A nagycsalád az életre mondott igen - Külhoni Magyarok
Augusztus – családok Kárpát-medence arcai

A nagycsalád az életre mondott igen

Jónak, alázatosnak lenni kívülről nagyon egyszerűnek tűnhet, pedig nagyon kevesen képesek eljutni az önzetlen szeretet legmagasabb szintjére. Az ötgyermekes Kolozsvári Tibor, a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ vezetője nagyon jó úton jár, hogy az érzelmi létrán felérjen a csúcsra, ha még nincs ott. A vele való beszélgetésből az is kiderül, hogy a recept világos, hittel kell élni az életet, és igent kell mondani a szembe jövő feladatokra. Erőt mindig kapunk ehhez, eleget.


Idén a nemzetpolitikai államtitkárság az egész évet tematikusan felosztotta, augusztus a családok hónapja lett. Mit jelent önöknek nagycsaládosként a megkülönböztetett figyelem?

– Ha egy képet használhatok, akkor az életem egy jó ízletes kenyér. Boldog, kiteljesedett életet élő ember vagyok. Egy kicsit talán arról kellene beszélnem, hogy ennek a kenyérnek mi a receptje. Először is elengedhetetlen a jó alapanyag, tiszta víz kell hozzá. Pocsolyából is lehetne kenyeret sütni, de az íze nem lesz finom. A tiszta víz elsősorban a hitem, amiből minden lett, az életem, a munkám, a hivatásom és a családom. A hitem tesz különbséget a jó és a rossz, az igaz és a hamis között. Amikor fiatalemberként azon gondolkodtam, hogy mire szánjam az életemet, akkor arra jutottam, hogy keresztény emberként a Mesterem példájára használni kell valamire magam, mint eszközt. A keresztény embertől ugyanis alapvetően életidegen az önzés és az énközpontú élet, nekünk másokat kell szolgálnunk.

– Mondhatjuk, hogy jól akart sáfárkodni az önre bízott talentumokkal?

– Igen. Az életem meghatározó fordulópontja volt, amikor húsz esztendővel ezelőtt elszegődtem Böjte Csaba ferences szerzetes atya mellé, és elkezdtem dolgozni abban a feladatban, amit elém tárt, gyermekeket neveltem. Később itt érlelődött meg bennem a gondolat, hogy kitanuljam a pszichológia mesterségét. Amikor visszatértem Kolozsvárról az alapítványhoz, akkor egy darabig pszichológusként dolgoztam, de később a dévai intézmény vezetőjévé váltam. Ekkor jött az elhatározás, hogy ha már Csaba testvérrel közösen több száz gyermekünk van, akiknek a gondjait, bajait minden nap intézem, és az életük terheinek hordozását magunkra vettük, akkor miért ne vállalnám én a saját nagycsaládomat. S természetesen valahányszor áldásban részesültünk, mi igent mondtunk az érkező életre. Egy olyan kottából játszottam, amihez a zenét nem én írtam. Követtem az adott szabályokat, ha úgy tetszik, a gyermekvállalásunk is a hitünk szabályainak algoritmusa alapján történt. Így lett öt saját gyermekem, amellett, hogy két családom van: egy otthon egy pedig az alapítványban. Vagyis számomra a nagycsalád az életre mondott igen.

– A családalapításról, a házasságkötésről és legfőképpen a gyermekvállalásról sokféle véleménnyel vannak az emberek. Sokan kiállnak a hagyományos értékek mellett, mások támadják azokat. Mivel érvelne nagycsaládosként a gyermekvállalás mellett?

– Azt gondolom, hogy a szellemi és erkölcsi relativizmus, amit sokféle más címkével is illetnek, úgy, mint liberalizmus, arról szól, hogy minden döntés egyenértékű. Azt hirdetik, hogy nincsenek horgonypontok, amelyekhez mindenféleképpen ragaszkodni kellene. Én pedig ennek ellenkezőjét vallom, igenis vannak horgonypontok, amelyekhez mindenképpen ragaszkodni kell. S ha tévedünk, akkor is vissza kell hozzájuk térni. S azt gondolom, hogy egy értelmes emberi élet elválaszthatatlan ezektől a dolgoktól. Ezek a horgonypontok, a jó és a rossz közötti különbségek megszabják egy egészséges, ép emberi élet feltételeit. Öröm és öröm között különbség van. Öröm meginni egy sört, találkozni és beszélgetni a barátokkal, vagy megérteni a világ összefüggéseit, esetleg felfedezni dolgokat. Egy gyermek ölelésénél, a benne kibontakozó élet mindennapi szolgálatánál nagyobb, teljesebb öröm azonban nincs, ami ráadásul utánozhatatlan, kifogyhatatlan, nap mint nap megújul. Az ember élete a nagycsalád által teljes tud lenni.

– Vagyis a gyermeknevelés sok örömmel jár. Kérem, emeljen ki olyan élményeket, emlékeket, amivel gyermekeik megajándékozták önöket!

– Sok érzelmi élmény eszembe jut. Tegnap is kirándultunk, sokat beszélgettünk, és a hétéves kislányunk kérdezgetett dolgokról. Feltette azt a kérdést is, hogy nekem miért olyan fontos a velük való közös kirándulás. Nagyon meglepődtem a kérdésen, pedig a válasz egyszerű: szeretem a családomat. Az emberi életben az egyik legfontosabb erény az alázat és a szeretet, ez a két dolog tesz képessé arra, hogy kitartóak legyünk. Talán ez az egyik legnagyobb talentumom. Ha alázatos és kitartó vagyok, csak akkor vagyok képes megbocsátani vagy újrakezdeni kudarc esetén, de ez segít független maradni a siker káros hatásaitól is. Ha valaki az alázatra és a szeretetre építi az életét, egész biztosan nem fog csalódni.

– A gyermekvállalás ugyanakkor számos kihívással jár, a nemzetpolitikai államtitkárság ezért az elmúlt években igyekezett sok mindent tenni a külhoni magyar családokért. Mi az, ami a határon túli magyar családoknak a legnagyobb segítség?

– Mára a nemzet, a közösség ereje valóban kézzelfoghatóvá vált. A kultúra, a sport, az oktatás, a gazdaság területén a magyarság, a nemzet egységes lett. Az egységes erő részeként megtapasztaljuk mi is azokat az intézkedéseket, amelyeknek köszönhetően az óvodától az egyetemekig az élet számos területén megerősítést, támogatást kapunk a nemzetpolitikai államtitkárság révén a magyar kormánytól. Védelembe veszik azokat az értékeket, amelyek a múltunk során sikeressé tettek minket. A túlélés pedig maga a siker. S azok az erények, amelyek a nemzetünket sikeressé tették, a túlélés képességével felruházták, egészen biztosan segítenek majd a jövőben is. A családhoz, a gyermekekhez, a nemzethez, a keresztény értékekhez való ragaszkodás jövőképző erő, ezek tették szilárddá a nemzetet, és a jövőt sem lehet más dolgokra alapozni. Ha van gyermek, akkor van jövő, és a nemzetpolitikai államtitkárság is azokat a közösségeket, helyeket erősíti meg, ahol ezek az értékek újra tudnak termelődni, tovább tudnak élni. Igyekeznek ezért olyan család- és gyermekjóléti szolgáltatásokat támogatni, fejleszteni, ösztönözni, amelyek a külhoni magyarság mindennapjait, a nagycsaládok életét könnyebbé teszik. Ezek nagyon fontos dolgok, ezeket az értékeket soha nem szabad feladni, és meg kell védeni. A közéletben is azért vállaltam mindig is szerepet, mert az értékek továbbmentésén akartam fáradozni, ezért is neveltünk fel eddig több ezer gyermeket.

– Öt gyermeket nevelni önmagában is komoly feladatot adhatna, de a család fenntartása mellett ön a közéletben is aktív résztvevő, többek között a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ vezetőjeként ön az intézmény szíve és lelke. Hogy van ennyi mindenre energiája?

– Engem mindig megtaláltak a feladatok, a jó ügyek, amelyek Isten és ember akarata szerint tetszőek. Az ilyen ügyek mellé mindig odaálltam, mint eszköz. Mindig nagyon jó társaságba, jó emberek mellé keveredtem, összefogtunk, és tettük a dolgunkat. S igenis foglalkozom közélettel, ha kell, akkor politikával. A keresztény ember ugyanis Mestere, Krisztus példájára törődik azzal, hogy a körülötte levő emberek jól élnek vagy sem. S éppen ezért itt, helyben a családok ügyét, a család- és gyermekvédelmi törekvéseket igyekszem a magam módján, akár politikai eszközökkel is támogatni, segíteni. Megtisztelő számomra, hogy több ilyen intézmény igazgatótanácsi tagja lehetek, és hogy a megyei önkormányzatnál ezeket az ügyeket szolgálhatom, sokszor egy jó csapatban. Minden keresztény embernek meg kell vallania ezeket az értékeket, amelyeket mások támadnak, a küzdelem zajlik. A hitem biztat arra, hogy részt vegyek a közéletben. Soha nem azt néztem, hogy mire van energiám, mindig úgy éreztem, hogy használnom kell magamat, szinte nem kímélve. A Szent Ferenc Alapítványba sem csak akkor fogadtunk be gyereket, ha volt elegendő ágyunk, asztalunk, ételünk. Ha kérték, mi mindig befogadtuk a gyermekeket. Mindig az a gondolat irányított minket, hogy „tedd, amit kell, és mindent megadnak hozzá”. De soha nem fogyott el az erőm, az energiám, és soha nem tört rám az életuntság állapota. Az alázat tesz szabaddá. Az alázatot hívom kitartásnak, következetes állásfoglalásnak és munkának, amely mellől sem a fáradtság, sem a kudarc, de a siker sem tántorít el.

Kapcsolodó cikkek