Csak a kimagasló minőségű munkának van értelme, átlagosra bárki képes, az nem nagy kunszt – vallja a felvidéki Csicseren élő Varga Lakatos Flórián, aki korábban redőnyöket, reluxákat gyártott és szerelt, majd vasmunkával foglalkozott, most pedig a csapatával építkezéseken aljzatbetont készít. Utóbbi munkához a nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával vásárolt gépet. A férfi reméli, hogy idővel sikerül nagy céggé fejlesztenie a vállalkozását, ahol egyelőre magyarok és falubeliek dolgoznak, akikért tűzbe tenné a kezét.
Egy vállalkozónak rendszerint három igazán nagy kihívással kell szembenéznie pályafutása során: kemény munkával fel kell építenie, majd folyamatosan fejlesztve működtetnie kell a cégét, évtizedekkel később pedig meg kell találnia azt a személyt, aki az egészet továbbviszi. A felvidéki Csicseren élő Varga Lakatos Flórián még az építési fázisnál tart, több területen is kipróbálta már magát, egy éve azonban talán rátalált arra, amivel tartósan kíván foglalkozni. – Az első vállalkozásomat alig húszévesen, még 1993-ban indítottam el nem sokkal azután, hogy befejeztem az iskolát. Először redőnyöket, reluxákat gyártottunk és szereltünk, ami abban az időben újdonságnak számított, így volt kereslet a munkánkra. Nem ment rosszul, de azért előjött az a probléma, hogy túl fiatalon, tudatlanul, mindenféle előzetes tapasztalat nélkül vágtam bele a vállalkozói életbe. Bebizonyosodott, hogy ha valaki jó mesterember, nem biztos, hogy jó vállalkozó is. Az utóbbi is szinte egy szakma, amit meg kell tanulni. Ez nem volt könnyű, sokat kellett olvasnom, előadásokra járnom, és a jobbaktól ellesni mindent – emlékezik vissza Varga Lakatos Flórián, aki több évig dolgozott ezen a területen, majd néhány hónap szünetet tartott.
A kedve azonban nem ment el a vállalkozástól, 2011-ben újra kiváltotta az engedélyt, és vasmunkákkal kezdett foglalkozni. Azért döntött e mellett, mert már korábban is sokat foglalkozott vasmunkával, szerette is csinálni, ráadásul úgy érzékelte, hogy sokan keresnek jó lakatost. – Hamar pörögni kezdett a vállalkozás, és nem sokkal később már nagy megbízásokat kaptunk a csapatommal. Éveken keresztül, társasházak felújításánál cseréltük a régi erkély korlátokat újakra, minden jól is ment, de közben már egyre többször gondoltam arra, hogy talán érdemes lenne aljzatbetonozással foglalkozni, mert a környéken senkinek nincs hozzá gépe. Sokáig nekem is éppen az jelentette az akadályt, hogy az aljzatbetonozó megvásárlásához nem volt elegendő pénzem – mondja a vállalkozó.
Flórián végül 2015-ben kért árajánlatot, majd a nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával tavaly tudta beszerezni a várva várt gépet. Amint az aljzatbetonozó megérkezett, felhagytak a korlátok gyártásával és szerelésével. A férfi úgy gondolja, hogy nem szabad megosztani az erőket: egy dolgot kell csinálni, de azt lehetőleg tökéletesen. – Tavaly óta csak az új munkára koncentrálok, bár fél éve vágtunk bele az aljzatbetonozásba, még mindig a tanulási fázisban vagyunk. Nem volt könnyű a váltás, mert a vasmunka jól ment, sok volt a megkeresés, de mindenképpen új dologgal akartam foglalkozni, mert már nem leltem örömömet a korlátok készítésében, kiégtem. Ha pedig valaki nem jó szájízzel végzi a munkáját, akkor azt nem szabad erőltetni, váltani kell, nem szabad megkeseredni. Én mindig olyan dologgal akarok foglalkozni, hogy ne a hétvégét, hanem a hétfőt várjam, és ezt a mentalitást próbálom elültetni a munkatársaimban is – mutat rá Flórián.
A férfi nem fél a kihívásoktól, hónapok óta a nulláról építi fel az új vállalkozását. Az persze segítséget jelent neki, hogy a korábbi munkái miatt sokan ismerik, így többen hallottak arról is, hogy aljzatbetonozó gépet vásárolt, de azért még reklámoznia kell majd magukat. – Jelenleg öten dolgozunk a cégemben, a munka minimum három embert igényel, de azt szeretném, hogy mindenki minél gyorsabban elsajátítsa a tevékenységhez szükséges tudást, ezért a legkisebb megbízásra is elmegyünk mindannyian. Az én vezetésemmel tanulunk, mert az alapokat a gép forgalmazója megmutatta nekem, emellett egy gyakorlott vállalkozó mellett igyekeztem tökéletesíteni a tudásom. Más azonban tanulni és megint más csinálni valamit, így az elején annyira nem volt gyakorlatunk, hogy az indulásnál egy nyolc-, tízórás munkát egy hét alatt fejeztünk be. Még szerencse, hogy egy barátomnál gyakorolhattunk, elsőre nála dolgozunk, azóta pedig egyre ügyesebbek vagyunk. Még a félnapos munka mindig egy napig tart, de folyamatosan faragunk az időből – meséli nevetve a vállalkozó.
Ami Flórián jelenlegi csapatát illeti, négyen dolgoznak nála: két régi és két új munkatárs. Mindegyikük magyar és Csicseren lakik, akiket a vállalkozó jól ismer, ezért tűzbe is tenné értük a kezét. Sok, főleg nagyobb cégnél fordul elő, hogy az alkalmazottak tilosban járnak, de nála nincs ilyen. – Meg kell becsülni a munkatársakat, mert nem egyszerű új, megbízható munkaerőt találni. Nem is beszélve arról, hogy ha valakibe időt, energiát fektetünk, akkor nagyon nem jön jól, ha az illető elmegy. Éppen ezért folyamatosan beszélgetek az embereimmel, igyekszem megértetni velük, hogy egy irányba kell húznunk, és ha erre valaki nem hajlandó, akkor attól el kell köszönni, mert megmérgezi a csapatot. Nem lehet belső ellenséget fizetni – hangsúlyozza.
Bár még tanulgatják az új gép kezelését, Flórián elképzelhetőnek tartja, hogy újabb aljzatbetonozót vásárol, ha igény lesz rá. Azt mondja, hogy a távolabbi vidékeken nem akar munkát vállalni, mert arrafelé vannak erre a munkára szakosodott, főleg lengyel cégek, de a környéken lehet tér a fejlődésre. Emellett figyeli a további pályázati lehetőségeket, támogatásból gépi vakolót szerezne be, ami azért jönne jól neki, mert a mostani és az új tevékenység kiegészítenék egymást. Ha sikerül a terve, akkor legalább négy embert fel tudna még venni. Amíg viszont nincs gépi vakolója, addig nem tud mást tenni, mint a lengyeleket ajánlja, legalább is azokat, akikről tudja, hogy jól dolgoznak. Flórián azt vallja, hogy csak a kimagasló minőségű munkának van értelme, átlagosra bárki képes, az nem nagy kunszt. A vállalkozó biztos benne, hogy a legjobb mesterembereknek mindig lesz munkája, akármekkora is a konkurencia. Megjegyzi, hogy mindig három dolgot mérlegel a vállalkozásánál: van-e igény arra, amit csinálnak, mennyire felkészültek, és mennyire könnyen lecserélhetőek. – Ha az első rendben van, akkor a felkészültségen folyamatosan javítani kell, és abban az esetben biztos nem leszünk lecserélhetőek – fűzi hozzá.
Ami pedig a jövőt illeti, Flóriánnak és kedvesének még nincs gyermeke, de ha lesz, akkor egyszer szívesen átadná neki a vállalkozását. Persze csak akkor, ha a fiának is lenne kedve hozzá, erőltetni nem fogja, mert úgy tartja, hogy rosszkedvvel nem lehet jó munkát végezni. – Arról nem is beszélve, hogy ha válság van, akkor az építőipar azonnal megérzi a gondokat. Először a nagy cégek dőlnek be, amelyek aztán magukkal rántják a kisebbeket is. Ebben is az segít, ha a legjobbak vagyunk, mert akkor valamennyi munka biztosan lesz – véli a férfi, akinek az az álma, hogy nagy építőipari céggé fejleszti mostani vállalkozását, és később képzéseket is tartana, hogy segítsen másokat. Azt mondja, ebben nincs semmi rendkívüli, mert a baráti körében a vállalkozók mindig támogatják egymást, aki nem így tesz, azzal nem tárgyalnak. Vagyis Flórián egyelőre mindenképpen az építőiparban gondolkodik, az idő dönti majd el, hogy marad ezen a területen, vagy néhány év múlva újabb szakmában próbálja ki magát.
