Karantén Tánc 2. rész - Külhoni Magyarok
Magyarok a diaszpórában

Karantén Tánc 2. rész

Ösztöndíjunk végéhez közeledve számtalan kedves emlék jut eszünkbe. Kint töltött kiküldetésünk során tarisznyánkat sikerült újabb tudással, szeretettel, jó emberi kapcsolatokkal, szakmai fejlődéssel és felejthetetlen emlékekkel megtölteni.

A KaraténTánc házifeladataként, első felvonásában a Csöbörcsök Táncegyüttes produkcióit láthattátok, a mostaniban pedig a Kis Csöbörcsök tagjainak kedves előadásait. A Kis Csöbörcsök  utánpótláscsapatként működik Stuttgartban. Kemény József mentorunk és felesége, Ibolya számára fontos, hogy ez a közösség mindig képes legyen a megújulásra, a fejlődésre és a szép megalkotására. A gyerekek számukra a jövőt jelentik. A Csöbörcsök Táncegyüttes közel 30 éve töretlenül munkálkodik azon, hogy Stuttgartban és környékén a magyar közösségek otthonra leljenek, a gyerekek testközelből ismerhessék meg kultúránk szépségét, gazdagságát és pótolhatatlanságát.

A Kis Csöbörcsök Táncegyüttes jelenleg 8 párral működik, idén párom, Márton Csaba és én kaptuk azt a megtisztelő feladatot, hogy oktathassuk, nevelhessük őket és igazgassuk útjaikat kultúránk megismerése során. Mindig is vallottam és vallom, hogy a gyerekekkel való közös munka a legszebb a világon. A gyermeki őszinteség, bátorság és nyitottság most sok tapasztalatot, örömöt és sikerélményt adott.

Az elmúlt kilenc hónapban a Felcsík táncaival, dalaival és népi hagyományaival ismerkedhettek meg a gyerekek. Gyümölcsöző munkánk eredménye: a Kis Csöbörcsök táncosai két nagyszerű fellépést tudhatnak maguk mögött, melyeket a szülők büszke mosolya, a nagyérdemű elismerő vastapsa, Öcsi és Ibolya szeretetteljes ölelése és szavai, valamint a mi határtalan örömünk kísért. A próbák során nem csak a technikai fejlődés volt a célunk, hanem a közösségbéli megerősödés, az összetartozás magjainak elültetése, illetve a színpadi jelenlét megerősítése. A februárban megtartott csapatépítő hétvégén a kis táncosok közül is többen részt vettek, és ennek gyümölcse látható és érezhető volt a fellépések és próbák ideje alatt.

A karantén ideje alatt, fontosnak gondolta a vezetőség és mi magunk is, hogy különböző lehetőségeket felhasználva a táncosok foglalkoztatva legyenek, így született meg a KaranténHázi, melynek keretében a Kis Csöbörcsök táncosai egy önálló és kreatív feladat kapcsán mutathatták be, hogy számukra mit jelent a kultúránk. Volt, aki tánccal örvendeztetett meg, volt, aki rajzolt és volt, aki dalolt, más verset mondott. Nagyszerű élmény volt mindezeket megtekinteni.

A következő videóban kis ízelítőt láthattok belőle itt.

Székely Edina Emőke, korosiprogram.hu

Kapcsolodó cikkek

  • Szókincsfejlesztő technikák online

    Vannak tanítványaim, akik szépen megértetik magukat magyarul, de olykor nehézséget okoz nekik a választékos, árnyalt kifejezésmód. Magyartudásuk pallérozásában sokat

  • Kodály-módszer Buenos Airesben

    A június végén közzétett cikkemben olvashatták az Argentin Kodály Egyesület elnökével, Carolina Wagnerrel készített rövid interjút, amelyben hivatásáról kérdeztem.