Közeleg a tél, ami súlyos humanitárius katasztrófával fenyeget Ukrajnában, ezért mielőbb el kell jönnie a békének, ugyanis Európa is egyre nehezebb helyzetbe kerül a kettős nyomás, a háború következményei és az illegális migráció miatt – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Genfben.
A tárcavezető a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) tanácsának általános vitáján arról számolt be, hogy Magyarországot földrajzi elhelyezkedése miatt az ukrajnai háború negatív következményei és az erősödő illegális bevándorlás egyszerre sújtja. Hazánk történelme legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre a szomszédban zajló fegyveres konfliktus miatt. Már több mint egymillió menekült érkezett Magyarországra, a maradni kívánóknak ellátást nyújtanak, a gyerekeket beiskolázzák, és mindezt folytatni is fogják, amíg csak szükséges – hangsúlyozta.
A kilátásokat borzalmasnak nevezte, és rámutatott, hogy közeleg a tél, ami súlyos humanitárius katasztrófát okozhat Ukrajnában, ezért el kell jönnie a békének. „Mikor, ha nem most kellene sürgetnünk a mielőbbi békét, valamint figyelmeztetni azokat, akik inkább szítják az eszkalációt ahelyett, hogy segítenének megállítani a háborút?” – tette fel a kérdést.
Szijjártó Péter ugyanakkor felszólalásában aláhúzta, hogy Magyarországnak nem csak keletre, hanem az ostrom alatt álló déli határára is figyelnie kell, ahol csak idén 255 ezer illegális határátlépési kísérletet kellett megakadályozni. Szavai szerint itt ráadásul „az erőszak és az agresszió új dimenziója” tapasztalható, miután migránsok egyes felfegyverzett csoportjai egymásra és a határőrökre támadtak.
Mint közölte, az idei évben mintegy 1500 eljárás indult embercsempészek ellen Magyarországon, ami jól mutatja az érkezők számának újbóli növekedését, ez már a 2015-ös válság idején látottakra hasonlít. Kiemelte: a nemzetközi jogot mindenkinek tiszteletben kell tartania, a menekülők ennek értelmében csakis az első biztonságos országban maradhatnak ideiglenesen, nem léphetik át biztonságos országok határait, ugyanis ez bűncselekmény, nem emberi jog.
A miniszter erre jó példaként Magyarországot hozta fel, ahova első biztonságos országként mindenkit beengednek a szomszédos Ukrajnából, azonban a dél felől, legalább öt-hat államon keresztül érkező bevándorlókat nem. „Természetesen mindig meg fogjuk védeni országunk határait, eleget téve nemzeti és európai uniós kötelezettségeinknek” – szögezte le. „A migrációt bátorító brüsszeli politikának véget kell vetni, az európai országokat támogatni kellene abban, hogy megvédjék saját területüket és egyben az Európai Unió területét” – tette hozzá.
Majd úgy vélte, hogy a migrációpárti politika veszélyes, segíti az embercsempészek üzleti modelljét, akik dollármilliókat keresnek azon, hogy embereket szállítanak veszélyes útvonalakon Európába. Ennek megfelelően pedig embercsempésznek számítanak azok az „úgynevezett NGO-k” is, amelyek biztonságos országok határain vagy az életveszélyes földközi-tengeri útvonalon keresztül hoznak menedékkérőket a kontinensre – jelentette ki.
MTI
Fotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala