hozni. Személy szerint azonban úgy látom, hogy érdemi változás csak akkor érhető el, ha lesz egy erős, közös képviselete a közösségünknek, amelyik kiáll az ügy mellett.

Ma7

Kapcsolodó cikkek