Nemzeti Összetartozás Napja az Itapocu völgyében - Külhoni Magyarok
Magyarok a diaszpórában

Nemzeti Összetartozás Napja az Itapocu völgyében

A trianoni békediktátum 100. évfordulójáról Jaraguá do Sul-ban is megemlékeztünk. A centenárium napján délelőtt zengtek a helyi Szent István templom harangjai, délután meggyújtottuk összetartozásunk lángját, este portugál nyelvű ismeretterjesztő előadáson, majd a latin-amerikai KCSP ösztöndíjasok által szervezett megemlékezésen elevenítettük fel a magyar nemzetet ért fájdalmas tragédiát.

Bár a világjárvány következtében Brazíliában érvényben levő kijárási és gyülekezési korlátozások folytán személyes közösségi eseményre nem kerülhetett sor 2020. június 4-én, mégis úgy érzem, hogy sikerült méltón megemlékeznünk a Magyarországra száz évvel ezelőtt rákényszerített diktátumról a helyi magyar közösséggel a Nemzeti Összetartozás Napján.

Délelőtt 11 óra 30 perckor (magyar idő szerint 16 óra 30 perckor) mi is csatlakoztunk a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének „Szóljanak a harangok!” elnevezésű kezdeményéhez. Az államalapító királyunkról elnevezett Jaraguá do Sul-i Szent István templom harangjai 100 másodpercen keresztül zengtek, emléket állítva az 1920. június 4-én történteknek. Ezután a helyi magyarság jelen lévő képviselőivel elmondtunk egy miatyánkot portugálul és magyarul a magyar nemzet egységéért.

Délután 15 óra 20 perckor (magyar idő szerint 20 óra 20 perckor) a Jaraguá do Sul-i Szent István templom előtt meggyújtottuk az összetartozásunk tüzét. Hat földrész 74 országának több mint 2500 településén, 6103 helyen lobbant fel összetartozásunk lángja ebben az időpontban a világban működő magyar cserkészszövetségek felhívására.

18 óra 30 perckor portugál nyelvű ismeretterjesztő prezentációt tartottam az érdeklődőknek Google Meet-en a trianoni békediktátumról. 20 órakor csatlakoztunk a virtuális térben a Dél-Amerikában szolgáló Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasainak megemlékezéséhez, ahol ismét felcsendült a Jaraguá do Sul-i magyar közösség előadásában az Ismerős Arcok „Nélküled” című dala is.

A Nemzeti Összetartozás Napján Amauri Steinmacher, tiszteletbeli magyar konzul videóüzenetben osztotta meg velünk gondolatait. Hangsúlyozta, hogy a XIX. század végén Veszprém megyéből Jaraguá do Sul-ba érkezett őseik magyar nemzet által vallott értékek iránti elkötelezettsége tette a helyi magyar közösséget szorgalmas, virágzó, keresztény, magyarságát megőrző közösséggé. A Jaraguá do Sul-i tiszteletbeli magyar konzul szerint a kinti magyarok számára a Nemzeti Összetartozás Napja a felmenők erőfeszítéseinek megbecsülését is jelenti, a múlt tiszteletét, valamint haladni tovább azon az úton, ami hazavezeti őket Magyarországra.

Somogyi Kinga, korosiprogram.hu

Kapcsolodó cikkek

  • Szókincsfejlesztő technikák online

    Vannak tanítványaim, akik szépen megértetik magukat magyarul, de olykor nehézséget okoz nekik a választékos, árnyalt kifejezésmód. Magyartudásuk pallérozásában sokat

  • Kodály-módszer Buenos Airesben

    A június végén közzétett cikkemben olvashatták az Argentin Kodály Egyesület elnökével, Carolina Wagnerrel készített rövid interjút, amelyben hivatásáról kérdeztem.