Akik ma a hazát kiszolgáltatják, ugyanazok, vagy azok örökösei, akik 2004. december 5-én megosztották a nemzetet – közölte a miniszterelnöki főtanácsadó kedden az MTI-vel.
„Minden év december 5-én az a 2004-es szégyenteljes nap villan fel újra és újra, amikor az akkori politikai uralkodó osztály (baloldalinak nem nevezném) megtagadta, hogy elszakított nemzettársaink hozzánk is tartozhassanak. Meg lehet-e ezt bocsátani? Voltunk néhányan, akik tiltakoztunk e védhetetlen álláspont ellen. De a neoliberális gőg már akkor is mindent megtett azért, hogy a gyűlölet magvát elültetve, a végletekig élezze az ellentétet magyar és magyar között” – írta Szili Katalin. Hozzátette: ma már világosan látható, hogy a világrendszer változása során miként értékelődik fel a nemzeti érdekek képviselete, és milyen fontos szuverenitásunk védelme.
Az unió jelenlegi vezetése azonban földrészünket az USA vazallusává, polgárait pedig kiszolgáltatottá teszi, s ezzel megtagadja a jobb európai jövőt építő alapítók álmát – fogalmazott, hozzáfűzve, hogy amit most az uniós vezetők és bürokraták képviselnek, az nem lehet Európa jövője!” Ahogyan a ma még kisebbségnek látszó nemzeti elképzeléseket elnyomják, az érinti nemzetünk sorsát, jövőjét is! Közös jövőnket tehát mindenképpen meg kell védeni!” – hangsúlyozta.
Úgy folytatta, hogy az elmúlt 13 esztendő nemzetpolitikai lépései erősítik az összetartozást: a 2010-ben született jogszabályok, a magyar-magyar párbeszéd intézményeinek helyreállítása gyógyítja ugyan a 19 éve kapott sebet, de a sebhely örökre emlékeztet az árulásra. A főtanácsadó szerint a mostani ellenzék túlnyomó többsége a mai napig „egy gyékényen árul” a nemzettagadók figuráival; politikájuk középpontjában ma nem külhoni közösségeink megtagadása, hanem a haza kiárusítása áll.
Ez sem kevésbé veszélyes, ők sem mások, mint a 2004-es neoliberális gőg örökösei – emelte ki Szili Katalin. „Ez a szomorú nap a szégyenteljes népszavazásra emlékeztet, és cselekvésre késztet. Ellenállásunkat itt és most a nemzeti konzultációban való részvétellel tudjuk a leghatározottabban kifejezni!” – fogalmazott.
MTI