Kelemen Hunor az eddigi eredményekről: a legfontosabb, hogy Marosvásárhelyt visszaszereztük - Külhoni Magyarok
Hírek

Kelemen Hunor az eddigi eredményekről: a legfontosabb, hogy Marosvásárhelyt visszaszereztük

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a vasárnapi helyhatósági választás egyik legfontosabb eredményének nevezte a szövetség szempontjából, hogy a magyar közösségnek húsz év után sikerül visszaszereznie a polgármesteri tisztséget Marosvásárhelyen.

Az önkormányzati megmérettetés éjszakáján tartott sajtótájékoztatóján a szövetségi elnök elmondta, bár még nincsenek meg a végleges eredmények, a szavazatok összeszámlálásának eddigi állása szerint Soós Zoltán vezet, előnye pedig megfordíthatatlannak tűnik. „Optimista vagyok, határozottan azt gondolom, hogy Marosvásárhelyt megnyertük” – jelentette ki a politikus.

Kelemen ismertetése szerint Gyergyószentmiklóst visszaszerezte az RMDSZ, Nagy Zoltán eddigi elöljárót legyőzve Csergő Tibor megszerezte a polgármesteri posztot, míg a helyi képviselő-testületben többséget szerzett a szövetség.

Szatmárnémetiben sikerült újráznia Kereskényi Gábornak, aki behozhatatlan előnyre tett szert. Emellett Szatmár megyében három olyan települést – Kaplony, Egri, Csanálos – megnyert az RMDSZ, amelyiket nem az alakulat irányított. Csíkszeredában Korodi Attila, Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád győzött, Kézdivásárhelyen Bokor Tibor kétharmados győzelmet aratott. A Kolozs megyei Tordaszentlászlón az eddigi RMDSZ-es alpolgármesternek, Asztalos Istvánnak sikerült megnyernie az elöljárói széket, mégpedig a települést 1992 óta irányító, a szövetségnek a választások előtt hátat fordító, a megmérettetésen függetlenként induló Tamás Gebe Andrással szemben.

Kelemen közölte, rosszabbul mennek a dolgok az RMDSZ szempontjából az udvarhelyszéki körzetben, Székelyudvarhelyen ugyanis Gálfi Árpádnak (aki 2016-ban az MPP és az EMNP támogatásával lett polgármester) sikerült újráznia, míg Székelykeresztúron nyert az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) jelöltje. „Összességében úgy látom, hogy azokkal a településekkel, amelyeket megnyertünk, továbbá azokkal, amelyek megszerzése még kilátásban van, nagyjából tartható lesz az általunk előrevetített eredmény, a 200 polgármesteri szék. De a legfontosabb, hogy Marosvásárhelyt megnyertük. Gratulálunk valamennyi nyertesnek, aki mandátumot tudott nyerni” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

Székelyudvarhely vonatkozásában Kelemen kérdésre válaszolva elmondta, tudomásul veszik a város lakosságának döntését. Közölte, az RMDSZ tudta, hogy egy első mandátumos polgármestert nehéz leváltani. „Gálfi Árpád többséget is kapott a tanácsban, tehát az sem kérdés, hogy bárkivel koalícióban kellene dolgoznia. Ellenzékben vagyunk Székelyudvarhelyen 2016 óta, és a következő négy év is így fog eltelni. Meglátjuk négy év múlva, mi fog történni” – állapította meg a szövetség elnöke.

Krónika

Kapcsolodó cikkek