Új Ipoly-hidat adtak át Magyarország és Szlovákia között, az egyik oldalon Őrhalomnál, a másikon pedig Ipolyvarbónál, ami megkönnyíti a határ menti közösségek életét, s a gazdaságfejlesztés szempontjából is fontos – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
A minisztérium közlése szerint a tárcavezető az avatóünnepségen emlékeztetett rá, hogy 2010-ben még csak huszonkét határátkelési pont volt a két ország között, míg most a harminckilencediket adták át. Beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország és Szlovákia is stratégiai fontosságot tulajdonít határai törvényes átjárhatóságának. Szavai szerint különösen igaz ez annak tükrében, hogy hazánk leghosszabb határa épp a szlovák, eközben a szomszéd ország ráadásul a harmadik legfőbb kereskedelmi partnernek számít. „Tehát nekünk az a stratégiai feladatunk, hogy minél több átkelési lehetőség legyen Magyarország és Szlovákia között. Ez jó Szlovákiának, jó Magyarországnak, jó a szlovákoknak és jó a magyaroknak a határ mindkét oldalán” – szögezte le beszédében.
Az új szlovák kormány felállása kapcsán kiemelte, hogy a megegyezést, amelynek alapján ez az új átkelő is elkészülhetett „ugyanezzel az összetételű kormánnyal írtuk alá ugyanilyen összetételű kormányként, minthogy Robert Fico és Orbán Viktor 2014-ben kötött megállapodásába foglaltuk bele azokat az Ipoly-hidakat, amelyeket most megépítünk”. Rámutatott, hogy méltatlan állapotot számoltak fel, ugyanis Ipolyvarbó és Őrhalom között legalább fél órát kellett autózni, 23-24 kilométert kerülve, és ez most pár percre, néhány száz méterre csökkent. „Az újabb híd is világosan bizonyítja, hogy Magyarország és Szlovákia kiválóan együttműködve kiválóan használja fel a rendelkezésre álló európai uniós forrásokat. Mindez mutatja azt is, hogyha megkapnánk a jog szerint nekünk járó európai uniós forrásokat, jól bánnánk velük” – húzta alá.
Majd az EU társfinanszírozásával 2,5 milliárd forintból megvalósult fejlesztést ismertetve tudatta, hogy a 30,5 méteres híd mellett Magyarországon 1100 méter, Szlovákiában pedig 400 méter utat építettek. „Ez tehát a harminckilencedik átkelési pont, de nem állunk meg” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a jövő év elején újabb átkelési pontot adnak át Drégelypalánknál.
Szijjártó Péter ezután kifejtette, hogy sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor közel sem volt természetes a nyugodt és akadálytalan átkelés a két ország között. Leszögezte: legutóbb a koronavírus-járvány idején vált világossá, hogy a szabad átkelés a határon olyan, mint a levegő. „Ha van, észre sem vesszük, ha nincs, akkor pedig azonnal hiányzik mindenkinek” – fogalmazott. „És arra is emlékezhetünk, hogy volt időszak, amikor a politikai gyűlölködés miatt nem tudtunk hidakat építeni, sem a szó szoros, sem annak átvitt értelmében. Mára azonban mindez teljesen megváltozott” – hangsúlyozta. „Magyarország és Szlovákia együttműködése kölcsönös tiszteleten alapuló sikertörténetté vált. Fontos ügyekben erősítjük egymást, hozzájárulunk egymás gazdasági növekedéséhez, valamint egymás fizikai biztonságához. És ezt kell most megőriznünk” – figyelmeztetett.
A miniszter végezetül kitért arra is, hogy napjaink nehézségei még inkább felértékelik a kiszámítható, kölcsönös tiszteleten alapuló jószomszédi kapcsolatok jelentőségét. „A legutóbbi szlovákiai parlamenti választások eredménye megerősíti, elősegíti azt, hogy Szlovákia és Magyarország továbbra is a kölcsönös tisztelet talaján állva, kölcsönösen fontos eredményeket elérve tovább építse az együttműködését” – összegzett.
Illetve rámutatott, hogy határ mentén élni különleges élethelyzetet jelent, amelynek milyenségét az határozza meg, hogy ez a határ elválaszt vagy összeköt, ellehetetleníti a két oldal közötti gazdasági, társadalmi, családi, baráti kapcsolatokat, vagy elősegíti ezeket. „Ez attól függ, hogy a határ átjárható-e. Tehát, hogy a határon mindazok átkelhetnek-e kellő sűrűséggel és kellőképp akadálymentesen, akik azt a törvények tiszteletben tartásával, barátsággal és tisztességes szándékkal teszik” – mondta.
MTI