Peller Anna dalestje Montreálban - Külhoni Magyarok
Magyarok a diaszpórában

Peller Anna dalestje Montreálban

A nemzetközi nőnap előestéjén, 2020. március 7-én, szombaton a montreáli Hungária Klub vendége volt Peller Anna énekesnő, valamint Kozma Ildikó gitárművész. A szervezők figyelmességének köszönhetően a dalestre érkező hölgyvendégek egy-egy szál virágot is kaptak ajándékba.

Peller Anna énekesnő nem először turnézott Kanadában. Montreálban is fellépett már, így többen ismerősként köszöntötték. Idén elkísérte őt Kozma Ildikó gitárművész is, akinek a hangszerén előbb egy andalúz dallam szólalt meg, majd Reményik Sándor pár megzenésített versét énekelték el közösen.

A folytatásban Peller Anna előadásában egymás után csendültek fel a régi magyar slágerek, táncdalok, nóták, operett-betétek. A teljesség igénye nélkül íme néhány dal, ami elhangzott: Szeretlek én, Homokóra, Fehér házikó, Kár összeveszni velem, Különös éjszaka, Ne hagyd el soha, Egy szál harangvirág, A Horváth-kertben, Egy kis nyugalmat kívánok…

A Magyarországról érkező énekesnő személyes hangvételű dalestet tartott: szinte minden ének előtt hozzáfűzött valamit a dal szövegéhez, közös éneklésre, táncra buzdított, illetve köszöntötte a születésnapjukat ünneplő vendégeket.

Az előadás első részében – vacsora előtt – egy órán keresztül szóltak a dalok. A finom vacsora – marhapörkölt galuskával és savanyúsággal, valamint a poharas krémdesszert – mindenkinek ízlett; a házilag készített születésnapi tortán érződött, hogy készítője a szívét is belesütötte. Vacsora után tovább folytatódott a dalest.

Peller Anna énekesnő előadását nagy lelkesedéssel fogadta a közönség. A jó hangulatú estén ugyan nem perdült táncra senki a parketten, de egy-egy operett betétdal vagy közismert táncdal refrénjét sokan együtt énekelték az előadóval.

Az este kellemes hangulatban telt, az emberek jól érezték magukat; vidáman, élményekkel teli szívvel köszöntek el egymástól. Az előadás végén a Hungária Klub vezetője, Kelemen Tibor lelkesen dicsérte az énekesnő hangját, és a vendégek nevében is megköszönte a fellépő művészeknek az élményt. Meghívta őket, hogy máskor is látogassanak el Montreálba. Jövőre veled ugyanitt, Anna!

Gergely Katalin, korosiprogram.hu

Kapcsolodó cikkek

  • Szókincsfejlesztő technikák online

    Vannak tanítványaim, akik szépen megértetik magukat magyarul, de olykor nehézséget okoz nekik a választékos, árnyalt kifejezésmód. Magyartudásuk pallérozásában sokat

  • Kodály-módszer Buenos Airesben

    A június végén közzétett cikkemben olvashatták az Argentin Kodály Egyesület elnökével, Carolina Wagnerrel készített rövid interjút, amelyben hivatásáról kérdeztem.