A térségét fejlesztve haladna előre a székely vállalkozó - Külhoni Magyarok
Kárpát-medence arcai

A térségét fejlesztve haladna előre a székely vállalkozó

Miközben minden egyes elért eredményéért keményen megküzd, mások előtt tapossa ki az utat Karácsony Zsolt, aki rendezvényszervező céget vezet, de komoly szerepet vállal a Junior Business Club egyesület működtetésében is. A háromszéki fiatalember azt mondja, legyen bármilyen elfoglalt is a jövőben, arra mindig lesz ideje, hogy a következő generációknak átadja a tapasztalatait, a tudását. Azt vallja, ha másokat támogatunk, azzal magunkon is segítünk.


Ha valaki sikereket akar elérni az életben, akkor átgondoltan és folyamatosan kell képeznie magát – erre példa a sepsiszentgyörgyi Karácsony Zsolt eddigi pályafutása is. A fiatalember az általános iskola után a Puskás Tivadar Szakközépiskola szaklíceumában tanult, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen vállalatgazdaságtan szakon elvégezte a hároméves alap-, majd üzletfejlesztésben a mesteri képzést. Ezzel sem elégedett azonban meg, úgy érezte, hogy a diploma mellé még kell valami, így már egyetemista korában több társával együtt megalapította a Junior Business Club egyesületet. Tették ezt azért, mert tudták, hogy fontos az elméleti tudás, de kell mellé a gyakorlatiasság is.

Karácsony Zsolt

– Ennek érdekében a kezdetektől fogva rengeteg olyan programot szervezünk, ahol kapcsolatokat lehet építeni, információkhoz, lehetőségekhez lehet jutni, és ahol gyakorlati téren is lehet fejlődni. Ezt az egyesületet tíz éve erősítjük, építjük, és most már rengeteg kapcsolatunk van erdélyi, de Kárpát-medencei szinten is. Nagyon sok programon, rendezvényen voltunk eddig jelen, ahol különböző szervezetekkel, intézményekkel, így például a nemzetpolitikai államtitkársággal, a Bethlen Gábor Alapkezelővel, a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal, a Magyar Fejlesztési Központtal, valamint a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségével is több éve működünk együtt – hangsúlyozza Karácsony Zsolt. Hozzáteszi: ezek és a térség szakmai szervezetei, mint például a Romániai Magyar Közgazdász Társaság, a Könyvviteli Szakértők és Hites Könyvelők Testületének Kovászna megyei fiókja, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Egyesülete mind nagyon sokat segítettek nekik. Nagyon sok tudást és támogatást adtak, amire szükségük is volt, mert mint mondja: otthon, Erdélyben, főleg a kisebb városokban, ezekhez nem igazán tudnak hozzáférni.

Szavai szerint mindenki hasznát veszi a friss információknak, a nyugatiasabb szemléletnek, és olyan történeteknek, amelyekből tanulhatnak. S erre nemcsak Erdélyben, de a teljes Kárpát-medencében szüksége van a magyar vállalkozásoknak. Ezért is tartja nagyon jó kezdeményezésnek a nemzetpolitikai államtitkárság és a Design Terminal által közösen szervezett rendezvényt, a Kárpát-medencei vállalkozások találkozóját, ahol a szakmai tudást is lehet fejleszteni, bővíteni, és kapcsolatokat is lehet építeni. – Én már háromszor vettem részt ezen a találkozón, amelyekből nagyon sokat profitáltam. Ki kell azonban emelnem azt a támogatás-áradatot, amelyet szintén a nemzetpolitikai államtitkárság indított el, és amelynek kedvezményezettjei a Kárpát-medencei fiatal magyar vállalkozók. Ezt nagyon fontos, mert jó, ha van kapcsolati tőkénk és tudásunk, viszont anyagi segítség nélkül a vállalkozók magyarként nehezen tudnak érvényesülni a saját országukban. Erre szükség van ahhoz, hogy az adott nemzet nyelvén, az azt beszélő vállalkozókkal fel tudjuk venni a versenyt. Elég csak arra gondolni, hogy nekünk helyben például románul kell pályáznunk és leraknunk az üzleti tervet, ami nagyon nehéz. Ebből a szempontból kifejezett elégtételt jelent, hogy már két helyi pályázatom is nyert, a legtöbb magyar viszont helyben nem nagyon tud érvényesülni – emeli ki a fiatalember, aki szerint ezért is jó, hogy a nemzetpolitikai államtitkárság pályázatain, egyszerűen, ékes magyar nyelven lehet részt venni.

„Mindig tenni fogok más fiatalokért, vállalkozókért, és ez a hozzáállásom később is megmarad majd, legfeljebb idővel a velem öregedő társakat is segítem.”

Karácsony Zsolt rámutat arra is, hogy nagyon sok vállalkozó életét keseríti meg a munkaerőhiány is, nehéz megszerezni és megtartani a jó munkatársakat. – A statisztikák szerint a kelet-európai országokból nagyon sokan mennek nyugatra dolgozni a színvonalasabb élet és a nagyobb kereset érdekében. Ahhoz, hogy ezt meg lehessen akadályozni, fejlődni kell, s nemcsak nekünk, hanem a vállalkozásunknak is, az alkalmazottak számára megfelelő, vonzó környezetet kell teremtenünk. Folyamatos beruházásokra van szükség, ehhez a Junior Business Club is igyekszik mindenféle segítséget megadni akár a pályázatokhoz is – mutat rá a fiatal szakember. Mint megjegyzi, a nemzetpolitikai államtitkárság pályázatain eddig ő még nem nyert, de nem adja fel, újra és újra jelentkezni fog az aktuális kiírásra.

Amellett, hogy Karácsony Zsolt komoly szerepet vállal a Junior Business Club működtetésében, négy éve saját rendezvényszervező céget is indított. Sikerült egy európai uniós pályázaton jól szerepelnie, 15 ezer eurót (csaknem 5 millió forintot) nyert, amiből videófalat, kijelzőket, illetve vetítést támogató rendszereket vásárolt. – Konferenciákra, előadásokra, divatbemutatókra, kiállításokra és olyan rendezvényekre járok, ahol szükség van a kivetítői rendszeremre. A legizgalmasabb munkám az volt, amikor a kórházból élőben közvetítettem a műtéteket orvosoknak. Nem gondoltam volna, hogy egyszer még egy ilyen izgalmas programban részt veszek, de ettől szép a rendezvényszervezői szakma. Nagyon változatos kihívásokkal találom magam szemben, és rengeteg érdekes emberrel, szakmával ismerkedhetek meg változatos környezetben – fejti ki Karácsony Zsolt.

Négy év után a vállalkozó most elérkezett egy olyan pillanathoz, hogy ismét fejlesztenie kell. Ennek érdekében hamarosan újra aláír egy európai uniós finanszírozási szerződést, és pályázati támogatásból új videófalat, kijelezőket vásárol. A fejlesztés után még nagyobb cégeket, partnereket és komolyabb munkákat tud majd megcélozni. Állandó munkatársa egyelőre nincs, csak rendezvényeken van szüksége munkaerőre, ehhez megvannak a megfelelő partnerei. Zsolt úgy érzi, hogy a Junior Business Club és a vállalkozása hosszú távon is megférnek egymás mellett.

Saját rendezvényszervező céget indított

– Mindig tenni fogok más fiatalokért, vállalkozókért, és ez a hozzáállásom később is megmarad majd, legfeljebb idővel a velem öregedő társakat is segítem. Soha nem felejtem majd, hogy honnan indultam, és mindig lesz időm az önkéntes munkára, mások segítésére. Átadom a megszerzett tudásomat és továbbadom a kapcsolataimat, mert ha nem így teszek, akkor nem fejlődik a térségünk. Mindenkit arra ösztönzök, hogy ha van egy saját vállalkozása, akkor segítsen másokat is, mert ha a környezete fejlődik, akkor ő is jobban halad előre – hangsúlyozza a fiatal vállalkozó, aki a jövőben is olyan rendezvényeken dolgozna leginkább, ahol a közérdeket is tudja szolgálni. A minőséget és a hitelességét mindenképpen meg kívánja őrizni bármekkorára is növekedjen a vállalkozása, és reméli, hogy közben pénzügyileg és szakmailag is megbecsülik majd a munkáját. Ehhez folyamatosan képezni kívánja magát, rendezvényekre, konferenciákra látogat el, és keresi az újabb és újabb használható megoldásokat. A legfontosabbnak azonban azt tartja, hogy a tudását a magyar nemzet és a térség fenntartható gazdasága szolgálatába állítsa.

Kapcsolodó cikkek