Összefogással védőmaszkok a magyar testvérek részére - Külhoni Magyarok
Magyarok a diaszpórában

Összefogással védőmaszkok a magyar testvérek részére

Miután kialakult ez a szomorú helyzet a koronavírus megjelenésének következtében, arra gondoltam, jó lenne tenni a közösségünkért s ekkor felkerestem Szőke Maggie mentoromat és Miskei plébános urat, mentorhelyettesemet, akik örömmel fogadták ötletemet és támogattak.

A Wellandi Magyarok Nagyasszonya templom és az Árpád ház önkéntesei összefogása eredményeként készültek a vírus elleni védekezésben használatos maszkok. A maszkokat készítő személyeket külön szeretném megemlíteni, hogy felajánlották a segítségüket, az idejüket, segíteni, tenni szerettek volna a honfitársainkért. Az alapanyagok beszerzésével járó nehézségek után beindult a varrás és vidám perceket tölthetünk együtt. Ez a feladat is közelebb hozott egymáshoz bennünket. Ezúttal is köszönöm Dévényi Évának, Romák Rácz Margitnak, Kemény Magdinak, Paksa Bak Zsuzsának, Lacroix Zsuzsának és gyermekének Chase-nek, Szőke Maggie-nek, mentoromnak, hogy együtt készíthettük el a maszkokat és ízlésesen csomagolva, egy szép kis magyaros címkével díszítve adhattuk át a magyar testvéreinknek.

Az Ottawai Magyar Nagykövetség nemzeti szalagokkal ajándékozott meg bennünket, amit felhasználva magyaros maszkokat is készítettünk. Ezúttal is szeretnénk megköszönni, hogy becsatlakozhattunk a Stay home, sew masks, save lives programhoz és népszerűsítettek bennünket, a Niagara Falls-i csapatot, a maszkkészítés folyamatát és az átadásokról készített montázsaimat.

Első körben a Wellandi Magyarok Nagyasszonya templom híveinek készítettünk el maszkokat, ezeket szentelte és áldotta meg a kiszállításnál Miskei Plébános úr, majd Vukanics Liliennel, az egyháztanácsunk elnökével közösen szállítottuk ki a híveknek a különleges maszkokat.

Majd ezt követően, miután végeztünk ezzel a nagy volumenű feladattal, ekkor kezdtük meg a következő kört. Az Árpád ház személyzete és azok családjai részére készítettünk maszkokat, majd Miskei Atya megáldását követően az Árpád házban Szőke Maggie mentorom és Szőke János, az Árpád ház elnöke adta át a dolgozóknak, illetve családtagjaiknak.

Szenthe Annának, a Diaszpóra elnök asszonyunknak, kedves családjának és a Nagykövetség dolgozóinak is késztettünk maszkokat, hogy őket is védjük a koronavírustól.

A következő linkeken megtekinthetők a megszentelésről és megáldásról készült felvételek:

Sok munkával és szervezéssel járt ez a projekt, viszont a kiszállítás kárpótolt, a mosoly az arcokon elfeledtette a nehézségeket és azt a nehéz helyzetet is, amit jelenleg átélünk. Megható volt számomra, hogy végtelenül nagy örömmel és szeretettel fogadták a maszkokat és külön öröm volt megélni azt, hogy mennyire boldogan fogadtak és vártak. Mielőtt elkezdtem a kiszállítást, telefonon tartottuk a kapcsolatot és már mindenki ki volt éhezve a személyes találkozásra, ezért is volt nagyobb öröm az újra találkozás.

Az átadás közben megkérdeztem néhány kedves magyar testvérünket, hogyan élik meg a mindennapokat a koronavírus ideje alatt. Az alábbi linken látható a videó:

Hálás vagyok és köszönettel tartozom, hogy egy ilyen szerető, gondoskodó és kedves emberekből álló közösségben szolgálhattam az elmúlt kilenc hónapban.

Vigyázzatok magatokra, vigyázzunk egymásra!

Bodnár Erika, korosiprogram.hu

Kapcsolodó cikkek