Felemelő érzés volt a kézdialmási Varga Mátyás számára Székelyföldet képviselni a Nemzeti Vágtán, és a döntőben hallani szülőfaluja nevét. A háromszéki fiatalember Hilton Haragos lovával az akadályokat leküzdve, negyedikként ért célba a budapesti döntőn.
A győzelemnek nincs semmilyen titka, csak munka szükséges hozzá. Rengeteg munka – véli Varga Mátyás, aki a Kovászna megyei Kézdialmást képviselve negyedik helyezést ért el a hétvégén zajlott 13. Nemzeti Vágtán. A Krónika érdeklődésére elmondta, Hilton Haragos nevű lovával március óta készült a budapesti lovasversenyre, hogy a legjobb eredményt érjék el. Mindennap gyakoroltak szerda és vasárnap kivételével, ugyanis ezek pihenőnapok voltak. Bemelegítésként 20–25 perc ügetéssel kezdtek, majd 5–10 perc intenzív munka következett vágta jármódban.
Az előfutamon picit szoros volt a verseny, de sikerült megoldani, hogy továbbjussak. Ezután viszonylag könnyű középfutamba kerültem, ahol könnyű győzelmet arattam. Majd jött a döntő, ami nagyon nehéz volt, mert itt már tényleg az öt legjobb ló/lovas méri össze a tudását” – részletezte lapunknak a háromszéki fiatal a Közép-Európa legnagyobb amatőr lovasversenyén tapasztaltakat. Mint kifejtette, nem számított arra, hogy bekerül a döntőbe, viszont szíve mélyén remélte, hiszen Haragos remek képességű ló.
„Régi álmom képviselni a székelyeket a döntőben, mivel a lemhényi Zsigmond János néhány éve negyedik lett a döntőben, így nagy vágyam volt a dobogóra állni, és történelmet írni. Sajnos ez nem jött össze, egy kisebb akadály – a döntő első kanyarjában Baja lova kisodródott, és tolt magával –, de büszke vagyok a lovamra, mert utána sem adta fel, és küzdött tovább” – hangsúlyozta a kézdialmási lovas. Hozzátette, felemelő érzés volt Székelyföldet képviselni a Nemzeti Vágtán, és a döntőben hallani szülőfaluja nevét.
Mint mondta, idén a járványügyi helyzet miatt a rendezvény zárt körű volt, így csak a legközelebbi ismerősei, családtagjai vehettek részt, de nagyon sokan szurkoltak neki otthonról az online közvetítésnek köszönhetően.
Varga Mátyás az idei sikeres érettségi után tanulmányait Brassóban folytatja autómérnöki szakon, és reméli még szép jövő áll előtte.
Krónika