Az online térben hódít a nagyváradi testvérpár - Külhoni Magyarok
Kárpát-medence arcai

Az online térben hódít a nagyváradi testvérpár

A vállalkozás továbbfejlesztésére használják a hosszúra nyúlt járványhelyzetet

A papír alapú tréning eszközök forgalmazására és képzések szervezésére rendkívül rossz hatással volt a márciusban kitört járványhelyzet, emiatt az online térben teljesedik ki a nagyváradi Szirtesi-Nagy Réka és Nagy Emőke. A Develoform Consulting cég tulajdonosai szakmai közösséget, csoportot szerveztek a Facebookon, emellett az online üzletágukat is fejlesztették. A testvérpár így, ha nem is lett a járványhelyzet nyertese, de minimalizálta a veszteségeket.

Ha egy vállalkozás tréning eszközök és programok tervezésével foglalkozik, akkor a koronavírus-járvány bizonyosan komoly kihívás elé állíthatja. Megviselte az önök cégét, a Develoform Consultingot is a magunk mögött hagyott három hónap?

– Nagy Emőke: Ahogy a járvány kitört, a személyes jelenlétet igénylő programokat azonnal mindenhol, így Romániában is betiltották, és ez rendkívül rosszul érintett közvetetten minket is, hiszen mi vállalkozóként tréneket is fejlesztünk, az eszközeinket a trénerek a saját tréningjeiken használják. Emiatt ezeknek a fejlesztőknek kevésbé tudunk szolgáltatni, mivel ők sem igazán dolgoznak, nincs szükségük tréneri eszközökre vagy más egyébre. Üzleti szempontból így ez egy rendkívül nehéz időszak. A szerencsénk az, hogy a testvéremmel mindkettőnknek van állása, így egyelőre nem a vállalkozás tart el bennünket. Ennek köszönhetően sokkal higgadtabban, hidegebb fejjel tudtunk gondolkozni, és megpróbáltuk hasznosan tölteni a mögöttünk hagyott hónapokat, például szakmai közösséget építettünk az online térben. Trénerek, fejlesztők részvételével nagyon aktív Facebook-csoportot szerveztünk, és ezt úgy pörgettük fel, hogy a tagoknak szakmai műhelyeket tartottunk. S nemcsak mi beszéltünk arról, hogy miként lehet online tréninget tartani, hanem a közösség tagjai egymást is képezték, képzik. Vagyis ebből a szempontból aktívan és hasznosan telt az elmúlt három hónap, a közösségépítésben rendkívül sokat léptünk előre. Arról nem is beszélve, hogy a közösség nemcsak erős és nyitott, de kifejezetten Kárpát-medencei is, hiszen vannak erdélyi, felvidéki és anyaországi tagjaink is. Ez egy nagyon erős bázis.

– Mekkora létszámmal működik az online térben szervezett és működtetett szakmai csoport?

– Szirtesi-Nagy Réka: A Facebook-közösséget tavaly szeptemberben hoztuk létre, először tízen voltunk a csoportban, amelynek a létszáma januárra százötvenre nőtt. Aztán, amikor beütött a krach, és az online tér hangsúlyosabb lett, ugrásszerűen megnövekedett az érdeklődés, és még jött háromszázötven új tag, jelenleg picivel több, mint hatszáz tagja van a csoportnak.

– Akik később potenciális megrendelők is lehetnek?

– Szirtesi-Nagy Réka: Mi elsősorban nem potenciális megrendelőként tekintünk a csoporttagokra, sokkal inkább a partnereket látjuk bennük. Ez persze nem jelenti azt, hogy később közülük egyesek nem lehetnek a megrendelőink is.

– Mekkora károkat okozott önöknek ez a több hónapos, kényszerű leállás?

– Szirtesi-Nagy Réka: Ahogy mondtuk, egyelőre nem a vállalkozásból élünk, így a válsághelyzet nem veszélyezteti a megélhetésünket. Az más kérdés, hogy a tréningeszközök gyártását mi úgy találtuk ki, hogy ez az üzletág önmagát eltartsa, ami jelenleg nem teljesül. A helyzet ugyanis az, hogy március közepe óta egyetlen kártyacsomagot sem adtunk el. Ez pedig az eszközök továbbfejlesztését veszélyezteti, mert jelenleg áll a pénzünk a meglevő eszközökben.

– Magyarország és a környező országokban is enyhítettek a korábbi szigorú korlátozásokon. Segítség ez a vállalkozásuknak?

– Szirtesi-Nagy Réka: Egyelőre nem, mert sehol nem a képzések és a tréningek indultak újra, hanem sokkal alapvetőbb szolgáltatások nyithattak meg. Emiatt a kártyacsomagjainkat sem vásárolják még. Minden cég próbál talpra állni, és kitalálni, újraszervezni az életüket, a működésüket. Arra számítunk, hogy szerencsés esetben szeptemberben újraindul a mi forgalmunk is, de lehet, hogy ez kitolódik januárra.

– Ki lehet használni ezt a negyed- vagy féléves időszakot arra, hogy bővítsék a vállalkozásuk palettáját?

– Nagy Emőke: Természetesen, teljes mértékben, mindenben a lehetőséget keressük. Eddig közösséget fejlesztettünk, a következő időszak pedig kiválóan alkalmas lesz arra, hogy új termékekben gondolkodjunk. Korábban már elkészítettük egy új eszköz prototípusát, éppen akkor szerettük volna elkezdeni a gyártást, amikor kitört a járvány, de emiatt ezt el kellett halasztani. Most viszont akár tovább is tudjuk gondolni a fejlesztésünket, vagy akár új terméket is kitalálhatunk. Van annyi tőkéje a vállalkozásunknak, hogy ezt meg tudjuk valósítani. Rugalmasan reagálunk a megváltozott körülményekre.

– Van-e arra lehetőségük, hogy bármiféle segítséget, támogatást kérjenek a román államtól?

– Nagy Emőke: Mivel nincs alkalmazottunk, nem kértünk segítséget, van máshonnan bevételünk, így meg tudunk élni.

– Egy hónapja volt a Kárpát-medencei magyar vállalkozók I. online találkozója. Mennyiben segítette az önök működését vállalkozóként?

– Szirtesi-Nagy Réka: Akár csak a mezőkövesdi, személyes találkozók, a mostani online térben megszervezett rendezvény is hasznos volt, a szakmai előadások nagyon színvonalasak voltak. A mentorunk, Mészáros Anita egy sor olyan dologra rávilágított, amelyeket korábban nem láttunk, mert a látókörünk be volt szűkülve. Emellett a találkozó alatt magvakat tudtunk elültetni, amiből reméljük, sok minden kinő majd. A legnagyobb nyereség ugyanis most is az volt, hogy egy remek közösséget alkotunk, és kiváló, megerősítő beszélgetéseket folytattunk. Megosztottuk egymással a tapasztalatainkat, és sok erőt merítettünk az összetartozás érzéséből. Ez hatalmas kincs. S ha már így hozta a járványhelyzet, megtapasztalhattuk, mennyire hasznosak tudnak lenni az online találkozók. Többen is arról beszéltünk, hogy gyakrabban kellene így, az online térben egyeztetnünk, tapasztalatot cserélnünk. Reméljük, lesz ebből valami.

– Lehetett erőt meríteni a közös beszélgetésekből?

– Szirtesi Nagy Réka: Az, hogy mindannyian a járvány miatt vagyunk nehéz helyzetben, összehozta a fiatal vállalkozói társaságot. Az pedig, hogy mások mennyire más problémákkal küzdenek, segített tisztábban látni a saját helyzetünket, és árnyalta a képet. Volt például olyan vállalkozó, akinek megromlott az áruja, mert nem tudta a járvány miatt eladni a termékeit. Nekünk ilyen problémánk nincs, mert a mi készletünket később, a járványhelyzet után is el lehet adni. Ha egyszer elkezdenek rendelni tőlünk, akkor mi azonnal, gond nélkül tudunk szállítani. Ez megerősített minket lelkileg.

– Mit hozhatnak a következő hónapok, évek a vállalkozásuk életében?

– Nagy Emőke: Úgy látjuk, hogy nem térünk már vissza oda, ahol abbahagytuk. Továbbra is gyártunk majd papír alapú eszközöket, de az eddiginél nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni az online térre, szeretnénk digitalizálni az eszközeinket. Szerintem sokáig együtt kell majd élni a járványhelyzettel, és szeretnénk felkészülni a járvány későbbi hullámaira, akármennyi is lesz belőlük, és erre jó lehetőség a következő néhány hónap. Az online üzletágunkat is fel kívánjuk fejleszteni, ez most rés a piacon, ebből a szempontból nyertesei vagyunk a járványnak. Nincs gond, csak más irányt vett a vállalkozásunk.

Kapcsolodó cikkek