Egy vállalkozó, aki előre menekül a válságban a siker érdekében - Külhoni Magyarok
Kárpát-medence arcai

Egy vállalkozó, aki előre menekül a válságban a siker érdekében

„A jövőben még jobban ki kell aknázni az online térben rejlő lehetőségeket”

Ha egy vállalkozó válság idején tétlenkedik vagy leépít, illetve nem rendelkezik megfelelő tartalékokkal és stratégiákkal, akkor nem kerülhet ki győztesként a versenyből – véli a sepsiszentgyörgyi Karácsony Zsolt. A rendezvényszervezéssel foglalkozó háromszéki fiatalember az elmúlt három hónapban, a kényszerű leállás alatt sem fújt visszavonulót, hanem adatbázist épített, weboldalt fejlesztett és beruházott. Ha életre kel a piac, akkor felkészülten várja az újraindulást.


Korábbi alkalommal beszámolt róla, hogy vállalkozóként egy rendezvényszervező céget vezet, de komoly szerepet vállal a Junior Business Club egyesület működtetésében is. Így is, úgy is keményen érezheti a bőrén a koronavírus-járvány miatt kialakult válsághelyzetet.
– Amikor február elején először hallottunk arról, hogy Kínában terjed a koronavírus, még nem gondoltunk arra, hogy egy esetleges járvány milyen hatással lehetne az életünkre, a működésünkre. Eszünkbe sem jutott, hogy a baj hozzánk is eljuthat, és amiatt súlyos korlátozó intézkedéseket léptethetnek életbe. Február elején még minden haladt a maga útján, minden normálisan működött, a beruházások mentek előre, az emberek kötötték a szerződéseket, rendezvényszervezőként így voltam ezzel magam is. Ez már csak azért is így volt, mert a rendezvényeknél tavasztól őszig tart a főszezon, jellemzően ekkor tartják a különböző konferenciákat, expókat, kiállításokat és fesztiválokat.

– Mikor érezték azt először, hogy baj lehet?
– Február végén már láttuk, hogy gondok lehetnek, akkor már Európában is terjedt a vírus, Olaszországban pedig egyre nagyobbak voltak a problémák. Rövidesen, március 16-tól bevezették a szükségállapotot először egy hónapra, majd ezt később meghosszabbították. A rendezvények maximális létszámát először ezer, majd kétszáz, száz, aztán ötven főben maximálták, végül be is tiltották a beltéri és kültéri programokat. Ezzel nagyon sok vállalkozó megélhetése került veszélybe, hiszen egy-egy rendezvényen nagyon sokféle cég közreműködik. Március közepétől kezdve így mi is leálltunk, hiszen csak olyan programok szervezésében közreműködünk, amelyek személyes jelenlétet igényelnek, azokat viszont nem lehetett tartani. Így az összes szerződésem megszűnt, és jelenleg fogalmunk sincs, hogy mikor tudunk majd újra rendesen dolgozni. Ebben az időszakban teljes mértékben bevétel nélkül maradtunk. Most várjuk a folytatást.

– Időközben már Romániában is kevésbé szigorú intézkedések vannak érvényben. Hozott ez könnyebbséget önöknek?
– Június elsejétől valóban lehet kisebb létszámmal kültéri rendezvényeket szervezni, megnyithattak a teraszok is, egy-két kisebb munkát már mi is tudunk vállalni, de még szó nincs arról, hogy az élet visszatért volna a normális kerékvágásba. A plázákat, a mallokat még nem nyitották meg, a hoteloknál is még csak a teraszok működnek, beltéri rendezvényeket még nem lehet tartani, így az ügyfelek még kivárnak. Mi azt várjuk, hogy mikor indul be igazán a rendezvény szezon.

– Hogy tud egy fiatal vállalkozó egy ilyen három hónapos, elképesztően nehéz időszakot túlélni? Mennyire viselte meg önt ez a rendhagyó tavasz?
– Nem volt egyszerű, már csak azért sem, mert nekem van egy élő pályázatom is. Ez valamelyest segített, de más szempontból nehezítette is a helyzetemet. A pályázati kiírás szerint két személyt kötelesek vagyok alkalmazni a cégemben, amit pénzügyileg nem volt egyszerű megoldani. Szerencsére a járvány miatt a munkaidőt le lehetett csökkenteni napi három órára, ez meg is tettem. Közben folytattam a beruházást, hogy haladjon a papírmunka. Ebből a szempontból segített a leállás, mert így volt elegendő időm a pályázat bürokratikus részére, a papírmunkákra. A pályázat miatt ugyanakkor egy bizonyos forgalmat el kellett érnünk, ami a válsághelyzetben nem ment könnyen.

– Miről szól a folyamatban levő pályázatuk?
– Egy új, óriás videófalat és kivetítő rendszert vásároltam, amelyeket nagy rendezvényekre is ki tudok adni bérbe. A mi szakmánkban is nagyon fontos a folyamatos fejlesztés, mert csak így tudom megtartani a pozícióimat a piacon. Ez sikerült, csak időközben, a járvány miatt, a piac tűnt el, egyelőre.

– Mivel lehetett hasznosan tölteni a korlátozások miatti leállást?
– Azon voltam, hogy egy erős adatbázist építsek, emellett egy új weboldalt is fejlesztettem. Tettem ezt azért, hogy ha visszatér a normálisabb helyzet, akkor ezek segítségével és a megfelelő marketing stratégiával tudjak a potenciális ügyfelek felé lépni. A többi fiatal vállalkozónak is azt javasoltam, hogy ne engedjék el magukat. Attól, hogy nincs piac, az nem azt jelenti, hogy nincs mit tenni. Jó és fontos ilyenkor rendbe tenni magunk körül azokat a dolgokat, amelyek korábban elmaradtak, és át kell gondolni a stratégiákat. Fel kell készülni a mostani járványhoz hasonló helyzetekre, mert az ilyen válságból azok kerülnek ki győztesen, akik gyorsan tudnak reagálni, és kreatív megoldásokkal tudnak előjönni. Azok az üzletek például, amelyek webáruházzal rendelkeztek vagy gyorsan létrehoztak egyet, jól jártak. A járványhelyzet még abban is megerősített minden vállalkozót, hogy szükség van a tartalékokra, mert ha az nincs, az végzetes lehet.

– Mekkora segítséget adott az állam a vállalkozásoknak?
– Azok a cégek, amelyeket a járvány leginkább sújtott, technikai munkanélkülire küldhették az alkalmazottakat, és az ő bérük 75 százalékát az állam biztosítja. Nem vagyok azonban abban biztos, hogy ez a legjobb megoldás, mert szerencsétlen helyzetet eredményez, ha valaki technikai munkanélkülire küldi a dolgozóit. Ha ugyanis egy cég leáll, akkor nincs termelés és nincs bevétel sem. S ez marketing szempontból sem jó, mert a vállalkozás nincs jelen a piacon. Másrészt az alkalmazott megszokja, hogy elvégzett munka nélkül kap bért, ami kényelmessé teheti. Azt sem tartom azonban jobbnak, ha valaki elbocsátotta az alkalmazottait, mert az újraindulásnál rossz pozíciókkal rendelkezik majd a piacon. S korántsem biztos, hogy amikor szüksége lesz munkaerőre, akkor vissza fognak térni hozzá az emberek. A legjobb az, hogy a munkaadó és a munkavállaló között hűségen és kölcsönös bizalmon alapuló jó viszony van. Ez sokat segít a nehéz helyzetekben.

– Megvalósította ezt a gyakorlatban?
– Úgy gondolom, igen, mert annak ellenére, hogy nincs bevételem, megtartottam az alkalmazottamat, csak napi munkaidőt csökkentettem le 3 órára. Egyelőre még a pályázat miatt is könnyebben tudom fizetni a munkatársamat.

– Milyennek látja most a saját cége és más fiatal vállalkozók jövőjét?
– Ahhoz, hogy kis- és közepes vállalkozóként érvényesüljünk, össze kell fognunk helyben és a Kárpát-medencében is, csak így vehetjük fel a versenyt a nagy multinacionális vállalatokkal. Ha csak lehet, akkor helyi, illetve térségbeli vállalkozók termékeit kell vásárolni és szolgáltatásait kell igénybe venni. Még akkor is, ha azok drágábbak, mert a pénz helyben marad, és hosszú távon erősíti a helyi piacot és a gazdaságot. Fontos az is, hogy mindig rendelkezzünk tartalékokkal és emellett legyenek különböző terveink a nem várt esetekre. Több vállalkozó számára segítséget jelent az is, ha több lábon áll, ha több gazdasági területről vannak bevételeik. S persze a jövőben még jobban ki kell aknázni az online térben rejlő lehetőségeket.

– Mi adhat ehhez erőt?
– Fontos a kommunikáció és egymás erősítése. Sok erőt lehetett meríteni például az egy hónappal ezelőtti Kárpát-medencei magyar vállalkozók I. online találkozójából. A rendezvényen meg tudtuk osztani egymással a gondolatainkat, ötleteinket, és mára az évről-évre megrendezett vállalkozói találkozókon már komoly, őszinte barátságok is szövődtek. A szervezők nemcsak a rendezvény szakmai oldalára figyelnek oda, hanem olyan programokat is beiktatnak a kínálatba, ahol erősödhetnek az emberi kapcsolatok. Ezekből ráadásul remek üzletek is létrejöhetnek. Örömteli, hogy a nemzetpolitikai államtitkárság nem kényelmesedett el, és idén is színvonalas találkozót szervezett. Idén is sok új tapasztalatra és megoldásokra tettem szert, várom, hogy hamarosan személyesen is újra találkozzunk a csapattal, nagy szükség van rá. Ki kell emelnem azt is, hogy rengeteg térségbeli gazdasági és vállalkozói szervezet tartott olyan online programokat, amelyek segítették a helyi cégeket, társaságokat. A Junior Business Club folyamatosan partnere volt ezeknek a programoknak és a segítőkész kezdeményezéseknek.

Kapcsolodó cikkek

  • Mesterségem címere: hálókötő

    A hálókötés ősi mesterség. A halászok valaha maguk készítették eszközeiket, így a hálókat is. Jellemzően a dologtalan téli hónapokban