Grezsa: Kultúrtörténeti és banktörténeti jelentőségű Munkácson az OTP bankfiók megnyitása - Külhoni Magyarok
Hírek

Grezsa: Kultúrtörténeti és banktörténeti jelentőségű Munkácson az OTP bankfiók megnyitása

Egyszerre kultúrtörténeti és banktörténeti jelentősége van annak, hogy az OTP Bank Munkácson bankfiókot nyitott – mondta Grezsa István miniszteri biztos az MTI-nek telefonon.

Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta: a Magyar Házak Kárpátalján program keretében vásárolták meg az egykori Osztrák–Magyar Bank épületét, ahol a fiók nyílik. Itt működik majd a Munkácsy Mihály Kulturális Központ is a felújítás után, ami várhatóan idén év végéig befejeződik. A rekonstrukció első eleme az OTP bankfiók ideköltözése.

Kitért arra, a Magyar Házak Kárpátalján programban kormányhatározat alapján több ingatlant vásárolt a magyar kormány Kárpátalján, volt amelyet egyházak, civil szervezetek tulajdonolnak. A program további elemei közé sorolta, hogy a szlovák–lengyel határ közelében a kárpátaljai magyar nagycsaládosoknak vásároltak egy panziót. Rahón a Felső-Tisza-vidék szórványmagyarságának megmaradását szolgáló, magyar állami támogatással épült első kárpátaljai Magyar Házat létesítettek, a katolikus plébániára emeletráépítéssel. Jelenleg 32 ingatlant érint a program, alkotóházak mellett épül Szerednyén a Butler-kúria. Emlékeztetett arra, hogy az egykor boráról is híres Szerednyéhez több magyar történelmi személyiség neve is kötődik: a település várában lakott Dobó István, az egri hős, vélhetően a Butler-házban játszódott Mikszáth Kálmán Különös házassága. Azt mondta, hogy a fejlesztésekkel nem állnak meg.

Az OTP tavaly a harmadik negyedévben 131,6 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt ért el, ami 53 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi azonos időszak, és 25 százalékkal a 2019 második negyedév nyereségét. A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült jelentés szerint 2019 első kilenc hónapjában a bankcsoport majdnem 310 milliárd forint adózott eredményt ért el, 29 százalékkal magasabbat, mint az előző évi hasonló időszakban. Az OTP 12 közép- és kelet-európai országban van jelen.

MTI

Kapcsolodó cikkek