Magyarország kész segíteni Szerbiának a NIS elleni szankciókkal kapcsolatban - Külhoni Magyarok
általános Hírek Magyarország Vajdaság

Magyarország kész segíteni Szerbiának a NIS elleni szankciókkal kapcsolatban

Már el is készült a Magyarországról Szerbiába történő olajszállítás megvalósíthatósági tanulmánya, jelentette ki Szijjártó Péter a szerb közmédiának adott interjújában.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter rámutatott, hogy a szerbiai kőolajipari vállalat elleni szankciók mind Budapest, mind

Belgrád esetében komoly problémákat okoztak, amelyek sértik az országok szuverenitását, ezen felül nemcsak Szerbia, hanem egész Közép-Európa rovására mennek. Úgy véli a szankciók a Biden-kormány bosszúpolitikájának eredménye Budapest és Belgrád szuverenista politikája miatt.

Szijjártó kiemelte, Magyarország és Szerbia konzervatív, hazafias kormányokat választott, amelyek a nép és a nemzet érdekeit képviselik, majd hozzátette, Magyarország és a MOL kész kompenzálni Szerbiát az esetleges olajveszteségekért. A magyar külügyminiszter szerint a megoldás a regionális együttműködésben rejlik. Elmondta, hogy már elkészült és bemutatták a Magyarországról Szerbiába történő olajszállítás megvalósíthatósági tanulmánya, amely mintegy 180 kilométer új olajvezeték megépítését teszi lehetővé a következő három évben.

Ha Szerbia stabil, az jó az ott élő magyaroknak, és Magyarországnak is a két ország jó együttműködése miatt, ezért bízunk Vučić elnök úrban és a kormánykoalícióban, amely szilárd többséggel rendelkezik a szerb parlamentben, és reméljük, hogy nem sikerül a Szerbia destabilizálására tett kísérlet – mondta Szijjártó Péter.

Forrás: Pannon RTV

Kapcsolodó cikkek