Kevés nagyobb öröm van egy vállalkozó életében annál, minthogy a fia továbbviszi és fejleszti az általa megalapított céget – ez a szabadkai Antal családban már kétszer is megtörtént. A családi öntödét a nagypapa alapította meg, majd a fia továbbfejlesztette, az unoka, Antal Mihály pedig az automatizálás bevezetésével a munkakörülmények és ezzel együtt a minőség további javítására törekszik, de úgy, hogy a tradícióra is tekintettel van. Az öntöde ma is ott működik, ahol 1930-ban megkezdte működését. S ez így is marad.
Hatalmas felelősség szakad annak a nyakába, aki gyermekként felnő, és elérkezik ahhoz a pillanathoz, amikor át kell vennie a családi vállalkozásuk irányítását. Sokan irigykedve néznek rá, mondván könnyű neki, csak bele kell ülnie a készbe, és minden megy magától, de arról, hogy ez mennyire nem így van, nagyon sok hasonló helyzetbe került fiatal tud mesélni. A szabadkai Antal Mihály családjában már két alkalommal is elérkezett az őrségváltás ideje. A családi öntödét a fiatal vállalkozó nagyapja alapította meg 1930-ban azon a helyen, ahol most is működik. A műhely ezen része lényegében változatlan, csak belül végeztek fejlesztéseket, illetve újabb helyiségekkel bővítették az öntödét az eltelt évtizedekben. – A nagyapám a Vajdaság környező településein inaskodott, majd elindította a saját vállalkozását, és szürke vas öntéssel foglalkozott. Dolgozott a háború alatt és a kommunizmusban is, a kérdés csak az volt, hogy éppen melyik országnak szállít, a határok ugyanis többször is megváltoztak. Szerencsére a Tito-féle rezsim nem számolta fel teljes egészében a magánvállalkozásokat, és hagyták a nagyapámat dolgozni. Ennek az volt az oka, hogy a családi vállalkozást annak jellege és mérete miatt nem lehetett a szocialista nagyiparhoz csatolni. Emellett azt is látták, hogy a környékbeli mezőgazdasági vállalkozásoknál szükség van a pótalkatrészekre, amelyek gyártásához az öntödénk nélkülözhetetlen volt – emelte ki a fiatal szakember.
Közben 1942-ben megszületett Mihály édesapja, aki még húszéves kora előtt elkezdett dolgozni a családi vállalkozásban, majd idővel, a cégalapító halála után, át is vette annak vezetését. Ő már újabb víziókkal látott munkához, bevezette az acél- és színesfémöntést, így nyitott a harangok, az emlékművek, az emléktáblák és a szobrok készítése felé, ez azóta is külön részlege a műhelynek. Maradt az alkatrészgyártás is, csak szélesedett a spektrum, eleinte csak a környék mezőgazdasági vállalkozásait látták el, majd terjeszkedtek a régióban, ma pedig már sok magyar partnernek is készítenek készalkatrészeket. – Jelenleg édesapámmal közösen vezetjük a céget, és öt alkalmazottal dolgozunk együtt, mindannyian magyarok, ez az elmúlt közel kilencven évben nem is volt másképpen. Az én filozófiám szerint a jövőben sem a létszámot vagy a leöntött anyag mennyiségét kell növelnünk, hanem a minőséget javítjuk és egyre precíziósabb munkákat vállalunk. Még édesapám idején félkész-alkatrészeket gyártottunk, ma már a fémforgácsolást is mi végezzük. Beruháztam egy tucat számítógépvezért fémforgácsoló gépbe, megmunkáló központokat, esztergapadokat vásároltunk, így mindent, amit leöntünk, meg is munkálunk. Ez a folyamat hét éve kezdődött, amikor hazajöttem Ausztriából, ma már csak úgy vállalunk öntést, ha meg is munkáljuk a terméket és készre csomagoljuk azt – mondja a fiatal vállalkozó.
Ami Mihály előéletét illeti, a fiatalember a 1998-99-es koszovói háború miatt a középiskolai tanulmányait Szegeden fejezte be, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett villamosmérnökként. Ezt a pályát azért választotta, hogy később, a vállalkozás automatizálásához, a számítógépes CNC forgácsoláshoz meglegyen a tudása. Mihály a diploma megszerzése után először Magyarországon dolgozott, majd Ausztriába került ki, ahol két és fél év alatt a későbbi fejlesztésekhez megszerezte az anyagi forrásokat. A fejlesztések azóta is folynak, amelyeknek köszönhetően hamarosan indul a precíziós öntés, amivel a legnagyobb minőségi elvárással rendelkező szektorok igényeit is ki tudják elégíteni. Jelenleg hetven százalékban a hazai, harminc százalékban magyarországi piacra dolgoznak, de azért néha akad egy-egy nyugat-európai megrendelésük is.
Az évek óta elkezdett fejlesztésekhez a magyar kormánytól is kaptak támogatást, amelyből egy számítógép vezérelt forgácsoló esztergapadot vásároltak, egy mostani programban pedig egy nagy kapacitású ipari 3D-s nyomtatót próbálnak beszerezni. Erre a gépre azért van nagy szükség, mert Mihály szavai szerint az öntödei minta- és modellkészítés hiányszakma a környéken. Emiatt az öntők errefelé többnyire még a klasszikus módon, faminták alapján dolgoznak, viszont ez a tudomány lényegében megszűnt. – A kisebb alkatrészeket már most is kizárólag 3D-s nyomtatóval megalkotott minta alapján készítjük, de még csak egy kisebb készülékünk van, ám a technika működik – tette hozzá.
Antal Mihály nemcsak a pályázati lehetőségeket figyeli, hanem rendszeresen ellátogat a nemzetpolitikai államtitkárság rendezvényeire, így a Kárpát-medencei vállalkozók találkozójára is. Azt mondja, azért is kapóra jöttek neki ezek a rendezvények, mert amikor tizenöt év Magyarországon és Ausztriában való tartózkodás után hazatért Szabadkára, nem voltak kapcsolatai, azt sem tudta, hogy a szomszédban kik laknak. Előfordult, hogy a mezőkövesdi Kárpát-medencei vállalkozók találkozóján ismerkedett meg egy olyan iparossal, aki amúgy néhány utcára dolgozik tőle. Több környékbeli vállalkozóval pedig egyenesen barátságot kötöttek a rendezvényeken, s persze Mihály üzleti szempontból is sok gyümölcsöző kapcsolatra tett szert.
A fiatalember közben amellett, hogy folyamatosan fejleszt, újabb és újabb terveket készít, egy azonban biztos: az öntöde nem költözik sehová, marad ott, ahol Mihály nagyapja elindította a vállalkozást. Nemcsak ebből a szempontból fontos náluk a folytonosság, az alkalmazottak is ragaszkodnak a céghez, van olyan, aki tizenöt éve tevékenykedik Antalék családi vállalkozásában. Másnak pedig már az édesapja is itt dolgozott – Mihály nagyapjánál kezdett, és több mint negyven évet töltött az öntödében – ő maga pedig gyermekként, az általános iskola elvégzése után került ide inasnak, és azóta sem váltott. – Igyekszünk javítani az alkalmazottaink munkakörülményein. Megpróbálunk minél több folyamatot gépesíteni, automatizálni, a lehető legtöbb terhet levenni a vállukról. Minél könnyebb lesz a munkájuk, annál kevésbé kell stresszelniük a minőség miatt, amit viszont folyamatosan javítani kell, hogy rentábilis legyen az öntöde – hangsúlyozza a fiatal vállalkozó. S hogy ehhez mire lenne még szüksége a vállalkozásban? Például egy ipari robotra, ami a nagyméretű, többméteres modellek elkészítésénél nagyon sokat segítene, de jól jönne egy újabb, öttengelyes megmunkáló központ is.
Mihály mesél arról is, hogy az eddig náluk öntött legnagyobb szobor nyolcméteres volt, és egy szerb uralkodót ábrázolt. Az alkotást Pristinában avatták fel nem sokkal a koszovói háború kirobbanása előtt. Aztán, amikor elkezdődtek az összecsapások, a koszovói albánok ledöntötték a szobrot, amit élő televíziós adásban fel is daraboltak, végül egy helyi hősük szobrát öntötték ki az anyagból. – Bár nem kötődtünk a szerb uralkodóhoz, de nagyon sajnáltuk az alkotást, mert a legnagyobb munkánk volt – mondja búcsúzóul.
