A Rákóczi Családi Kör találkozója Sepsiszentgyörgyön - Külhoni Magyarok
Magyarok a diaszpórában

A Rákóczi Családi Kör találkozója Sepsiszentgyörgyön

2019. november 29-e és december 1-e között, a kanadai Rákóczi Alapítvány, a magyarországi II. Rákóczi Ferenc Alapítvány az erdélyi társalapítványával karöltve újra Rákóczi Családi Kör találkozót szervezett Székelyföldön.

A találkozóra ezúttal Sepsiszentgyörgyön került sor, ahol eddig még nem volt hasonló esemény. A találkozón több mint 60 olyan fiatal vett részt, akik az elmúlt években részt vettek a Rákóczi Alapítvány évente megrendezett Rákóczi Magyarságismereti Mozgótáborainak valamelyikén. A résztvevők nagy többsége az elmúlt 3-4 évben lett a Rákóczi Család Kör tagja, de volt olyan résztvevő is, aki 2003-ban volt táboros. Nagyjából ugyanez az arány volt jellemző az érkezők lakhelyére is. A legtöbben Erdélyből jöttek, de a találkozás kedvéért, az élmények felelevenítése és továbbéltetése céljából voltak Kárpátaljáról, Budapestről, sőt Kanadából érkezők is.

November 29-én, pénteken délután, a regisztrációt és a szállás elfoglalását követően az első programpont egy „Sárkányvadászat” címet viselő, interaktív városnézés volt, melynek keretében a résztvevők ötös csoportokban felfedezhették a város látványosságait, különböző érdekfeszítő feladatok megoldása közben, “találkozhattak” gróf Mikó Imrével, II. Rákóczi Ferenccel, sőt híres reformátorokkal is. A városnézést gitárest követte, felidézve az elmúlt évek csapatainak himnuszait.

Szombaton reggel, az első nap folytatásaként, a fiatalok Szabó Jenő búvároktató, „Minőségi idő ”című motivációs előadását hallgathatták meg, aki előadásában a jelen kor fiataljainak figyelmét hívta fel a minőségi emberi kapcsolatok fontosságára. Az előadást kiscsoportos pályaorientációs műhelymunka követte a következő témakörökben:

Művészetek és színház (Csadi Zoltán-színművész és színházrendező),
Orvostudomány (Zsidó Kata-diabetológus),
I.T. (Zsigmond László – informatikus),
Politika, államtudomány és közélet (Zsigmond József)
Körősi és Petőfi ösztöndíjprogramok (Bokor Csongor-művelődésszervező, korábbi Petőfi Program ösztöndíjas),
Mérnöki pályák (Diósady András – vegyészmérnök).
Egy másik programpont egy kötetlen beszélgetés volt Molnár Csongor csoportvezetővel egyes tábori programpontok megújítási lehetőségeiről, a Családi Kör jövőjét érintő esetleges új irányvonalak feltérképezéséről.

A második nap délutánján a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban sor került a Rákóczi Alapítvány, Ducki Witek és a Filmarin stúdió rendezésében készült filmjének bemutatójára, melynek címe „A Place to Call Home – Ahol otthon érzem magam”. A Rákóczi Mozgótábor 25 éves múltját megörökítő dokumentumfilm nagy érzelmi hatással volt minden résztvevőre és szervezőre. Sokan viszontlátták magukat a vásznon. A meghatódottságot tovább fokozta, hogy a moziteremben Skype-on keresztül sikerült kapcsolatba lépni a kanadai Rákóczi Alapítvány vezetőjével, Dr. Papp Aykler Zsuzsával. A fiatalok körében Zsuzsa néniként ismert elnökasszony így élőben is köszönthette a fiatalokat és a helyi szervező csapatot.

Esti programként „Kvíznight!” keretében megmérettettek a résztvevők. December 1-én, advent első vasárnapján, a találkozó záró pontjaként ökumenikus istentiszteletet tartott Dénes Katinka református lelkész, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum dísztermében.

A találkozó sikerességét a szóbeli visszajelzéseken túl a búcsúzáskor kicsorduló könnyek sokasága is jelezte.

László Katalin – korosiprogram.hu

Kapcsolodó cikkek

  • Húsvét a tengerentúlon

    Az amerikai húsvét ma már jellemzően nem – ahogy jó ideje a magyarországi sem – Jézus kereszthaláláról és feltámadásáról