adel, Author at Külhoni Magyarok

Szerző: adel

Átadták az Év tanára díjakat

A pedagógus pálya művészet, értékeket közvetítő hivatás – erről beszélt Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos az Év tanára díjak átadóünnepségén, Budapesten szombaton.

(tovább…)

Emlékművet avattak Lengyeltótiban

Trianon-emlékművet avattak a Somogy megyei Lengyeltótiban pénteken. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa a nemzeti összetartozás éve alkalmából tartott eseményen hangsúlyozta: Magyarország ma erősebb, mint az elmúlt száz évben bármikor.

(tovább…)

Keleten a magyar elsősök megkapták a Rákóczi Szövetség ajándékát

Idén a magyar elsősök egyszerre kapták kézhez a szövetség egyszeri ösztöndíját, illetve az iskolatáskát. Erről számolt be portálunknak Gabri Rudolf, a Nagykaposi Magyar Ház igazgatója, a Rákóczi Szövetség felvidéki hálózatának országos elnöke, akit a Szepsiben megtartott országos tanévnyitón Csáky Csongor elnök úr azzal bízott meg, hogy Tornától Nagyszelmencig kézbesítse ki az ajándékot.

(tovább…)

VAN REMÉNY: idén megtöbbszöröződött a tavalyi diáklétszám a magyar iskolák első osztályaiban!

2020. szeptember 7-én becsengettek a horvátországi magyar iskolákban is, melyekbe idén a tavalyinál jóval több elsős iratkozott be. Ez ékes bizonyítéka annak, hogy működik a HMDK ösztöndíj-politikája. A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) mindig is kiemelt fontosságúként kezelte a horvátországi magyar oktatásügyet, mivel azt megmaradásunk egyik zálogának tartja.

(tovább…)

Kövér: a jövőben nem lehetünk sikeresek egymás rovására

Magyarország Trianon századik évfordulójára újra tekintélyt vívott ki magának az elmúlt tíz év teljesítményének köszönhetően, és ezzel azt üzeni a térség politikai vezetőinek, hogy „a jövőben biztosan nem lehetünk sikeresek egymás rovására” – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedd reggel.

(tovább…)

Elmarad az idei Kurultaj

Elmarad az idei Kurultaj, a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvénye, amelyet augusztus 21. és 23. között tartottak volna a Bács-Kiskun megyei Bugacon – közölte a szervező Magyar-Turán Alapítvány pénteken az MTI-vel.

(tovább…)

A diaszpóra a távolságtartás idején is összetart

Az, hogy a magyarság, az elmúlt évszázadok tragédiái ellenére is megmaradt, az összetartozás erejét mutatja – fejtette ki Szilágyi Péter a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa, aki szerint ezért is kiemelten fontos, hogy a diaszpórában élő honfitársainkért is felelősek vagyunk.

(tovább…)

A konzervatívok győztek a részeredmények szerint, de nem szereztek abszolút többséget

A vasárnapi horvát előre hozott parlamenti választásokon leadott szavazatok 90 százalékos feldolgozottságánál is vezet a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a Szociáldemokrata Párttal (SDP) szemben – közölte a horvát választási bizottság. A HDZ kihirdette győzelmét, de nem szerzett abszolút többséget, így koalíciós partnert kell találnia.

(tovább…)

Pedagógusnap Brüsszelben

Magyarország Brüsszeli Nagykövetsége pedagógusnapi ünnepségre hívta meg a belgiumi és luxemburgi magyar pedagógusokat. Dr. Kovács Tamás Iván nagykövet meghívását elfogadva közel ötvenen jöttek el Brüsszelből, Leuvenből, Gentből és Luxemburgból a magyar óvónők, tanítók, tanárok.

(tovább…)

Elindította adását az első németországi, magyar nyelvű online rádió

A Rádió Helló magyar nyelvű online rádió Németországban élő magyaroknak szól a hét minden napján, 06:00 és 24:00 között. A 2020. június 15-én indult hiánypótló kezdeményezés egyik célja, hogy a németül csak keveset beszélő, németországi magyar munkavállalóknak is tájékoztatást nyújtson az életvezetésükkel összefüggő hasznos információkról, valamint közösséget formáljon, a magyar gyökereket ápolja. (tovább…)

A több lábon állás mentette meg Hankóék vállalkozását

A sepsiszentgyörgyi asszony alig várja, hogy újra megnyithassák a játszóházat

Szinte minden vállalkozót megvisel a koronavírus-járvány, de komoly előnyben van az, aki nem egy, hanem több tevékenységet végez párhuzamosan. Az utóbbiak táborát erősíti a sepsiszentgyörgyi Hankó Gabriella is, aki vállalkozóként játszóházat üzemeltet és dekorációkat készít. Ahogy a járvány kitört, a gyermekfoglalkozásokat azonnal abba kellett hagyniuk, de a másik láb megmaradt. Ennek köszönhetően élhetnek túl.

(tovább…)

Kettőzött erővel küzd a talpon maradásért Halász Attila

A rimaszombati Palazzo étterem tulajdonosa nem tett le a fejlesztési tervekről sem

Jelentős veszteségeket okozott a rimaszombati Palazzo étterem tulajdonosának, Halász Attilának a koronavírus-járvány miatti leállás, a korábban eltervezett fejlesztéseket el is kellett halasztaniuk. Nem adták azonban fel, az ételkiszállítást a korlátozások alatt sem hagyták abba, és amint lehetett, újranyitották az éttermet. Halász Attila azt mondja, innen is van visszaút, de nagyon meg kell dolgozni a sikerért. A maga részéről meghozza a szükséges áldozatokat.

(tovább…)

Profilváltással igyekszik túlélni a nagyváradi vállalkozó

Két és fél hónapja egyetlen munkája sem volt a rendezvényszervező cégnek

Az állami támogatásba kapaszkodva, a tartalékokat felélve, profilváltással próbálkozva menekül a csődtől Nagy Tímea Zita nagyváradi vállalkozó. Cége, a Davidam, nagy rendezvényeken, jellemzően falunapokon tart a gyermekeknek játékokat, kézműves foglalkozásokat, de március közepe óta egyetlen megrendelésük sincs. Most azt tervezik, hogy amint a helyzet engedi, kisebb, családi programokon vállalnának munkát, és ennek segítségével élnének túl.

(tovább…)

Nagy kihívásokra vágyik az észak-komáromi építész

A válsághelyzet hozzásegítheti a cégeket, hogy nagyot ugorjanak a jövőbe

Egy másfél éve tartó, nagy volumenű munkának köszönhetően jelenleg nincs oka panaszra a családi építész irodát vezető Csémy Krisztiánnak. Az észak-komáromi vállalkozó azt azonban nem tudja – legfeljebb csak reméli –,  hogy a válsághelyzet miatt a következő hónapokban is lesznek-e folyamatosan megrendeléseik. A fiatal szakember kiemelte: hatékonyan tudtak dolgozni a home office-ban is, de e téren a jövőben további újításokat terveznek.

(tovább…)

A reklámszakmában most jöhet a hullámvölgy

Sok vállalkozás tartalékolhat a járvány második hullámára

Sokan gondolhatják azt, hogy egy cég esetében az első költség, amelyet válság idején lefarag, az a reklámkiadás. Van, aki ezt az utat választja, mások a vállalkozásuk felpörgetése érdekében éppen a marketing területén erősítenek. A kézdivásárhelyi Rancz Zsolt, reklámgrafikai cége vezetőjeként mind a két megoldásra sok példát lát, de úgy gondolja, az a vállalkozás, amely válság idején nem költ marketingre, lehúzhatja a rolót.

(tovább…)

Küzdelem a megmaradásért Kárpátalján

Az ukrán állam jórészt magára hagyta a helyi vállalkozásokat

A tartalékaihoz kellett nyúlnia a kárpátaljai Puskás Ildikónak és Puskás Róbertnek ahhoz, hogy megmentsék a vállalkozásukat. A beregszászi házaspár szorult helyzetbe került a járvány miatt, mivel évek óta a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán üzemeltetik a Kiscsikó menzát, és emellett rendezvényeken és programokon biztosítják a cateringet, a korlátozó intézkedések azonban keményen sújtották, sújtják őket. Most előremenekülnek.

(tovább…)

A beneši megaláztatás gyakorlata a mai napig kihat

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a mai napon elmarasztalta Szlovákiát egy, a Beneš-dekrétumokra visszavezethető ügyben. Nemzetközi szinten első ízben adtak igazat egy panaszosnak, magánembernek a szlovák állammal szemben ilyen jellegű ügyben. A világ számára így bizonyítottá vált, hogy Szlovákiában a Beneš-dekrétumok alapján ma is sor kerülhet vagyonelkobzásra.

(tovább…)

Versekről rajzokban

A Bajorországi Magyar Iskola (BMI) jubileumi ünnepsége a magyar nyelvoktatás múltját, jelenét és lehetséges jövőjét hivatott bemutatni. A rendezvény tartalmi keretébe illesztettük azt a több hónapon átívelő rajzpályázatot, amelyet a magyar versek hívtak életre. Az április 25-ére tervezett esemény a koronavírus-járvány miatt elmaradt, a pályamunkák viszont elkészültek. Szép számban. A felhívásra 249 gyerekrajz érkezett a BMI öt tagintézményéből.

(tovább…)

Komoly közösségformáló ereje is volt a Határtalanul vetélkedőnek

Egy kis magyar sziget Partium erdélyi kapujában a szilágycsehi Gyulaffy László Általános Iskola, amely – dacolva az asszimilációval – a környékbeli magyar gyerekeknek biztosítja az anyanyelven való tanulást. Domokos Imre, a Határtalanul Nagydöntőjébe jutott X.a osztályfőnöke szerint a vetélkedő hozzájárult a diákok identitásának megerősítéséhez is.

(tovább…)

A délvidéki Sila Kft. a válság nyertese lenne

„Virtuális kiállításra hívnánk a partnereinket, hogy újabb üzleteket tudjunk kötni”

A cégünk nincs veszélyben, kész vagyunk keményen dolgozni, és mindent megragadni annak érdekében, hogy ne legyünk a válság vesztesei – jelentette ki a délvidéki Sila Kft. igazgatója. Méhes Béla elmondta, hogy a szerb állam igyekszik minden segítséget megadni a vállalkozásoknak ahhoz, hogy talpon maradjanak.

(tovább…)

Izsák Balázs: csütörtök éjfélig az interneten is összegyűlhet az egymillió aláírás a nemzeti régiókért

Izsák Balázs szerint a csütörtök éjfélkor lejáró határidőig az interneten is összegyűlhet az egymillió aláírás a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés támogatására. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke elmondta: az aláírások területi kritériumait az aláírásgyűjtés időtartamának remélt meghosszabbításában kívánják teljesíteni.

(tovább…)

Kelemen Hunor etnikai gyűlöletszítással vádolta a román államfőt

Álhírnek, összeesküvés-elméletnek, színtiszta idegengyűlöletnek és gyűlöletszításnak minősítette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Klaus Iohannis román államfő azon hétfői kijelentését, miszerint az RMDSZ „párhuzamos közigazgatási törvénykönyve” kötelezővé tenné a magyar nyelvet Erdély egyes területein. (tovább…)

Potápi: Iohannis kijelentése nemcsak tiszteletlen és arrogáns, de sértő az egész magyarságra nézve

Klaus Iohannis román elnök kijelentései nemcsak rendkívül tiszteletlenek és arrogánsak, de mélységesen sértőek mind a székelyföldi és erdélyi magyarságra, mind Magyarországra és a magyar kormányra nézve – jelentette ki portálunk megkeresésére Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. Mint kiemelte, Iohannisnak erdélyi szászként tudnia kellene, mit jelent a kisebbségi lét, és hová vezet, ha egy nemzeti közösség teljesen elveszíti identitását és önállóságát. Ismert, a román elnök a Parlament előtt lévő magyar autonómiatervezet kapcsán egy tévéinterjúban riasztotta éles hangon a román politikusi garnitúrát, amely szerinte tétlenségével lényegében a magyaroknak adja Erdélyt.

(tovább…)

,,…Hiányzik a magyar ovi…”

A Bajorországi Magyar Iskola (BMI) regensburgi magyar iskolájának óvodás csoportjában is csend van. Legalábbis a megszokott falak között. Ahol minden péntek délután találkoztak, és az óvó néni segítségével egymás kezét fogva önfeledt játékban, derűvel és kacagással barangolták be azt a mesevilágot és azt a színes, sokarcú, izgalmas kincses gyűjteményt, aminek darabjait most egy időre nélkülözniük kell.

(tovább…)

A Verselő Kárpát-medence online szavalóverseny eredményhirdetése

Véget ért az I. Verselő Kárpát-medence online szavalóverseny, amelyet a Nemzetpolitikai Államtitkársággal szoros együttműködésben a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasainak egy része szervezett meg március 25-e és április 25-e között. A Magyar Költészet Napja alkalmából megrendezett online versenyre április 11-ig lehetett beküldeni a pályamunkákat három korcsoportban (5–8 évesek, 9–13 évesek és 14–18 évesek). A pályázatleadási időszakban összesen 459 videó érkezett, főként a Kárpát-medence területéről, de akadtak távolabbi szavalók is (pl. Finnországból, Németországból). Egy interaktív térképen szűrők segítségével lehet keresgélni a pályamunkák között. A videók a YouTube csatornánkon elérhető három lejátszási listán is megtekinthetőek.

(tovább…)

A magyar közösségek mindennapjai Kanadában – összetartozás a korlátozások idején

A Kanadában élő magyar diaszpórát is új kihívások elé állították a CoViD-19 járvány miatti korlátozások. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében a kanadai kormányzat is komoly korlátozásokat vezetett be az elmúlt hetekben, amelyek előreláthatóan több héten, vagy akár hónapon keresztül is fennmaradnak, így a közösségi rendezvények megtartását is akadályozzák. (tovább…)

Szatmári diákok nyerték a Határtalanul nagydöntőjét

A szatmárnémeti katolikus líceum tizedikesei nyerték a hét végén a Határtalanul középiskolai vetélkedő nagydöntőjét és az azzal járó, egymillió forint értékű fődíjat. A versenynek, amelyet ezúttal virtuálisan tartottak a járványhelyzet miatt, az identitás- és kapcsolaterősítés, a közös történelem, kultúra mélyrehatóbb megismerése a célja.

(tovább…)

Gyimesi: Döntő fontosságú a kisebbségi törvény elfogadása

Gyimesi György (OĽaNO) parlamenti képviselő szerint a kisebbségi kérdés kezelése szempontjából döntő fontosságú a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény elfogadása. Úgy véli, a kisebbségekre nem szabad biztonsági kockázatként tekinteni. Hangsúlyozta, hogy a kisebbségek érdekeit továbbra is képviselik a parlamentben. Gyimesi erről a kormányprogramról szóló vita keretében beszélt csütörtökön.

(tovább…)

Rendhagyó mese- és versmondó verseny Bécsben

A Bajorországi Magyar Iskola (BMI) regensburgi konzuli iskolájából öt tanuló jelentkezett az AMAPED által szervezett mesemondó- és szavalóversenyre. Az öt bátor jelentkező közül három versmondónk helyezést is ért el a nem mindennapi megmérettetésen.

(tovább…)

Rekordrészvétel a Verselő Kárpát-medence online szavalóversenyen

A Verselő Kárpát-medence online szavalóverseny jelentkezési időszaka szombaton, április 11-én lezárult. A média adta lehetőségeket kihasználva több ország, régió lakóit sikerült elérnünk, sőt, még a távoli diaszpóra néhány területéről is akadtak lelkes jelentkezők. Összesen 464 pályázat érkezett, amelyek közül végül 447 felelt meg a feltételeknek, ennyit továbbítottunk a szakmai zsűrinek.

(tovább…)

Nyugat-európai magyar szervezetek: A kormány intézkedései a magyar nép javát szolgálják

Minden valótlan nyugati sajtótámadás, becsmérlés és elutasítás ellenében tudjuk, hogy a rendkívüli intézkedésekkel népünk javát szolgálja – írja Orbán Viktornak címzett húsvéti levelében a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége. Mint hangsúlyozzák, a koronavírus-járvány idején különösen nagy értéke van az egymással szemben megnyilvánuló összefogásnak és szeretetnek.

(tovább…)

Költészetnapi közös kanadai virtuális verselés

Mivel a diaszpórában élő magyarok közösségének megtartása szempontjából még az átlagosnál is nagyobb kihívást jelent a kötelező fizikai távolságtartás a nagy kiterjedésű Kanadában, a magyar költészet napján ismét az online közösségi tér nyújtott segítséget egy közös versmondáshoz. (tovább…)

Önkéntesek segítik az időseket a Vajdaságban

Önkéntesek segítik a teljes kijárási tilalommal sújtott időseket a Vajdaságban, emellett a legrászorultabb mezőgazdasági termelők segítséget kapnak, hogy az új típusú koronavírus-járvány gazdasági következményeit könnyebben viseljék.

(tovább…)

Kanada. Felértékelődtek a helyi magyar közösségek

A kanadai magyar diaszpóra terveit is áthúzta a koronavírus járvány.  Szenthe Anna, a Diaszpóra Tanács Kanadai elnöke, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnöke szerint ebben a helyzetben felértékelődtek a helyi magyar közösségek és a közösségi média szerepe.

(tovább…)

Verselő Kárpát-medence online szavalóverseny

Kedves Érdeklődők!

A Petőfi Sándor Program (PSP) ösztöndíjasai online szavalóversenyt hirdetnek a Magyar Költészet Napja (április 11.) alkalmából magyar óvodás és iskolás gyermekek részére. Nevezni magyar költők verseivel vagy versrészleteivel (prózával nem) lehet három korcsoportban. A versenyen egy pályázó egyetlen verssel vagy versrészlettel indulhat, és csupán azokat a pályázatokat áll módunkban értékelni, amelyeken egyetlen pályázó szavalata szerepel.

(tovább…)

SAJTÓKÖZLEMÉNY – A koronavírus árnyékában: Nemzetközi, interkontinentális, interaktív istentiszteletet tartott a Los Angeles-i Első Magyar Református Egyház

Vasárnap internetes videokonferencia segítségével tartotta meg a Los Angeles-i Első Magyar Református Egyház a vasárnapi istentiszteletetét (www.elsoegyhazla.org). A koronavírus járvány miatt a rendezvények, így a vasárnapi istentiszteletek is fel lettek függesztve Kaliforniában, de a modern technológia segít abban, hogy a közösségek, így a diaszpórában működő magyar közösségek is tovább működhessenek. A templom első videokonferencia segítségével tartott istentiszteletén a gyülekezet tizenhárom tagja találkozott az interneten Bátori Zoltán lelkipásztor vezetésével.

(tovább…)

Orbán Viktor Szerbia elnökével egyeztetett Budapesten

A koronavírus-járvány elleni összehangolt fellépésről és állandó kapcsolattartásról egyezett meg Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vucic, Szerbia elnöke a Karmelita kolostorban tartott tárgyalásukon vasárnap délelőtt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

(tovább…)

Potápi: 2020 az erős magyar nemzeti közösségek éve

2020 az erős magyar nemzeti közösségek éve, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága az idei tematikus esztendő programjaira egymilliárd forintot biztosít – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hétfőn, háttérbeszélgetésen Budapesten.

(tovább…)

Gulyás: Esterházy János öröksége egyszerre egyetemes és nemzeti

Esterházy János  felvidéki politikus öröksége egyszerre egyetemes és nemzeti, mindenütt és mindenkitől főhajtás illeti, ahol és akinek megkérdőjelezhetetlen érték a szabadság és az emberi méltóság – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a mártír sorsú politikus emlékére rendezett ünnepségen vasárnap, az Országház felsőházi termében.

(tovább…)

A Tudós Est sorozat 7. rendezvénye Oslóban

Immáron hetedik alkalommal került megrendezésre Oslói Nagykövetségünk kezdeményezésére a 2018 őszén indított Tudós Est sorozat, melynek keretében két magyar kutató ismertette norvégiai munkásságát a rákkutatás, valamint a szelektív hulladékgyűjtés területén.

(tovább…)

Orbán: Magyarország mindenek előtt

Magyarország mindenek előtt – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében, amelyben egyebek mellett arról is beszélt: a kormány klímavédelmi akciótervet fogadott el, 2020 és 2021 pedig az országépítés folytatása lesz.

(tovább…)

Potápi: a sport fontos közösségformáló erő

Az idei év a nemzetpolitikában az erős magyar közösségek éve, a sport pedig fontos közösségformáló erő, amelyre büszke lehet a magyarság – mondta Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára az MTI-nek telefonon nyilatkozva szombaton Hargitafürdőn, a csíkszeredai magyar főkonzulátus által kezdeményezett székelyföldi síünnepen.

(tovább…)

Megavers5 – A tengerentúli diaszpóra versmondó versenye  

Bárhol járunk a világban, ha egy magyar verssel találkozunk, akkor akaratlanul is megdobban a szívünk. A versek ki tudják fejezni azt, amit érzünk s gondolunk, ha saját szavainkkal nem is vagyunk erre képesek. A nemzeti érzés fontos, különösen 2020-ban, amikor az összetartozás évét ünnepeljük. Az idei Megavers a Diaszpórában tematikája is ebben keresendő.

(tovább…)

Ukrán miniszter: nem kivitelezhetők Szijjártó javaslatai a magyar nyelvű oktatásról

Hanna Novoszad oktatási miniszter egyik javaslatot sem tartja kivitelezhetőnek azok közül, amelyeket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki kijevi tárgyalásukon ismertetett vele az ukrajnai magyar nyelvű oktatási helyzet megoldására – áll az ukrán politikus sajtóközleményében, amelyből a Prjamij ukrán hírtelevízió idézett péntek este a honlapján.

(tovább…)

Első Magyar Jótékonysági Bál Münchenben

2020. február 1-jén este mintegy kétszáz magyar töltötte meg a München belvárosában lévő Augustiner Stammhaus dísztermét. A Münchenből és környékéről érkező magyarok jótékonysági bálra gyűltek össze. A bált a Müncheni Magyar Katolikus Egyházközség kötelékében tevékenykedő Magyar Karitász Szolgálat szervezte.

(tovább…)

Csodasarok ünnepélyes átadója Komáromban

Ma délelőtt a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Szlovákiai Magyar Pedagógiai Szövetség (SZMPSZ) szervezésében rendezték meg a Csodasarok átadását az egykori Danubius diákotthon nagy előadótermében Komáromban.

(tovább…)

Grezsa: Az óvodafejlesztési program a régió versenyképességét is erősíti

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program eredményeiről tartottak eszmecserét Bősön a Csallóköz polgármesterei és óvodaigazgatói részvételével. A Felvidéken megvalósult fejlesztéseket Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programjáért felelős miniszteri biztos ismertette a jelen lévőkkel. A miniszteri biztos elmondta, az összességében 44,6 milliárd forint keretösszeggel megvalósított programból 12 milliárdnyi jutott a Felvidékre, ami több, mint 37,5 millió euró. Ez a részarány a Kárpát-medence területén a határokon túli magyarság összlétszámát tekintve pozitív diszkriminációt jelent. A Felvidéken 303 gyermekkel többet írattak be idén magyar óvodába, ez már számokkal is visszaigazolt sikernek számít.

(tovább…)

Kövér: a külhoni magyarok támogatása az egységes Kárpát-medence fejlődését is elősegíti

A külhoni magyar közösségek és vállalkozók támogatása nem csupán magyar érdekeket szolgál, hanem az egységes Kárpát-medence fejlődését is elősegíti – mondta Kövér László házelnök Az üzlet című internetes lapban szombaton megjelent interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy a munkaerőhiány megoldására korlátozott mértékben és kontrollált módon a külföldről érkező vendégmunkások alkalmazása sem „ördögtől való”, de ez nem vezethet tömeges bevándorláshoz, végső soron csak is a demográfiai fordulat hozhat megoldást.

(tovább…)

CMT – Nemzetközi Barátság Nap

Vallom és hiszem, hogy mióta ember él a földön mindig a közösségben való együttműködés ad az emberiség számára örömteli sikerélményt, tapasztalatot, barátságot és sok egyéb mást. A stuttgarti magyar közösségeket a felsoroltak jellemzik és éltetik leginkább.

(tovább…)

Felhívás és felvételi tájékoztató a diaszpórában élő magyar fiataloknak induló új képzésről

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája és Diákotthona a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával a 2020/2021-es tanévre a diaszpórában élő magyar származású, magyar gyökerekkel rendelkező, 8. osztályt végzett 14-15 éves diákok számára angol-magyar két tanítási nyelvű 5 évfolyamos gimnáziumi képzést hirdet meg, maximálisan 34 fővel, kötelező diákotthoni bentlakással.

(tovább…)

2020 az erős magyar közösségek éve a nemzetpolitikában

Az idei a közösségépítés éve a nemzetpolitikában; a kormány kiemelt célja a külhoni magyar közösségek szülőföldön való boldogulásának segítése, ezért folytatja a határon túli családok támogatását és a magyar közösségek gazdasági megerősítését – közölte a Miniszterelnökség vasárnap az MTI-vel.

(tovább…)

Csak az összefogás adhat erőt a magyarságnak

Országgyűlési megerősítéssel 2020, a trianoni békediktátum 100. évfordulója a nemzeti összetartozás éve. Történelmi igazságtételre nem számíthatunk, de az igazság kimondását nem vehetik el tőlünk. Esélyt adhat-e ez az évforduló arra, hogy a környező országoknak és Európának is elmondjuk a trianoni trauma okozta magyar nézőpontot – erről is kérdeztük Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárt.

(tovább…)

Szakmai összejövetelen összegzik a Mikes Kelemen Program eredményeit

A Mikes Kelemen Program eddig elért eredményeit összegzik a pénteki szakmai összejövetelen kutatók, valamint szakmai partnerként az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) szakemberei részvételével Budapesten. A diaszpóra magyarsága könyvtári emlékeinek, hagyatékainak összegyűjtését célzó program 2013-as elindulását követően 2014 januárjában zajlottak le az első gyűjtések, 2014 decemberében pedig megérkeztek az első szállítmányok Magyarországra. Kezdetben 7 tengerentúli országban gyűjtöttek magyar központokban, magyar közösségek szervezésében, s 2015-ben egészítették ki a programot azzal, hogy a helyszínekre kutatók utaztak – emlékeztetett Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa a tanácskozás megnyitóján.

(tovább…)

Featured Video Play Icon

KULTURÁLIS ÉLET A SAO PAULO-I MAGYAR HÁZBAN

Brazíliában mintegy százezer magyar él, a legnagyobb részük Sao Paulo-ban, a kontinensnyi ország üzleti fővárosában telepedett le. Sokan közülük XIX. és XX. századi emigránsok leszármazottai. Kisebb hányaduk pedig első generációs bevándorló. Sao Pauloban Magyar Ház is működik, mely a különböző magyar szervezetek, táncegyüttesek találkozóhelye.

(tovább…)

Terjeszkedő állatorvosi dinasztia a Székelyföldön

Nehezen elképzelhető, hogy ha a székelyföldi Zörgő-család asztalhoz ül, akkor a néhány órás együttlét alatt az állatorvoslás nem kerül szóba. Ezt a hivatást választotta ugyanis a két testvér, László és Benjámin, illetve előbbi apósa is e területen dolgozott, amíg nyugdíjba nem vonult. S hogy a kép teljes legyen, Benjámin is egy állatorvos végzettségű lánynak udvarol. A két testvér közösen építgeti, fejleszti a vállalkozásukat, és egymást kisegítve dolgoznak, de a honlapunknak László adott interjút.

(tovább…)

Hankóéknál a családi vállalkozás az ötödik gyermek

Ha valaki azt gondolja, hogy négygyermekes édesanyaként, egy lelkész feleségeként, a gyülekezetért is dolgozva nem lehet sikeres vállalkozást építeni, az téved. A sepsiszentgyörgyi Hankó Gabriella élő példa arra, hogy teher alatt nő a pálma, az asszony a családi teendői mellett dekorációs ajándékboltot és játszóházat üzemeltet. A folyamatosan fejlődő vállalkozásban egyelőre rajta kívül hárman dolgoznak, de nem állna meg itt, már újabb fejlesztéseket tervez. A város központjában nyitna egy többfunkciós játszóházat.

(tovább…)

„Kipp-kopp, kipp-kopp ninini…”

A Bajorországi Magyar Iskola tagintézményeibe is bekopogtatott a Mikulás.  A müncheni, burghauseni, regensburgi hétvégi magyar iskolákban a vendég fogadására lázasan készültek a gyerekek, felnőttek egyaránt. Mikulásváró ünnepségük a karácsonyi ünnepkör jeles napjaival, hagyományainak felidézésével, szokásaival is kiegészült.

(tovább…)

Szijjártó: Magyarország határozottan támogatja az ENSZ törekvését az őshonos és nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak védelmére

Az ENSZ nagy hangsúlyt fektet az őshonos és nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a védelmére, és a világszervezetnek ezt a törekvését Magyarország határozottan támogatja, továbbá fellép a határon túli magyar nemzeti közösségek jogainak védelmében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki kedden felszólalt az ENSZ-közgyűlésben az őslakos nyelvek nemzetközi évének lezárása alkalmából tartott magas szintű rendezvényen.

(tovább…)

Orbán: készen állunk egy új Közép-Európa felépítésére

Magyarország készen áll, hogy a szomszédjaival, köztük Romániával, felépítsen egy új Közép-Európát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombat este a temesvári forradalom kitörésének 30. évfordulója alkalmából rendezett gálaesten, a temesvári regionális kereskedelmi kamara rendezvénycsarnokában.

(tovább…)

Zsigmond Barna Pál: újabb támadás lehet a kárpátaljai magyarság ellen az új ukrán közigazgatási törvény elfogadása

Ha az ukrán parlament jelen formájában fogadja el a közigazgatási törvény módosítását, az egy újabb támadás lehet a kárpátaljai magyar közösség ellen – mutatott rá Zsigmond Barna Pál (Fidesz) a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) regionális önkormányzati munkacsoportjának társelnöke a testület ülése után szerdán újságíróknak.

(tovább…)

Featured Video Play Icon

Székely pityókás házikenyér

„26 éve foglalkozok kenyérsütéssel és 6 éve kezdtünk el a kedves feleségem biztatására pityókás házikenyeret készíteni, sütni. Az engedélyeztetéshez kértek egy 50 évnél idősebb receptet. Kaptunk a múzeumban egy 1816-ban leírt kenyér receptet, amikor is kevés lett a gabona Székelyföldön és megkérték a székely asszonyokat, hogy kavarjanak pityókát a liszthez. Innen ered több mint 200 éve az az írás, hogy pityókás házikenyér.” – meséli Varga Géza, erdőfüli pékmester.

(tovább…)

Potápi: egymilliárd forint a diaszpóra magyarsága, a testvértelepülési programok, és az ifjúsági szervezetek támogatására

Összesen egymilliárd forinttal támogatja a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága a diaszpóra magyarságának szervezeteit, az ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységét és a testvértelepülési programokat – jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatón. A három pályázat felhívásait most tették közzé.

(tovább…)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS – a diaszpórában élő magyarság szervezetei és a diaszpórában található, magyar nyelvű oktatást végző szervezetek számára

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény (a továbbiakban: BGA tv.), valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2020. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzat terhére az alábbiak szerint:

(tovább…)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS – testvértelepülési programok és együttműködések támogatására

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap (a továbbiakban: Alap) 2020. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint:

(tovább…)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS – ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységének támogatására

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2020. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint.

(tovább…)

Bárdos Gyula vezeti a felvidéki Magyar Közösségi Összefogás listáját

Bárdos Gyula, a legnagyobb felvidéki magyar kulturális-közéleti szervezet, a Csemadok elnöke vezeti azt a választási listát, amelyen három felvidéki magyar párt, a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Magyar Fórum és az Összefogás közösen indul a februári parlamenti választáson – jelentették be az MKP Országos Tanácsának ülése után tartott sajtótájékoztatón szombaton.

(tovább…)

A kárpátaljai magyarság előtt álló kihívásokról tanácskoztak a KMKSZ alapszervezeti elnökei Makkosjánosiban

A kárpátaljai magyarság előtt álló kihívásokról, így a folyamatban lévő ukrajnai föld- és közigazgatási reform várható hatásairól, valamint jövő évi önkormányzati választásokra történő felkészülésről tanácskozott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeti elnökeinek éves konferenciája szombaton a Beregszászhoz közeli Makkosjánosiban.

(tovább…)

Varga Mihály: a Székely Nagyvásár az anyaország és a határon túli magyarság kapcsolatát erősíti

A mai korhoz igazodó eseményekre van szükség ahhoz, hogy a magyarság természetes összetartozását a mostani körülmények között is megélhessük, ilyen rendezvény a Székely Nagyvásár, amely egyúttal az anyaország és a határon túli magyarság kapcsolatát erősíti – hangsúlyozta Varga Mihály a III. Székely Nagyvásár megnyitóján, pénteken Budapesten.

(tovább…)

A zene szeretetére nevel és közösséget épít Kiss Levente

Szeretnék eljutni a közeljövőben oda, hogy megtehessem: egy-egy hátrányos helyzetű, de ügyes gyermeket ingyen is taníthassak – mondta el Kiss Levente zenetanár, aki egyelőre Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön működtet dobiskolát. A fiatalember nagy terveket szöveget, Erdélyben többfelé építené tovább a vállalkozását, de mindezt úgy tenné, hogy a minőséget, amit rendkívül fontosnak tart, sohasem veszítse szem elől.

(tovább…)

Még több külhoni fiatal keresheti fel nemzeti emlékhelyeinket

Stratégiai megállapodást írt alá a Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) és a Rákóczi Szövetség szerdán, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatakon. Radnainé Fogarasi Katalin, a Nöri főigazgatója és Csáky Csongor a szövetség elnöke azt reméli, hogy a jövőben az eddiginél is több külhoni fiatal keresheti fel nemzeti emlékhelyeinket.

(tovább…)

Áder: harminc esztendeje az üldözöttekből közösségi vezetők lettek

A magyarok igazságáért harminc évvel ezelőtt küzdőket állította a mai, nehézségekkel küzdő fiatalok elé példaként Áder János pénteken, amikor a Sándor-palotában látta vendégül  a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) részvevőit. Az államfő pohárköszöntőjében hangsúlyozta: harminc esztendeje az  üldözöttekből közösségi vezetők lettek.

(tovább…)

Máért – Zárónyilatkozat: a magyar politikai pártok a szomszédos államok magyar közösségeit támogassák

A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) elvárja a magyarországi politikai pártoktól, hogy a szomszédos államokban az ottani magyar közösségeket képviselő pártokat és jelölteket támogassák. Egyebek között ezt tartalmazza a szervezet 18. plenáris ülésén elfogadott zárónyilatkozat, amelyet a nemzetpolitikai államtitkárság pénteken juttatott el az MTI-hez.

(tovább…)

A legnagyobb kincset, az egészséget segítenek megőrizni

Több mint egy évtizeddel ezelőtt vicces szórakozásnak indult, mára azonban komoly és szervezett rendszerré fejlődött egy fiatalok által, céges és egyesületi formában is működő marosvásárhelyi vállalkozás. Az Outdoor Experience márkanév alatt futó, különböző bel- és kültéri sportolási lehetőségeket nyújtó vállalkozásról annak két oszlopos tagja, a Komáromi-házaspár beszélt. Réka és István sokat viccelődnek, de a terveiket a legnagyobb céltudatossággal és komolysággal hajtják végre.

(tovább…)

Semjén: az etnikai alapú magyar pártokat kell támogatni a szomszédos államokban

A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ismét hitet tett eredeti statútuma mellett, azaz, hogy a szervezet az etnikai alapú magyar pártok szövetsége és tanácskozási fóruma – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, nemzetiségekért és egyházügyekért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) pénteki budapesti plenáris ülése utáni sajtótájékoztatón. Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár bejelentette: 2020-ban a kormány által meghirdetett tematikus év az erős magyar nemzeti közösségek éve lesz.

(tovább…)

Diaszpóratanács – Zárónyilatkozat: aggodalomra ad okot egyes magyar pártok szomszédos államokban történő megnyilvánulása

A Magyar Diaszpóra Tanács aggodalommal tekint arra az új keletű jelenségre, amelynek révén egyes magyarországi politikai pártok a szomszédos államokban rendre olyan politikai erőket támogatnak, amelyek tagadják a nemzetet, a nemzeti kisebbségek jogait – olvasható a testület IX. plenáris ülésén elfogadott zárónyilatkozatában, amelyet csütörtökön juttatott el a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-hez.

(tovább…)

Szijjártó: a történelmi tények tiszteletben tartása nem lehet revizionizmus

A történelmi tények tiszteletben tartása nem lehet revizionizmus – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén.

A politikus a bizottság előtti éves meghallgatásán kiemelte: ugyanannak a történelmi eseménynek lehet teljesen különböző az értékelése különböző szemszögekből, de Magyarország elvárja annak tiszteletben tartását minden szomszédos országtól, hogy bizonyos történelmi eseményekre úgy emlékezik, mint amelyek „a magyar történelem legszomorúbb lapjaira” tartoznak.

Azt is mondta: a magyar nemzeti közösségek helyzete a Kárpát-medencében általánosságban véve jobb, mint öt éve volt, de még sok megoldásra váró kérdés van.

A külpolitika egyik legfontosabb területe a nemzetpolitika. Mivel Magyarország olyan ország, ahol az ország és a nemzet határai nem esnek egybe, a nemzetpolitikának a külpolitika fókuszában kell állnia – közölte.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a szomszédos országokkal kapcsolatban a külpolitikai stratégia megfogalmazásakor az a cél, hogy az adott országban élő magyar nemzeti közösség helyzetét folyamatosan javítsák, életét könnyebbé tegyék, valamint elérjék, hogy a magyar közösség „ne elválasszon, hanem összekössön minket”, és a szomszédos országok vezetői is így gondolkodjanak erről.

Kifejtette: el kellett dönteni, hogy a szomszédos országokkal ápolt kapcsolatok vonatkozásában először mindenről megállapodnak a kisebbségi ügyekben, vagy más területeken építenek sikertörténeteket, hogy aztán a kisebbségek nehéz kérdéseit időről időre a siker reményével nyissák meg.

A kormány a második stratégiát választotta, és az elmúlt öt év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy helyes döntést hozott: a közös sikerek általánosan is javítják a magyar közösség helyzetét, és esélyt adnak, hogy a kölcsönös bizalom alapján nehéz kérdéseket is megvitassanak – mondta.

A külügyminiszter hangoztatta: a magyar nemzeti közösséget „geopolitikai játszmák oltárán nem engedjük feláldozni”, a külpolitikai döntések meghozatalakor csak a saját nemzeti érdekeinket szabad figyelembe venni.

Tudomásul kell venni, hogy emiatt rendszeresen nyomás alá kerül a kormány – tette hozzá.

Szerbia vonatkozásában közölte: a szomszédos országok közül – még az EU-tag szomszédokat is figyelembe véve – ott a legtisztességesebb az eljárás a magyar közösséggel szemben, ezért Magyarország joggal érvel Szerbia uniós tagsága mellett.

Szijjártó Péter szerint ennek „ellenpontja” Ukrajna.     Fokozódik a nyomás a magyar közösségen az új elnöki adminisztráció hivatalba lépése óta, különösen az ukrán titkosszolgálat részéről, ami visszautasítandó – közölte.

Úgy látja, „torz módon” revizionizmusnak állítanak be olyan lépéseket, amelyek kizárólag a Kárpátalján élő magyar nemzeti közösség helyzetének javítására irányulnak.

„Nagy reményekkel vagyunk” az új ukrán vezetést illetően, de egyelőre a pozitív nyilatkozatokon túl nincs előrelépés – mondta.

Hozzáfűzte: Magyarország mindazonáltal jó kapcsolatokra törekszik Ukrajnával.

A politikus közölte: Szlovákiával „minden idők legjobb” kapcsolatait ápolják a praktikus kérdésekben, és bizonyos kérdésekben előrelépés történt a kisebbségi ügyek vonatkozásában, de vannak még megoldandó kérdések.

Romániával kapcsolatban elmondta: az országban hiányzik a politikai stabilitás, pedig Magyarország érdeke az lenne, hogy stabil politikai vezetés jöjjön létre, amellyel meg lehet állapodni.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy az elmúlt időben több olyan eset volt, amikor magyarországi pártok, képviselőik a határon túl olyan politikai versenyekben, ahol volt magyar induló is, nem mellette kampányoltak.

Ez olyan „új jelenség”, amely nem feltétlenül a legkedvezőbbek közé sorolható – fogalmazott. Hozzátette: az a helyes, ha a magyarok a határon túl a magyar szereplőket támogatják.

Szijjártó Péter megjegyezte: azért indították el a határon túli gazdaságfejlesztési programokat, mert fontos cél, hogy gazdaságilag is megerősítsék a magyar nemzeti közösségeket.     Több mint 44 ezer pályázatot támogattak, ezekkel 228 milliárd forintnyi beruházás jött létre. Jelenleg 35,8 milliárd forintnyi támogatási igényt megfogalmazó pályázat van bírálat alatt – közölte.

Képviselők kérdéseire az ukrajnai helyzetről Szijjártó Péter elmondta: Ukrajna vállalta a NATO felé, hogy a kisebbségi jogok fokozottabban tartja tiszteletben, így ez nem csak kétoldalú kérdés.

Amikor Ukrajna helyreállítja a korábbi helyzetet, akkor tud Magyarország a NATO és Ukrajna együttműködésének zöld jelzést adni – jelentette ki.

Közölte: erőforrásként kell tekinteni a nemzeti kisebbségekre, a magyar kormány is így tekint a Magyarországon élő nemzeti közösségekre.

Ugyancsak több képviselő érdeklődött a határátkelőkről. A külügyminiszter kiemelte: továbbra is prioritás minél több határátkelő nyitása.

A képviselők felvetették az úzvölgyi katonatemetőben történteket is. Szijjártó Péter közölte: folyamatosan napirenden tartják az ügyet.

Nem érthető, miért jó provokálni ilyen ügyben – tette hozzá.

Brenner Koloman (Jobbik) arról a sajtóhírről kérdezett, amely szerint a nagykövetségeknek utasítást adtak, kiket kell meghívni a rendszerváltozás évfordulójára szervezett eseményeikre. A külügyminiszter azt mondta, nem igaz, hogy bármire kötelezték volna a nagykövetségeket, nem adták utasításba, kiket kell meghívni.

Szászfalvi László (KDNP), a bizottság alelnökének a magyar-horvát kapcsolatokat érintő érdeklődésére a külügyminiszter úgy reagált, hogy a Mol-ügy befolyásolja a kétoldalú kapcsolatokat.

Ugyanakkor a Mol már több gesztust tett a horvát állam felé, ezért Horvátország feladata, hogy ennek az ügynek az „árnyát” eltüntesse – közölte.

MTI

 

A székely hagyományokat éleszti újjá az Esztány család

Őrzi az ősi értékeket, ápolja a székely hagyományokat és gyakorolja a régi mesterségeket a Csíkszentléleken lakó Esztány Zsolt és felesége, Erika. A hétgyermeket nevelő házaspár férfitagja a fafaragás, míg az asszony a szövés tudományát próbálja átadni a jövő generációja számára. A régi időket időző birtokuk minden olyan érdeklődő előtt nyitva áll, aki kíváncsi arra, hogyan éltek a székelyek a régi időkben. Abban bíznak, hogy mind többen követik a példájukat, és velük összefogva a Székelyföld megmaradhat magyarnak.

(tovább…)

Budapesten találkozik a világ magyarsága

Magyar-magyar kérdésekről, a nemzetpolitika területén elvégzett munkáról és a következő évek feladatairól egyeztetnek a határon túli és anyaországi politikusok, szervezetek a Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyar Állandó Értekezlet jövő heti ülésein. – A külhoni magyarság felemeléséhez erős Magyarországra van szükség, amelyre fel lehet nézni – jegyezte meg ennek kapcsán Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár.

(tovább…)

Újra forog a Bocskai Filmklub kereke

2019-es életrajzi dokumentumfilm vetítésével indult a Bocskai Filmklub második évada, november 3-án a Szent Imre templom melletti Cserkészházban. A születés jogán! – életrajzi dokumentumfilm Czene Ferencről, akinek a keze munkája ma is fent van a Holdon.

(tovább…)

Felelős állatvédelemre oktat a székely lógyógyász

Amíg a kommunista hatalom tudomást sem vett az állatvédelemről, a nyugati országokban majmolják a házi kedvenceket, e beteges megoldások helyett egészséges szemléletre tanítja a gyermekeket a csíkszentkirályi, elsősorban lovak gyógyítására specializálódott állatorvos, Nagy Tibor. A székely férfi számára a hivatása gyakorlása mellett csak két dolog fontosabb: a családja és a Székelyföld. Utóbbi szerinte, gyermekek vállalásával, tisztességes felnevelésével, valamint összefogással megtartható magyarnak, amihez a csíksomlyói Szűzanya segítségét is reméli.

(tovább…)

Kondor Lajos atyára emlékeztek Fatimában

Kondor Lajos verbita szerzetes 55 éven keresztül, 1954-től 2009. október 28-án bekövetkezett haláláig Fatimában élt. Ő vezette az 1917-ben történt jelenések szemtanúinak, a gyermekkorukban meghalt Ferenc és Jácinta pásztorgyerekek boldoggá avatásának előkészítését és ő hozta létre a városban a Magyar Kálváriát is a Szent István-kápolnával. Halálának tizedik évfordulóján róla emlékezett meg Ourém-Fátima város önkormányzata, a Portugál–Magyar Együttműködési Egyesület, Magyarország Lisszaboni Nagykövetsége, a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) és az ausztriai Kaláka-Club a szegedi, budapesti és ausztriai résztvevőivel. Az eseménnyel egyidőben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia zarándokcsoportja a Fatimai Szűzanya oltalmát kérte a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.

(tovább…)

A budakovaci nádazó mester

A szórványban élő magyarok helyzete sosem volt könnyű, de a legnehezebb körülmények közepette is sikerült megmaradniuk magyarnak. Egy ilyen parányi szórványközösségben él a hagyományos nádfeldolgozással foglalkozó Barnaki család is.

(tovább…)

Október 23. Regensburgban

2019. október 25-én emlékeztek meg a Bajorországi Magyar Iskola (BMI) regensburgi tagiskolájában az 1956-os október eseményeiről. A tanulók megismerhették a forradalom fogalmát, egy kisfilm segítségével a korszak hangulatát, egy könyv pedig az ’56-os pesti utcákat mutatta be nekik.

(tovább…)

A magyar öntudatot erősítik a székely fiatalokban

A magyar történelemre, a székely hagyományokra és a régi falusi rendre nevelik a gyermekeket a Ferencz-család által vezetett erdei iskolákban, amelyekből egyelőre Kalibáskőn, Csíkpálfalván és ettől az évtől Kászonjakabfalván üzemel egy-egy. A következő néhány évben az érintetlen és ezért egyedülálló Kászoni-medencében megnyílt központot tovább fejlesztik, korszerű éttermet, konyhát és szálláshelyeket építenek. Ez azért is fontos, mert a gyerekek megtapasztalhatják, hogyan működnek a hagyományos családi gazdaságok. Ferencz Levente és családja nagyon hálás az anyaországi támogatásokért, amelyek erkölcsileg és anyagilag is nagyon sokat jelentenek nekik és a többi székelyföldi magyarnak is.

(tovább…)

Rétvári: óriási értéke van a szabadságnak

Október 23. mindig arra emlékeztet, hogy óriási értéke van a szabadságnak – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen kedden, a budapesti Bem téren.

(tovább…)

Világszerte megemlékeznek a magyarok 1956 eseményeiről

A világ minden pontján megemlékeznek a magyar közösségek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről. A korábbi évekhez hasonlóan, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által évekkel ezelőtt útjára indított Kőrösi Csoma Sándor és Petőfi Sándor Program keretében a diaszpórában és a szórványban szolgáló ösztöndíjasok idén is aktívan részt vesznek a megemlékezések szervezésében, lebonyolításában. Több helyszínen már az elmúlt napokban megkezdődtek az ünnepségek.

(tovább…)

Magyar Levente: a magyar nemzet összefogással lehet sikeres

A magyar nemzet nem lehet sikeres összefogás nélkül, az ország szomszédjait be kell vonni a közös munkába – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Kárpát-medencei gazdasági konferencia és kiállítást megnyitó beszédében hétfőn Budapesten.

(tovább…)

2019-ben is remekelt a Queenslandi Magyar Diaszpóra tábor

Nagy izgalommal várta mindenki a diaszpóra tábor eljöttét. Mikor elérkezett a nap, nagy öröm töltött el mindenkit, hisz tudtuk, milyen remek 32 gyerkőccel együtt táborozni. A queenslandi magyar diaszpóra tábort immár harmadjára szerveztük meg a magyar kormány támogatásával.

(tovább…)

41. Nyugat-Kanadai Magyar Néptánc Fesztivál

A kanadai Maros néptánccsoport 2000-ben alakult, tagjai pedig öt városból, három tartományból (Alberta, Saskatchewan, Manitoba), több száz kilométereket utazva érkeznek próbákra. Véleményem szerint kevés ilyen elszánt csoport létezik, ezért igazán példaértékű az az elkötelezettség, amelyet ők a magyar hagyományápolás iránt tanúsítanak.

(tovább…)

Rendhagyó forradalmi megemlékezés Perth-ben

A Perth-ben élő magyarok ismét összegyűltek, hogy megemlékezzenek az 1956-ban történt forradalmi eseményekről és a hősi halált halt bajtársakról, ám ezúttal a szokásos megemlékezés után egy jó hangulatú kirándulással folytattuk az ünnepi programot.

(tovább…)

Potápi: a magyar nemzetpolitika sikeres éveket tudhat maga mögött

Sok sikert és eredményt ért el a magyar nemzetpolitika a határon túli nemzetrészekkel együttműködve az elmúlt években – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol előadást tartott a Pro Civis társulás által idén már kilencedik éve megrendezett Önkormányzati Szabadegyetemen.

(tovább…)

Tízmillió forint a külhoni magyar kultúrának

Döntés született a külhoni magyar kultúra támogatására meghirdetett, 2019. évi Irodalmi karaván és Művészeti karaván című meghívásos pályázatokra benyújtott programokról. A célra tízmillió forintos keretösszeg áll rendelkezésre.

(tovább…)

Margiticsék családi vállalkozásban tartják a terápiás foglalkozásokat

Hosszú és rögös út vezetett odáig, hogy a kárpátaljai Margitics házaspár – Ildikó és Erik – elmondhatja: saját lovasközpontot üzemeltetnek. Öt lóval és egy pónival sérült gyerekeknek tartanak terápiás foglalkozásokat, emellett lovasoktatással, ifjúsági programok, nyári táborok és történelmi bemutatók szervezésével foglalkoznak. S közben tovább álmodnak, például azt, hogy egyszer lesz egy saját, étteremmel és szálláshelyekkel is rendelkező modern lovasközpontjuk.

(tovább…)

Magyar Levente: a vártnál is sikeresebb volt a horvátországi gazdasági fejlesztési program

A vártnál is sikeresebb volt a horvátországi gazdasági fejlesztési program, ami annak a bizonyítéka, hogy nagyon sokan vannak Horvátországban, Szlavóniában és Baranyában olyan magyarok, akik építeni szeretnék a jövőjüket és a magyarság jövőjét a magyar beruházások révén – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken a szlavóniai Kórógyon.

(tovább…)

A Miniszterelnökség 2020. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra a déli félteke országaiban

A Miniszterelnök általános helyettese, mint a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja, a nemzetpolitikai tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási ösztöndíjakról szóló 98/2015. (IV. 20) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § a) pontja alapján a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program keretében pályázatot hirdet az alábbiak szerint:

Read More

Szijjártó: Magyarország és Szerbia is csak nyert a vajdasági gazdaságfejlesztési programmal

Új korszak kezdődött a vajdasági magyar közösség életében, amikor 2016-ban elindult a magyar kormány gazdaságfejlesztési programja, amelyet a szerb kormány is elfogadott, és azóta kiderült, hogy a program nyertese a Vajdaság mellett, Szerbia és Magyarország is – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Zentán, ahol a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programja szerződésének aláírási ünnepségén szólalt fel. (tovább…)