Noha élete egyik legjobb döntésének tartja az építészmérnöki hivatás választását a kézdivásárhelyi Gál Zoltán, a szakember bevallja: van, amikor a nehézségek miatt elgondolkodik a folytatáson. Aztán mindig megtalálja a megoldást, és továbblendül a munkában. Gál Zoltán kérdésre elmondta, hogy bár eddig nem volt lehetősége rá, de később egy szakrális épület, egy templom vagy kápolna terveit nagyon szívesen elkészítené.
Vannak olyan sikeres emberek, akik a munkájukkal kapcsolatban azt tartják, hogy sosem dolgoztak még életükben. Ezt azzal indokolják, hogy ha az ember dolgozik, az valamilyen kényszer hatására történik, minden más szórakozás. Önnek is a hobbija a munkája?
– A mi munkánk meglehetősen komplex ahhoz, hogy ha nem szeretnénk, akkor nem is csinálnánk. Természetes, hogy vannak olyan napok, amikor reggel jobban várjuk a munka kezdetét, keressük a kihívásokat, ez főleg akkor igaz, ha alkotunk. Az az ember ugyanis, aki építész lesz, és végigjárja ezt az utat, biztos, szeret alkotni. Így, amikor a munkában annál a résznél tartunk, hogy megálmodjuk a fejünkben az épületet, majd papírra tesszük, és megalkotjuk a tervet, azt nagyon szeretjük.
– Mi alapján döntött az építészmérnöki hivatás mellett?
– Édesapám statikus mérnök, és én korábban mindig feltettem neki a kérdést, hogy miért nem tervez épületeket? Ő erre azt válaszolta, hogy ezeket a munkákat az építészek végzik. Emellett a hivatás kiválasztásánál közrejátszott az is, hogy egész gyermekkoromban kapcsolatban voltam a színes ceruzákkal, festékekkel. Nagyon szerettem rajzolni, ráadásul még a matematikával sem volt gondom. S aztán a líceumi, a középiskolai évek derekán egyre többet érdeklődtem az építészmérnöki szakma iránt, és minél többet tudtam meg róla, annál inkább azt éreztem, hogy ez a hivatás nekem való. Legfőképpen azért éreztem így, mert az építészetben minden benne van, amit szeretek csinálni, és játékosság is jellemzi. Így nekivágtam a tanulásnak, és végül építész lettem, amit nem bánok.
– Volt olyan pillanat az életében, amikor úgy érezte, rossz döntést hozott a pályaválasztásnál?
– Persze, bármennyire is szeretem a hivatásomat, mindig van és mindig lesz olyan, amikor elbizonytalanodik az ember. Ez főleg akkor van így, amikor komoly kihívással találkozom, és úgy érzem, elakadtam. Ilyenkor felteszem a kérdést, hogy valóbab nekem való ez a szakma? Az élet azonban attól szép, hogy keressük a kihívásokat, és előbb-utóbb megoldás is lesz rá. Éppen ezért, ha nehézség adódik, akkor dolgozni kell tovább, aztán az ember idővel átlendül a holtponton.
– A közelmúltban írt ki pályázatot építészmérnököknek a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága Jövőt építünk címmel. Milyen munkával jelentkezett a szakmai megméretésre?
– Itt, Kovászna megyében, Torja községben kértek fel egy régi óvoda felújítására, aminek eleget tettünk, és ennek az eredményét küldtem be a pályázatra. Az óvoda egy múlt század elején épített téglaépületben működik, több helyiségben, amelyeket az udvar felől egy szép hosszú tornác köt össze. Az épületnek az utca felől polgárias homlokzata van, és mindez egy régi, archaikus falusi környezetbe illeszkedik. Ezt az épületet kellett felújítani, hogy korszerű legyen, megfeleljen a tűzvédelmi előírásoknak, és mivel szeizmikus zónában vagyunk, a lehetséges földrengéseknek is ellent kell tudni állnia. Emellett az óvoda vezetése megfelelő mosdókat kért, illetve azt, hogy mozgáskorlátozottak számára is használható legyen az épület, ahol két csoportszobát kellett kialakítani. Szükség volt egy kis iroda helyiségre és egy fűtött térre, ahol a gyermekeket érkezéskor és távozáskor vetkőztetik, illetve öltöztetik. Mindezeket egy olyan meglevő épületbe kellett beleálmodni, ahol a falak adottak, és persze bele kellett férni a szűkös költségvetési keretbe is.
– Ha tagja lenne a szakmai zsűrinek, hogyan érvelne az alkotása mellett? Mi a beadott terv erőssége?
– A terv erőssége éppen az, hogy egy régi épületet felhasználva sikerült minden felmerülő kérésnek és törvényi előírásnak eleget tenni. Az épület ráadásul teljesen megmaradt, a jellegét nem vesztette el. Sőt, talán azt is mondhatjuk, hogy az ingatlan visszanyerte régi pompáját, és egy szép tornácot is kapott. S a szűkös költségvetés ellenére sikerült olyan anyagokat, például fát és kőburkolatot használni, amelyek illenek a régies környezetbe.
– Milyen hasznát látja egy óvodának a helyi közösség?
– Nagyon fontos, hogy az épület felújításának köszönhetően a gyermekek helyben, a falujukon belül tudnak óvodába járni, és ezzel az oktatási rendszerben megteszik az első lépéseket. Másrészt az óvoda felújítása egyfajta küldetést is jelent, mert az üzeni, hogy ami régi, azt meg kell menteni, az értékeit pedig ki kell hangsúlyozni. Ezt példázzuk a munkánkkal is.
– Hosszú évtizedek vannak még ön előtt a pályafutásából. Van olyan épület, amelyet egyszer mindenképpen szeretne majd megtervezni?
– Már hogyne volna. Nem kaptam még például felkérést szakrális építmény, egy templom, egy kápolna megtervezésére, egy ilyen munkát nagy örömmel fogadnék. Bízom benne, hogy idő kérdése, és ez is elkövetkezik. A következő nagy kihívás, amire viszont már kaptunk felkérést, a szülővárosom, Kézdivásárhely központi terének az átalakítása. Ez meglehetősen komplex és komoly kihívásnak tűnik, de állok elébe.
