Ötezer lejes bírságot kapott Iohannis az „Erdély kiárusításáról” tett nyilatkozata miatt - Külhoni Magyarok
Hírek

Ötezer lejes bírságot kapott Iohannis az „Erdély kiárusításáról” tett nyilatkozata miatt

Ötezer lejes pénzbírsággal sújtotta Klaus Iohannis román államelnököt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) az „Erdély kiárusításáról” tett nyilatkozata miatt. A szerdán közzétett határozatot az államfő „nyilvánvalóan politikainak” tartja, és megfellebbezi a közigazgatási bíróságon.

Az Asztalos Csaba vezette testület egy ellenszavazat mellett úgy ítélte meg, hogy az államfő kijelentése hátrányos megkülönböztetésnek minősül, és sérti az etnikai/nemzetiségi hovatartozáson alapuló emberi méltósághoz való jogot. Asztalos Csaba, a CNCD elnöke az MTI-nek elmondta: ilyen esetekben nem a bírság mértéke számít, hanem az a tény, hogy egy állami intézmény megállapította a kihágást. „Joga van az államelnöknek fellépni minden olyan esetben, amikor az állam területi épsége és szuverenitása van veszélyben, de ezt úgy kell megtegye, hogy mellőzze a gyűlöletbeszédet” – jelentette ki a CNCD elnöke.

A bukaresti elnöki hivatal a diszkriminációellenes tanács határozatára úgy reagált: Iohannis tudomásul vette a döntést. Az államelnök azonban „teljességgel politikainak” nevezte a bírságról szóló ítéletet, és megfellebbezi az erről szóló döntést a közigazgatási bíróságon.

A román elnök kijelentése ügyében a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat megkeresése alapján kezdett vizsgálódni az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), amelyhez ugyanakkor az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) is panasszal fordult a kijelentés miatt.

Iohannis április 29-én azzal kapcsolatban mondott televíziós beszédet a bukaresti Cotroceni-palotában, hogy a román parlament alsóháza nem sokkal korábban hallgatólagosan elfogadta Székelyföld területi autonómiájának a törvénytervezetét, amelyet két magyar képviselő, Kulcsár-Terza József és Biró Zsolt nyújtott be tavaly decemberben és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) dolgozott ki. Iohannis kijelentette: a parlamentben a legnagyobb erőt képviselő Szociáldemokrata Párt (PSD) „azért harcol, hogy Erdélyt odaadja a magyaroknak.”

„Jó napot, Ciolacu! Vajon mit ígért Orbán Viktor, a budapesti vezető cserébe ezért a megegyezésért?” – intézte a szónoki kérdést Marcel Ciolacunak, a PSD elnökének, a „jó napot” köszöntést magyarul mondva. Az államfő beszédében kijelentette: míg a román hatóságok a világjárvány ellen küzdenek, a PSD „a parlament titkos irodáiban azért harcol, hogy Erdélyt odaadja a magyaroknak”. Az államfő televíziós nyilatkozatában észbontónak találta, hogy hova jutott a PSD, és milyen megállapodások köttetnek a román parlamentben.

Iohannis kirohanását szinte valamennyi politikai párt, valamint román politikus bírálta, kivéve a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőit. Marcel Ciolacu PSD-elnök reagálásában olyan alávaló megnyilvánulásnak minősítette az államfő nyilatkozatát, amelyik teljes mértékben diszkvalifikálja őt az elnöki tisztségben. Iohannis állásfoglalását követően a szenátus elutasította a Székelyföld területi autonómiáját célzó törvénytervezetet.

Heves bírálatokkal illették magyarellenes kirohanása miatt magyarországi kormányzati illetékesek is. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt kérte Klaus Iohannistól, hogy adjon több tiszteletet a magyaroknak, a Fidesz pedig ugyancsak határozottan elítélte a román államelnök magyarellenes nyilatkozatát, felszólítva, hogy kérjen bocsánatot a magyaroktól. Orbán Viktor kormányfő úgy fogalmazott: értetlenséggel figyeli a történteket, mert ilyen mondatokat „a legrosszabb antidemokratikus, zavaros időszakokban sem hallottunk Romániából”. „Várok egy kicsit, hogy letisztuljon a helyzet, és megértsük, mi történt. (…) Ha persze rákényszerülünk, majd felvesszük a kesztyűt, de most nem javaslom, hogy az elénk dobott kesztyűért lehajoljunk” – mondta a miniszterelnök május elsején, jelezve: nem tudni, provokációról, „balesetről” vagy egy hosszabb távú román nemzetstratégia első mozzanatairól van-e szó.

Kelemen Hunor szerdán az államfőre kiszabott bírságot, valamint Iohannis óvását úgy értékelte: Iohannis kettős mércét alkalmaz, hiszen akkor elégedett volt a CNCD-vel, amikor a testület őt és – az általa korábban vezetett – német kisebbségi szervezetet védte meg egy nacionalista támadással szemben. Az RMDSZ elnöke rámutatott: a diszkriminációellenes tanács elsöprő többséggel kimondta, hogy az államfő hibázott, diszkriminált, megsértette egy etnikai közösség méltóságát. „Klaus Iohannisnak nyilvánosan bocsánatot kell kérnie egy hónappal korábbi megalapozatlan, sértő kijelentéséért” – szögezte le az RMDSZ elnöke.

Krónika

Kapcsolodó cikkek