Idén szeretnék befejezni az Összetartozás templomát - Külhoni Magyarok
Hírek

Idén szeretnék befejezni az Összetartozás templomát

Idén szeretnék befejezni Bözödújfaluban az Összetartozás templomát, amelynek a hajója elkészült, ezután következik a torony építése. A templom alapkövét 2018. augusztus első szombatján tették le, azzal az elhatározással, hogy a következő év augusztusára elkészülnek. Az időjárás és más tényezők azonban megakadályozták, hogy az istenháza a kitűzött időre felépüljön.

Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere érdeklődésünkre elmondta, nem tűzték ki az idei augusztust a templomavatás időpontjának, mert a tapasztalatok szerint az időjárás és más tényezők is akadályozhatják a munkálatok haladását. Hozzátette, jelenleg is áll az építkezés, az időjárás nem kedvez, nagy sár van, nem lehet dolgozni, de reményei szerint idén sikerül befejezni és átadni a templomot.

Amikor 2018-ban letették az alapkövet, azzal a gondolattal kezdtek bele a munkálatokba, hogy egy év alatt befejezik és a 2019-es bözödújfalusi elszármazottak találkozójára fel is avatják az istenházát. De nem sikerült tartani a lépést, az időjárási viszontagságok, az esőzések, illetve az azok következtében kialakult más nehézségek hátráltatták a haladást. Csibi Attila Zoltán polgármester akkor úgy fogalmazott, nem azon van a hangsúly, hogy minél előbb elkészüljenek, hanem hogy minőségi munkát végezzenek, tartós épületet adjanak át.

Személy Dénes, a Bözödújfaluért Egyesület elnöke korábban elmondta, hogy amikor összedőltek a tó vizében álló római katolikus templom még meglévő falai, a felszámolt település, Bözödújfalu szimbóluma, az egyesület elhatározta, hogy nem hagyja veszni a jelképet, gyűjtésbe kezd, és valamit létrehoz annak helyén. Bár akkor még nem döntötték el, hogy mi lesz az, egy kereszt vagy templom, akkora hátszelet kaptak, hogy belevágtak a gyűjtésbe, és úgy határoztak, az adakozókedv és a gyűjtés eredményességének függvényében kezdik majd el az építkezést. Így fogtak neki az Összetartozás temploma építésének.

Az istenházában – mivel Bözödújfalu kiköltöztetett lakóinak, a vízzel elöntött falunak állít emléket – helyet kap a településen egykor jelen volt valamennyi vallási felekezet jelképe: római katolikus, református, unitárius, görögkatolikus, görögkeleti és székely szombatos szimbólumok. A templomnak nem cserép-, hanem üvegteteje lesz, amelyet éjszakánként megvilágítanak, a közel 18 méter magas toronyba pedig lépcső vezet majd, hogy kilátóként is használható legyen.

Székelyhon

Kapcsolodó cikkek