,,…nem száll-e szívedbe büszkeség, ha a múltakra gondolsz s nem dagad-e önérzettől, ha a jövőre nézesz? s mindezeket magaddal fogod-e vihetni? a délibábos rónákat, az ismerős hajlékot, az édes dallamot, a kedves arcokat, az emléket és a reményt, mely a nemzet éltéhez van kötve?…”
Jókai Mór
A Bajorországi Magyar Iskola (BMI) regensburgi magyar iskolájában a ,,Szülőföldem…”témakört járták körbe a felső tagozatos tanulók. A feldolgozás heteken keresztül tartott, áthúzódott a karantén idejére is, de nem adták fel! A végére értek a programnak, és a lezárás szépségére koronát a Nemzetpolitikai Államtitkárság által kiírt pályázat tette: ,, Milyen jó, hogy itt vagyunk!”címmel. Öt percben összefoglalták, tömörítették, felidézték, elmesélték a hétről-hétre felhalmozódott érzéseiket, emlékeiket. Rögzítették a lepergett kisfilmet külön-külön, és végül eggyé olvadt.
Alsónána…, Hódmezővásárhely…,Dunakeszi…,Bácsfeketehegy…, Nagymaros…, Tatabánya…, Etyek…,Telki…,Győr…és még sorolhatnám. Mindenki máshonnan. Két éve…, öt éve…, nyolc éve… Változó. Egy évet járt otthon óvodában…, itt született…, itt kezdte az iskolát…Eltérő. Csak anyukám magyar…, mindketten magyarok… Ez is különböző. Egy viszont biztos! És közös! A magyar suli. Egyszerre, egy időben! Minden péntek délután megszűnik a honnan, ki, mi, mettől… Együtt vannak! Csacsognak, kacagnak, önfeledten játszanak, kérdeznek, kíváncsiskodnak és soha véget nem érően búcsúzkodnak a foglalkozások végeztével.Őrzik az otthonról hozott emlékeket. A megélt, átélt érzéseket. Őrzik az arcokat. Az óvó néniét, első tanító néniét, ovis társakat, játszótereket, jól ismert utcákat, házsorokat, szomszéd néniket. Falvaikat, városaikat, folyóikat, tavaikat, dombjaikat, de még egy-egy híres ember nevét is, aki a lakóhelyükhöz köthető. A szülőföldjüket. Annak olyan apró részleteit is, amiről mi felnőttek már rég megfeledkeztünk, vagy igazán oda sem figyeltünk. De ők emlékeznek. És kötődnek.
Ez volt az első lépése, feltétele a programsorozat megszületésének. A személyes érzelmek. Az emlékek. Erre alapozva, ennek meglétére sokkal könnyebb volt egy tudatos, irányított tanulási és tanítási folyamatot felépíteni. Bárhol él a gyermek, mindenhol fontos és kiemelt feladata az iskolának saját környezetének, lakóhelyének, megismertetése és láttatása. Különösen igaz ez a diaszpórában működő iskolákra. Elő kell hívni újra és újra a tudást. Halványodnak a körvonalak bennük, élesítenünk kel azokat! Új utcák, falvak, városok, barátok, szomszéd nénik lépnek az életükbe, és ez így van rendjén. Ezekről tanul az iskolában is. És ez is így van rendjén. Az egészséges énképük kialakulásához, a személyisük sokoldalú kiteljesedéséhez szükségük van mindkét arcra. A régire is és az újra is. A saját életének kiegyensúlyozottságát a kettő együtt adja. Az egyik a múltat, a másik a jövőt. És nekik a jelenben kell helytállniuk. Nem kis feladat várt, és vár rájuk a minden napokban.
A hetekig tartó előadás-sorozat lényege abban rejlett, hogy a gyerekek bemutassák azt a falut, várost ahol éltek. Ahol születtek, ahová óvodába, iskolába jártak és ahova szívesen visszajárnak a mai napig is. Bemutatták lakhelyük földrajzi fekvését, történetét, településük nevezetes tájait, épületeit, személyeket, akik neve ismerősen cseng tanulmányaikból, nevezetes eseményeket, érdekességeket, amelyek kiemelten arra a területre jellemzőek. A csoport tagjai hol a közvetítő, hol pedig a befogadó szerepet töltötte be. Az előadó alaposabb ismereteket szerzett felkészülése során saját hazájának egy kis szeletéről, a hallgató pedig megismerte, tájékozódott az általa kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert országrészek jellegzetességeiről. Jobban megismerték egymást. Tágabb ismereteket szereztek hazájuk részeiről és azok nevezetességeiről. Képek. Sok-sok kép. Külön és egyben. Plakátok. Plakátok tele információkkal. A szekszárdi Kálvária kilátóról, Babits Mihály szülőházáról, a tatabányai Turul-emlékműről, a bácsfeketehegyi meggynapokról, a nagymarosi Juliánus kilátóról, a Telki Római Katolikus Templomról, a híres etyeki Magyar-kútról és még sok-sok információt hordozó ábráról. Sokkal érdekesebb, izgalmasabb volt ebben a projektben, személyes tapasztalatokon keresztül Magyarország földrajzáról tanulni. Öröm volt a forrása a folyamatnak.
Élmény volt az alapja az új ismeretek megszerzésének, valamint a már meglévőnek a kiterjesztése és mélyítése is. Adta a téma a köznevek és a tulajdonnevek csoportosításának lehetőségét, a tulajdonnevek fajtáinak a felismerését és helyesírásának gyakorlását. Feldobott labda volt e tekintetben az írástechnika gyakorlása, a megkülönböztetésre való figyelem felhívás a német hangot jelölő betűktől eltérő magyar írás és olvasásképet illetően. Néma és értő olvasásuk fejlesztése és fejlődése, hiszen az előadás sikerességéhez nélkülözhetetlen volt az önálló anyaggyűjtés. Sőt, az egyes előadásokhoz feladatsort kaptak, ami az említett területeken kívül didaktikus szövegértésük fejlődéséhez is igen nagy adalékkal hozzájárult. Előadásukat fel kellett építeni, szöveggé kellett a mondatokat fabrikálni, ezzel nagy lépéseket tettek szövagalkotási képességük fejlesztésében. Érthető, tiszta hangképzéssel élvezhetőbb az előadás a hallgatóságnak, amit maguk is megtapasztaltak, hiszen befogadó és közvetítő szerepben egyaránt szerepeltek. Belátták a helyesejtési normák fontosságát. A kommunikációs képességeik fejlődéséről nem is beszélve. Az előadásuk sikerességének egyik alapvető kritériuma a beszédet kísérő kapcsolattartás. Életbe lépnek olyan kommunikációs tényezők, mint a tekintettartás, testtartás, olyan beszédtechnikai követelmények, mint a beszédtempó, hangerő, helyes magyar hangsúly, hanglejtés, hogy a fontosabbakat kiemeljem. De ezen nyelvi képességek fejlesztése alapfeltétele a sikeres ECL nyelvvizsgának is, amelyre szintén itt kapnak felkészítést a gyerekek. Fantasztikus, hogy ez az egyetlen hetekig körbejárt téma az egészséges nemzeti identitásuk mellett, mennyi, de mennyi anyanyelvi képességet, nyelvi kompetenciát fejlesztett. A hozadéka, eredménye, sikeressége nyomon követhető volt, részleteiben és egészében is.
Hiszek a tárgyi integráció fontosságában, a helyesejtés-tanítás tudatos alkalmazásában, a komplexitás elvének pedagógiai erejében. Örülök és örvendek a bizonyosságnak! A regensburgi iskola erre irányuló törekvésének! Köszönet és tisztelet szól annak a pedagógusnak, aki a téma fontosságát kiemelten kezelte, a folyamatot a megváltozott körülmények ellenére is véghezvitte, élményközpontúvá varázsolta az ismeretek elsajátítását, szélesítését és mélyítését, s tette mindezt olyan szakmai tudással és magabiztossággal, ami felbecsülhetetlen értéket teremtett a rábízott gyerekek magyar identitásának megélésében, és ezzel együtt anyanyelvi képességük fejlődésében.
,,Milyen jó, hogy itt vagyunk!”címmel szól a Nemzetpolitikai Államtitkárság pályázati felhívása a fiatalokhoz. Hogyan élik meg magyarságukat? Mit jelent nekik az összetartozás? Soha jobbkor nem jöhetett volna ez a lehetőség a komplexitás szempontjából. Újabb lépcsőfok a kommunikáció világában. Egymásnak már megfogalmazták heteken, hónapokon keresztül. Bővíteni kell a közeget! Mondják el mindenkinek! És elmondták. És megcsinálták! A kisfilm elkészült! És egy biztos! Ők nem erre az alkalomra nyilatkoztatták ki ebbéli érzéseiket! Apró gyöngyszemeiket nagy-nagy alapossággal fűzték, és az utolsóval csak befejezték. Ékesebb, valódibb és értékesebb lett. Mindegyikük arca benne ragyog!
Orcskai Marianna
