Lengyelországban felavatták az 1920-as varsói csatában segítséget nyújtó nemzetek emlékművét - Külhoni Magyarok
Hírek

Lengyelországban felavatták az 1920-as varsói csatában segítséget nyújtó nemzetek emlékművét

A lódzi vajdaságbeli Skierniewicében felavatták hétfőn az 1920-as varsói csata során a lengyeleknek segítséget nyújtó nemzetek emlékművét. A Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes jelenlétében leleplezett szoboregyüttesben Teleki Pál egykori magyar miniszterelnök alakja is szerepel.

Az 1919-1920-es lengyel-bolsevik háború során a lengyelek győzelmét eldöntő varsói csata 100. évfordulós ünnepségén Magyarországot Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet képviselte, s részt vett Antoni Macierewicz, a szejm korelnöke is.

Beszédében Piotr Glinski kiemelte: száz évvel ezelőtt a lengyelek „megvédték Európát a bolsevizmus gonoszsága elől”, de nem voltak magukra utalva. Ezért a szoboregyüttes „az emberek, a nemzetek közötti szolidaritás emlékműve” – hangsúlyozta.

Utalva egyes európai nemzetek és az Egyesült Államok akkori támogatására, a kormányfőhelyettes külön megköszönte a varsói csata során nyújtott magyar segítséget. A lengyel nemzet soha nem felejti el a magyarok gesztusát, amely igazából „nemcsak gesztus volt, hanem valódi, a bolsevik vízözön elől a világot akkoriban védő testvéri nemzetnek nyújtott segítség” – jelentette ki Glinski.
„A Varsói csata előtt. Skierniewice 1920-2020” nevű emlékművet a skierniewicei pályaudvar előtti téren állították fel, felidézve ezzel: a vasútállomásra 1920. augusztus 12-én érkezett a 80 vagonnyi, 22 millió darabos, karabélyokhoz és tüzérségi fegyverekhez való magyar lőszerszállítmány, amelyet aztán egyenesen az orosz Vörös Hadsereg ellen harcoló lengyel egységekhez vittek.

A varsói csata során nyújtott magyar segítségre a skierniewicei szoboregyüttesben Teleki Pál alakja emlékeztet. A Teleki-kormány akkor döntött a segítségnyújtásról, amikor a bolsevik propaganda és az európai baloldali pártok nyomására 1920-ban Lengyelország alig számíthatott más európai országok segítségére, csak a magyarországi és a magyar közvetítéssel továbbszállított francia lőszer jutott oda.

A franciák támogatására Charles de Gaulle képmása utal. A későbbi francia elnök 1919-1921-ben a Lengyelországban tevékeny, a lengyeleket a szovjetekkel folytatott háborúban támogató francia katonai misszió tagja volt, több posztot töltött be a lengyel hadseregben, az akkor tanúsított hősiességéért a Virtuti Militari lengyel hadi érdemrend ezüstkeresztjével tüntették ki.

Az emlékmű ábrázolja továbbá a korabeli lengyel hadvezért, Józef Pilsudski marsallt, valamint ukrán szövetségesét, Szimon Petljura elnököt, atamán-parancsnokot is. A négy életnagyságú bronzszobor mellett, amely Karol Badyna krakkói szobrász műhelyében készült, az államférfiakat ábrázoló a műalkotás fontos elemét képezi több, a lőszerszállítmányokra utaló, láda formájú tömb képezi. Ezeken a lengyel, magyar, francia és ukrán nyelvű, Lengyelország háláját kifejező feliratok olvashatóak.

A szoboregyüttes létesítését egy skierniewicei hagyományápoló társulat kezdeményezte, szervezőbizottságának tagjai között van Engelmayer Ákos, Magyarország rendszerváltás utáni első varsói nagykövete. Az emlékmű a lengyel kulturális tárca és a helyi önkormányzat támogatásával készült.

MTI

Kapcsolodó cikkek