GPS: 43° 40′ 3.7″ N 80° 36′ 16.2″ W
Cím: 273 Bloor Street West Toronto, ON M5S 1W2, Kanada

A bronzszobrot Budapesten készítették és az 1956 óta Kanadában élő Fekete Tamás révén került a konzervatóriumba.

Mint Fekete Tamás az MTI-nek elmondta, a néhány napja leleplezett, 2,25 méter magas bronzszobrot Budapesten készítette Stremeny Géza szobrászművész, mások mellett a budai várbeli gróf Bethlen István-szobor és a Batthyány téren álló gróf Batthyány Lajos-szobor alkotója.

A szobrot repülővel szállították Torontóba, ahol a királyi konzervatórium épületében egy ünnepség keretében avatták fel. A ceremónián a neves Liszt-kutató, Alan Walker is beszédet mondott – idézte fel.

Nem ez az első eset, hogy Fekete Tamás anyagi áldozatot hoz a magyar zeneművészetért, néhány évvel ezelőtt Bartók Bélának egy hasonlóképpen bronzból készült egészalakos szobrát ajándékozta a torontói oktatási intézménynek.

“Beleszerettem Varga Imre Bartók-szobrába, és a személyes ismeretségnek is köszönhetően meg tudtam szerezni a szobor ötödik példányát, ami bronzszobroknál az utolsó eredetinek számít. Ezt ajándékoztam körülbelül 5 évvel ezelőtt a torontói konzervatóriumnak” – magyarázta Fekete Tamás.

Forrás: http://hungarianfreepress.com/wp-content/uploads/2014/12/liszt-toronto.png

 

Mint elmondta, a Liszt-szobor ötletét a konzervatórium magyar származású rektora, Peter Simon vetette fel neki a Bartók-szobor átadásakor.

A nagy romantikus komponista bronz-másának elkészültében nagy segítséget nyújtott öccse, Fekete Márton is – emelte ki.

Fekete Tamás 1956-ban hagyta el Magyarországot, emigrációjának története kapcsán felidézte Boross Péterrel való barátságát is. “Péter gimnáziumi osztálytársam volt. Azt szoktam mondani, hogy én csináltam belőle miniszterelnököt, a József nádor téren ugyanis volt egy beszélgetésünk ’56 novemberében. Péter azt mondta, menjünk el innen, én azt: nem szabad elmenni. Aztán én elmentem, ő maradt.”

MTI