Apáról fiúkra szállt a borászati tudomány - Külhoni Magyarok
Kárpát-medence arcai

Apáról fiúkra szállt a borászati tudomány

A beregszászi Parászka fiúknak édesapjuk tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála miatt 2014-ben egyik napról a másikra kellett átvenniük a családi pincészetet. László az interjúban elmondta, hogy az első évben sokat küszködtek a birtok irányításával, de a barátok, ismerősök átsegítették őket a nehéz hónapokon. Közös erővel mára fejlődő pályára állították a vállalkozást, a fejlesztésekhez pályázati forrásokat is szereztek, de nem ülnek a babérokon, már a továbblépést tervezik.

A testvérével, Gergellyel együtt nagyon fiatalon vállalkozók lettek, és már évek óta irányítják a családi Parászka Pincészetet. Volt hagyománya a családban a borászatnak?

– A családunk apai és anyai ágon is egyaránt borászkodott, csakúgy, mint az édesapánk, aki a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán oktatta a szőlészetet, és hozzánk jártak a diákok gyakorlatra. A benei birtokunkon oltottak, tanulták a metszést, és gyakorolhatták élőben a fajtaismeretet. Sajnos édesapánk azonban öt évvel ezelőtt hirtelen itt hagyott bennünket, így a bátyámra és rám maradt a családi gazdaság irányítása. Gergely szőlészetet tanult, én viszont matematika-informatika szakon végeztem, de nem helyezkedtem el a szakmámban, hanem közösen vittük tovább a vállalkozást.

– Mekkora kihívást jelentett, hogy az édesapjuk halála miatt ilyen fiatalon kellett átvenni a családi pincészetet?

– Nagyot, hiszen attól, hogy a mindennapos munkákban sokat segítettünk apunak a birtokon, még nem voltunk felkészülve egy vállalkozás irányítására. Az első év kifejezetten nehéz volt, nagyon sokszor kellett szakmai tanácsot kérnünk ismerős borászoktól, kollégáktól. Nem tudtuk pontosan, mit hogyan kell kezelni, szűrni, mikor kell szüretelni, és hogyan lehet bemérni a borokat, szerencsére azonban sokan mellettünk voltak a kritikus időszakban. Később egyre jobban ráéreztünk a dolgokra, így manapság már dinamikusan fejlődik a Parászka Pincészet.

– Hová jutottak el a fejlődésben mostanára?

– Manapság három hektáron gazdálkodunk, ennek egy része csemegeszőlő, benne egy több fajtából álló gyűjteménnyel, amit még édesapánk ültetett. A saját birtokon megtermett gyümölcs mellett még vásárolunk is fel szőlőt más gazdáktól. Összesen körülbelül 15 ezer liter bort készítünk évente oxidatív és reduktív eljárással. A frissebb és üdébb borokat inkább reduktívan, acél- vagy borbarát műanyagtartályban, míg a karakteres, savasabbakat tölgyfahordóban érleljük.

– Hogyan értékesítik a borokat?

– Többek között úgy, hogy borkóstolókat tartunk, amelyeket eleinte anyaországi vendégeknek kezdtünk szervezni. Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebben jönnek, hiszen a híradókból gazdasági válságról, leértékelődő hrivnyáról, kelet-ukrajnai háborúkról hallanak az emberek, és még a határon is nagyok a sorok. Közben egyre többen jöttek Belső-Ukrajnából, hiszen az ottani embereknek Kárpátalja a Nyugat kapuja, ahonnan négy országba is vezet az út. Emellett Kárpátalja szép vidék, amely egyedülálló termálvizekkel rendelkezik. A belső-ukránokat amúgy nagyon érdekli a magyarság, van olyan utazási iroda, amely kifejezetten a helyi magyar kultúra bemutatására szervez utakat. Ezek a vendégek magyar településekre, főleg Beregszászra jönnek, magyar ételeket esznek, és helyi családoknál is szállásolják el őket.

– Honnan értesülnek a potenciális vendégek a borkóstolótokról?

– Utazási irodákkal is kapcsolatban állunk, de a szájhagyomány útján terjedő direkt marketingben hiszünk leginkább. Ha valaki eljön hozzánk, megkóstolja a borokat, és ízlik neki a kínálat, akkor ő másoknak is beszámol majd a lehetőségről. Ez a legjobb reklám. Emellett online felületeken is hirdetjük magunkat, és postaszolgálattal is kapcsolatban állunk.

– Milyen programelemekből áll egy borkóstoló?

– Maximum 52 vendéget tudunk fogadni ebben a pincében, amelyet 1916-ban vájtak olasz hadifoglyok. Itt állandó a hőmérséklet és a páratartalom, ami a boroknál elengedhetetlen követelmény. Régen borérleléshez is használtuk a pincét, de ma már csak bemutatóteremként szolgál. A vendégeknek jellemzően hat-nyolcféle bort és ugyanennyi borkorcsolyát kínálunk, amelyet egy körülbelül másfélórás, humoros előadás során fogyasztanak el. A boraink fele félédes vagy édes, mert a főként ukrán vendégeinknek erre van igénye, akik aztán vásárolnak is.

– Mekkora segítséget jelentenek a vállalkozás fejlesztéséhez a nemzetpolitikai államtitkárság pályázatai, programjai?

– Próbálunk a lehető legtöbb rendezvényre elmenni, főleg az anyaországi programokon igyekszünk részt venni. Ukrajnában egyetlen borlovagrend van, a beregszászi Szent Vencel Borrend, amelynek édesapánk alapító tagja és pincemestere volt. Ma már a bátyámmal mind a ketten tagok vagyunk a borrendben, amely főszervezője a Beregszászi Borfesztiválnak, amit rendre március 8-a körül tartunk, mert akkor van hosszúhétvége. Ott mindig kiállítunk, mint ahogy a konzulátus rendezvényein is gyakori vendégek vagyunk. Próbálunk támogatást is szerezni, az Egán Ede-pályázaton már háromszor nyertünk, a segítségből eddig két ipari motoros kaszát, egy zúzóbogyózót, úszófedeles acéltartályokat és egy kisebb traktort vásárolhattunk. Idén pedig egy víznyomásos, tömlős présre pályáztunk, ezzel tovább tudnánk növelni a minőséget és a hatékonyságot.

– Említette, hogy ma már dinamikusan fejlődik a pincészet, egy vállalkozó azonban mindig előre tervez. Milyen hosszú távú elképzeléseik, vágyaik vannak, amelyeket szeretnének megvalósítani?

– A birtokot szeretnénk bővíteni, de még nagyon sok jó föld állami kézben van. Ahogy Magyarországon, úgy nálunk is elvették régebben a földeket, a dédapámtól 30 hektárt, csak itt a területek egy részét még nem lehetett visszaszerezni. A termelő szövetkezetek csődbe mentek, így nincs kitől megvenni. Ráadásul még jogi akadálya is van annak, hogy a földeket meg tudjuk vásárolni, mert Ukrajnában még földmoratórium van érvényben. Az itteni területek amúgy nagyon jó minőségűek, kiváló szőlő terem itt, régebbi leírások szerint Tokajból is jöttek ide aszút venni. A múltban ez kifejezetten fehérboros vidék volt, ma már fele-fele arányban terem itt fehér és vörös szőlő.

– Hogyan javítanának tovább a borok minőségén?

– Az eddig, részben pályázati támogatásból vett eszközöknek köszönhetően már óriásit fejlődtünk minőségben, emellett igyekszünk tanulni, és az új tudásanyagot felhasználva folyamatosan kísérletezünk. Szeretnék nemzetközi szinten is terjeszkedni, de az ukrán bortörvény a kis családi gazdaságok helyzetét nem szabályozza, erre a jogszabály-módosításra is várunk. Emiatt a boltok polcain nem tudunk megjelenni, mert nem kapunk zárjegyet, csak őstermelőként árulhatjuk a termékeinket. Magyarországra egy fő egyszerre csak öt üveg zárjegy nélküli bort tud átvinni, pedig akár nagyobb mennyiségre is lenne igény. Szeretnénk majd később egy főút melletti borozót is nyitni, ahol a sajátunkat árulhatnánk. Tele vagyunk tervekkel, azon dolgozunk, hogy ezekből minél több megvalósuljon.

 

Kapcsolodó cikkek