A ZIK Buenos Airesből üzen a jövő magyarjainak - Külhoni Magyarok
Magyarok a diaszpórában

A ZIK Buenos Airesből üzen a jövő magyarjainak

“A Buenos Aires-i Zrínyi Ifjúsági Kör családjai majdnem 70 éve táplálják, és nem engedik kialudni a magyarság lángját.” – szól a ZIK üzenete a jövő nemzedékének.

Az 1952 óta példaértékűen működő hétvégi magyar iskolán a járvány okozta kihívások sem fogtak ki; április 25. óta minden szombaton kinyitja kapuit az online iskola 8 tanterme, ahol az érdeklődő, közel 48 kisdiák – korosztálytól és nyelvtudástól függően – magyar nyelv és irodalom, történelem, valamint földrajz órákon vehet részt, továbbá a magyar népszokásokkal, a néptánccal ismerkedhet. A legkisebbeket az online óvoda várja. Az önkéntes tanárok áldozatos munkája a magyar nyelv megszerettetésére, a magyar kultúra értékeinek átadására irányul.

Kedvező hozadéka is van a járványhelyzetnek az iskola küldetésének szempontjából. Online olyan gyermekeket is el tudunk érni, és integrálni tudjuk a ZIK gyerekek közösségébe, akik messzebb laknak, és egy átlagos szombat délelőttön nem tudnának részt venni az Olivosban tartott órákon. A karantén idején egy-két kattintással már „együtt lehetünk”.

Egy meghatóan összetartó, inspiráló, bátorító, befogadó csapatba csöppentem a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként, ahol szülők, és tanárok egymás munkáját elismerve, támogatva, ha kell áldozatot hozva fáradoznak azon, hogy a gyerekekhez minden héten eljusson egy szelet Magyarország, nemcsak családi körben, hanem a magyar közösség kötelékében is.

A hónapok óta tartó kötelező karanténba nem belekényelmesedve, nem belefáradva, nem belefásulva, hanem lelkesedéssel, kötelességtudóan, meggyőződésből minden szombat reggel 10 órakor elkezdjük a legkisebbekkel és szüleikkel az online óvodát, majd szépen sorban jönnek a nagyobb gyerekek órái. Hónapokon át, minden szombaton, az iskolai elfoglaltságok, a családi programok, a szabadidős tevékenységek mellett időt szánva rá.

Ezért tehát nem kérdés, hogy amikor a Rákóczi Szövetség felhívása, Magyar vagyok 2020 „Üzenjünk a jövő magyarjainak!” címmel eljutott a Zrínyi Ifjúsági Körhöz, azt egyből magukénak éreztékVideóüzenetet helyeztek el a virtuális időkapszulában a jövő magyarjainak, a jövő Buenos Aires-i magyar közösségének, a Zrínyi Ifjúsági Kör leendő diákjainak, akik 40 év múlva – amikor újra kinyílik az időkapszula – már az ő gyermekeik, unokáik lesznek.

A Zrínyi Ifjúsági Kör által teremtett hagyomány ezekben a gyerekekben él továbbCsillában, aki magyar “mert a papája megtanította magyarul”, Olivérben, aki magyar, “mert a szülei magyarok”, Alexában, aki “szeret magyarul beszélni”, Szofiban, aki “szeret a magyar barátaival lenni”, Prisciben, aki “nagyon szeret magyarul énekelni, táncolni, magyar népmeséket olvasni”, Larában, aki “szereti Magyarországot, a magyarokat, és a magyar nyelvet”, Marciban, aki “szereti ősei hazáját”, Irinában, és Bautiban, akik “szeretnek az apukájukkal magyarul beszélni”, Txaroban, aki “szereti egyedülálló nyelvünket, és a magyar ételeket”, Emmában, Morában, Nicóban és Luquiban, akik “szeretnek cserkész táborba menni”, Zsófiban, aki “szeret a cserkésztáborban a tábortűz körül magyar népdalokat énekelni”, Camiban, aki “szeret cserkészkedni, magyarul énekelni, szereti a lángost, és a zserbót”, Ibiluban, akinek “a ZIK, és a magyarországi utazásai gyökerei táplálói”, Koppányban, akinek “tetszik a gyönyörű Magyarország, és a szokásai”, Jónásban, aki úgy érzi, hogy magyarsága által “életre szóló élményeket kap”.

Vágási-Kovács Anna, korosiprogram.hu

Kapcsolodó cikkek

  • Hazatér a chacói magyar ház

    A korábbi cikkemben ismertetett “Magyar történelem és kultúra” c. előadás-sorozat különleges témának adott helyet szeptember 8-án. Neves előadók virtuális