A trianoni békediktátumra emlékeztek Kanada magyar közösségei - Külhoni Magyarok
Magyarok a diaszpórában

A trianoni békediktátumra emlékeztek Kanada magyar közösségei

Magyar idő szerint 16 óra 32 perckor kezdődtek Kanadában is a trianoni centenárium megemlékezései.


17 település kapcsolódott össze a kanadai magyarok trianoni megemlékezésén. Az online műsorfolyamban fiatalok és idősek, zenészek és versmondók, az egyházak képviselői és KCSP ösztöndíjasok közösen emlékeztek az 1920-as békediktátum évfordulójára. A megemlékezésen a kanadai magyarokhoz szólt Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár. “Az első magyar telepesek az 1880-as, 1890-es években érkeztek meg az új hazájukba. Ma körülbelül 350 ezren vallják magukat magyarnak Kanadában. Önök, kanadai magyarok mindannyian Magyarország nagykövetei, hiszen önökön keresztül ismerik meg a kanadaiak a magyarságot. Köszönjük önöknek a kitartást, a szorgalmat, a becsületességet. Köszönjük önöknek, hogy az elmúlt 10 évben is kiálltak Magyarország mellett és kiálltak a Magyar Kormány mellett. Az elmúlt időszakban számtalan nagy sikert tudhat a magyar nemzetpolitika. Mindez annak köszönhető, hogy a nemzetpolitikai célokat közösen fogalmaztuk meg kárpát-medencei, magyarországi vagy akár a diaszpórában élő magyarok. Ezeket a közös célokat közösen is hajtottuk végre”

Az online műsorfolyam ötletgazdája, Szenthe Anna, a Magyar Diaszpóra Tanács Kanadai regionális elnöke, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnöke úgy fogalmazott, ma azokra a magyarokra emlékezünk, akik száz éve származásuk és akaratuk ellenére idegen országok polgáraivá váltak, de száz év alatt sem tudták megtörni magyarság iránti szeretetüket. “Legyen ez példamutató számunkra és legyen az a feladatunk a száz év emlékére, hogy alázattal, kemény munkával és összetartással egy olyan nemzeten dolgozunk, amelynek nincsenek határai. Mert egy vérből valók vagyunk. Összetartozunk!”

A torontói Budapest Parkban önkéntesek által kötött 100 méteres magyar zászlót helyeztek el a cserkészek, amely a Nagy-Magyarország határait formázta meg. A Magyar Himnusz különleges orgonajátékon hangzott el, az elcsatolt területek magyar templomaiból csendültek fel az ismert dallamok. A megemlékezésen Palkovits Valér torontói főkonzul úgy fogalmazott, egy erős Magyarország és az erős magyar közösségek a zálogai annak, hogy meghaladjuk Trianon tragikus örökségét. A kanadai magyar közösség ezen a napon is szívet melengető módon bizonyítják elkötelezettségüket hagyományaik ápolása iránt – fogalmazott a diplomata.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a kanadai magyaroknak címezte ünnepi beszédét. “A mai napon mindannyian hálával és elismeréssel adózunk a Trianonban elszakított magyar közösségeinknek évszázados helytállásaiért, hűségükért a magyar nemzethez, szülőföldjükhöz, és azért is, hogy lojális és értékteremtő polgáraivá váltak azon államoknak, amelyek fennhatósága alá a történelem kényszerítette őket.” Kövér László beszédében úgy fogalmazott, bármilyen messzire is sodorta a sors szülőföldjükről a kanadai magyarokat, soha ne adják fel a közös kultúrába nyúló gyökereiket.

A torontói megemlékezés a hatályos járványügyi korlátozások figyelembevételével zajlott, így a cserkészek, a magyar szervezetek képviselői és a magyar egyházak vezetői vettek részt személyesen, de online bárki bekapcsolódhatott a megemlékezésbe. Forrai Tamás, Vass Zoltán és Püsök Dániel is imádkozott a magyarok összetartásáért.

Az évfordulón megannyi észak-amerikai városban ültetik el a Nemzeti Összetartozás fáját. Magyarország Kanadai Nagykövetségének kezdeményezéséhez számos közösség csatlakozott a tengerentúlon. Horváth Márk a nagykövetség ideiglenes ügyvivője a diaszpóra magyar közösségéhez címzett levelében kifejtette, “ebben a különleges évben egy olyan emléket is alkotunk, amely évek múltán is felhívja a figyelmet a magyar közösségek és Magyarország elválaszthatatlan kapcsolatára. Nagy öröm számunkra, hogy a Nemzeti Összetartozás Fája kezdeményezéshez együttműködőként csatlakoztak a Magyar Diaszpóra Tanács kanadai képviselői, a Kanadában működő magyar szervezetek vezetői, illetve a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága. Köszönjük mindenkinek, aki velünk tart, hogy Észak-Amerikában minél több Nemzeti Összetartozás Fáját ültethessünk el, szimbolizálva ezzel a fával is összetartozásunkat, közös múltunkat, jövőnket.”

Niagara Fallson “drive-in” szentmisét celebrált Miskei László atya, aki egyidőben megszentelte a Nemzeti Összetartozás Fáját is, amit az Áprád Ház parkjában ültettek.

Az online megemlékezések a következő linkeken megtekinthetőek:

Csibi Balázs, korosiprogram.hu

https://www.facebook.com/HunConsulate.Toronto/videos/693423301438410/

Kapcsolodó cikkek

  • Húsvét a tengerentúlon

    Az amerikai húsvét ma már jellemzően nem – ahogy jó ideje a magyarországi sem – Jézus kereszthaláláról és feltámadásáról