„A cserkészet a második foglalkozásom” – Bedy Balázzsal beszélgettünk - Külhoni Magyarok
Magyarok a diaszpórában

„A cserkészet a második foglalkozásom” – Bedy Balázzsal beszélgettünk

A sorozat folytatódik, idős cserkészek ismét reflektorfényben! A Cserkészház ehavi látogatója a Cserkész Barátok Körének korábbi elnöke, Cleveland egykori körzeti parancsnoka. A 90. évében járó Bedy Balázs cserkészcsapat tiszt bőven rászolgált arra, hogy a következő sorokat az ő életének és cserkészetben eltöltött tevékenységének szenteljük.

A Budapest környéki Pestszentlőrincen látta meg a napvilágot, 1931-ben, nyolcévesen avatták fel kiscserkésznek 806. Deák Ferenc Cserkészcsapatban. Gimnáziumba Budára járt, de ez idő alatt sem szakította meg a kapcsolatot a cserkészekkel, a 27. Eötvös József nevét viselő csapatba igazolt át. 1944 novemberében hagyta el Magyarországot a Bedy család. Linz mellett telepedtek le, az ausztriai időszakban az Árpád Cserkészcsapat tagja lett. Nosztalgikusan gondol vissza ezekre a nem könnyű időkre. A cserkészet költségei akkoriban a fenntartó testület helyett a parancsnokok pénztárcáját terhelték.

Az Újvilágba 1950-ben érkeztek, az első állomás Long Island volt, a szülei zöldségfarmon kaptak munkát. A fizikai megterhelés soknak bizonyult a családfő számára, ezért Clevelandbe álltak tovább. A 28. utcán kaptak helyet, az édesapja képkeret-, a fiatal Balázs bácsi pedig kefegyárban kezdett dolgozni. Az amerikai beilleszkedést hamarosan kétéves katonai szolgálat szakította félbe, 1954 januárjáig tehát Triesztben teljesítette az új haza iránt vállalt kötelességét. Később a Cleveland Trust Bank írnokmunkatársa lett, közben pedig esti tagozaton végezte pénzügyi tanulmányait. Fokozatos előléptetések közepette, asszisztenstől alelnöki pozícióig 43 éven át dolgozott a bankban. Volt olyan időszak, hogy a cserkész közösségből néhányan a kollégái is voltak.

Amikor a clevelandi cserkész-kezdetekről kérdeztük, több előző interjúalanyunkhoz hasonlóan a Beodray Feri bá neve hangzott el. Vele és a 12. számú Rákóczi Ferenc Cserkészcsapattal ismerkedett meg először Balázs bá. Az említett csapat megalakulásánál parancsnokhelyettesként működött. Aktív társai a Cserkész Rádióban korábban már bemutatott Szappanos István és Falk Viktor voltak. A seregbe egyszerre kaptak behívót, arra az időre megszakították a cserkész életüket. A későbbiekben szerzett közös élmények viszont olyannyira megerősítették a köztük lévő barátságot, hogy a mai napig minden pénteken összejárnak nosztalgiázni.

A 12. számú fiúcsapat megszűnése után 14. számú Görgey Arthur Cserkészcsapat néven dolgoztak tovább. A Cserkész Barátok Körének hivatalos bejegyzése 1958-ban történt. A KMCSSZ jogi előírásainak megfelelően úgy alakult meg, mint a meglévő négy csapat fenntartó testülete. A CSBK-t az akkori csapatparancsnokok alkották, valamint mindegyik csapat delegálhatott még egy tagot. A szervezet élén az 1966-1986 között időszakban Bedy Balázs bá állt. A felelőssége ezzel nem fejeződött be, mert 1966-tól majdnem harminc éven át a körzeti parancsnok megbízatást is ő vállalta el. „Senki sem működik egyedül, mindig volt segítségem.” – felelte, amikor arról kérdeztük, hogyan bírt el ennyi feladattal.

Nem csak a CSBK, de a cserkésztanya megvásárlásánál is ott volt Balázs bá. A tanya 28 ezer dollárba került, korábban magánnyaraló volt. Egy cserkészgyűlésen döntöttek arról, hogy megveszik. Minden kedvezően alakult, mert a tulajdonos nyitott volt rá, hogy részletekben fizessenek a cserkészek.

Kedvenc cserkészélménye igazán különleges. A cserkészcsapat tiszt legszívesebben arra a pillanatra gondol vissza, amikor kezet foghatott a Clevelandbe látogató Mindszenthy József hercegprímással. A cserkészet erejét interjúalanyunk az erős magyar közösségben látja. Úgy véli, hogy Cleveland egy nagy magyar központ volt, ahol a különböző magyar egyházak stabilitása nagyban hozzájárult a magyarság és a cserkészet megmaradáshoz.

A teljes beszélgetés megtekinthető itt.

Dorgay Zsófia, Bocskai Rádió

Kapcsolodó cikkek