Több mint 15 ezer diák utazott idén a Rákóczi Szövetséggel - Külhoni Magyarok
Hírek

Több mint 15 ezer diák utazott idén a Rákóczi Szövetséggel

Több mint 15 ezer diák utazhatott a határon túlra idén a Rákóczi Szövetség támogatásával – mondta Csáky Csongor, a szervezet elnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Hangsúlyozta, hogy az idei, rekordnak számító érdeklődés egyfajta áttörést jelez, hiszen beérett az a sok munka, amit a nemzetpolitikába, a magyar-magyar kapcsolatokba fektettek.
„Ez azt mutatja, hogy egyre több iskola, egyre több magyar közösség lép egymással kapcsolatba, és ezek a kapcsolatok sokasodnak, és nem csökken a mi programunk iránti érdeklődés” – fűzte hozzá.

A műsorban elhangzott, hogy idén ősszel is utazásra bátorítja a középiskolásokat a Rákóczi Szövetség azzal a céllal, hogy a diákok az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódva egy másik Kárpát-medencei ország magyar iskolájához látogassanak.

Korábban azt közölték, a jelentkezés feltételeiről további információk és a pályázati űrlap a Rákóczi Szövetség honlapján található: https://www.rakocziszovetseg.org/hirek/472-palyazati-felhivas-oktober-23-i-diakutaztatasi-program-2019 linken.

MTI

Kapcsolodó cikkek