Március – közösségek - Külhoni Magyarok

Kategória: Március – közösségek

„Kis nép vagyunk nagy kultúrával”

A Tamási Áron-díjas Török Viola rendező a marosvásárhelyi Spectrum Színház művészeti vezetője Háromszéken született, Kovásznán. Magyarságtudata a népzene és a néptánc kapcsán alakult felelősséggé és vált megtartó erővé, elkötelezettséggé. Munkája során több ízben is foglalkozott Tamási Áron műveivel. Az utóbbi években színházi munkája során több népszerű előadást is készített a székely magyar író műveiből, ilyen a Boldog nyárfalevél, a Tündöklő Jeromos, a Hullámzó vőlegény vagy a Vitéz lélek.

(tovább…)

Szenthe Anna: „A magyarság érzése biztonságot ad, menedéket nyújt a helytálláshoz a kanadai életben”

Mintegy 360 ezer magyar él a csaknem 10 millió négyzetkilométeres Kanada területén elszórtan. Közülük időseket és fiatalokat – az internet révén már lakóhelytől függetlenül is – nagy sikerrel szólítanak meg a Kanadai Magyar Kulturális Tanács (KMKT) programjai. A szervezet vezetője, a Diaszpóra Tanács Kanadai elnöke, Szenthe Anna – férjével, Szenthe Sándor tiszteletbeli konzullal együtt – több mint négy évtizede dolgozik ezért a közösségért, a nemzeti értékeik megőrzéséért. Az Edmontonban élő biológus úgy véli: sosem voltak még annyira összetartók, mint manapság.

(tovább…)

Új erőre kapott az elmúlt évtizedben a délvidéki magyarság

A megfogyatkozott délvidéki magyarságnak azok helyett is erőt kell tudnia felmutatni, akik nincsenek itt velünk, de bízunk benne, hogy egyszer majd hazatérnek – jelentette ki a Külhonimagyarok.hu portálnak adott interjújában a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Hajnal Jenő részletesen beszélt a tanács által vitt, a nemzetpolitikai államtitkárság támogatását élvező programokról, a magyarság és szerbség példaértékű együttműködéséről és a jövőbeli tervekről is.

(tovább…)

Appra magyar! – Hugo, a magyar lábnyomok gyűjtőhelye Amerikában

A magyar fejlesztésű alkalmazás elsőre egy egyszerű térképnek tűnhet, ennél azonban jóval többet takar. Az identitáserősítő, közösséget aktivizáló telefonprogram fő funkciója az Egyesült Államok területén található, magyar vonatkozású történelmi, kulturális, gasztronómiai helyszínek tömörítése. A „jenki huszár” applikáció Smith Lacey Annát, a washingtoni székhelyű Hungarian Foundation igazgatóját dicséri. Szűkebb célközönségük az amerikai diaszpóra, de HuGo-val jó barátságba lehet bárki, aki érdeklődik a külföldi magyar élet iránt.

(tovább…)

Heroikus tehetséggondozás a sok sebből vérző Kárpátalján

Fel kell kötnie a fehérneműt annak, aki a köz érdekében végzett munkában le akarja körözni a Kárpátalján élő és tevékenykedő Váradi Natáliát. A főiskolai tanár hosszú évek óta több központot vezet, alapítványt igazgat, számos programot, konferenciát szervez, amelyekbe több ezer gyermeket, fiatalt és felnőttet von be. Az elért eredmények tekintélyt parancsolnak, Váradi Natália azonban mégis hihetetlenül szerényen és önzetlenül végzi munkáját, és sugárzó tekintettel szolgálja a gyermekeket és a kevésbé fiatalokat. Ha rajta múlik, Kárpátalján a magyarságnak nemcsak múltja és jelene, hanem jövője is lesz.

(tovább…)

Márciusi ifjakról a ma ifjúságának – Rendhagyó március 15-ei megemlékezés a Bajorországi Magyar Iskola (BMI) tagintézményeiben

A Bajorországi Magyar Iskola öt tagintézményében az idei megemlékezés is online térben történt. A hétvégi magyar iskolákban tanító kollégák pedagógiai elszántsága, kreativitása, leleményessége az ötletek széles és színes tárházát kínálta az élményszerű, személyes tapasztaláson alapuló, értékeiben gazdag időutazáshoz. Óvodások és kisiskolások, kamaszok és felnőttek egyaránt részesei voltak az idei rendhagyó ünneplésnek.

(tovább…)

Március 15. hőseinek méltatása az egyesült magyar egyleteknél – második alkalommal online formában

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc emléknapján a virtuális megemlékezés és koszorúzás már sajnos teljesen szokványosnak mondható. Díszvendégként megtisztelte a közösséget Kovács Tamás, Magyarország Chicagói Főkonzulátusának főkonzulja, illetve ünnepi beszédet mondott Szigeti Tamás történész, a New York University doktorandusza. Saját közösségünk szerepel, azaz a mi kis falunk.

(tovább…)

Featured Video Play Icon

Potápi Árpád János: Amikor a legfontosabb értékeink forognak veszélyben, akkor mindnyájunkra szükség van

Március tizenötödike alkalmából Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ünnepi üzenetét online videóként tette közzé, melynek szövegét az alábbiakban közöljük.

(tovább…)

Összefogással a túlerővel szemben – Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár a nemzeti ünnepről, az új programokról

„A járványhelyzet még inkább megmutatta számunkra, hogy minden magyar számíthat az anyaországra, mi, magyarok pedig számíthatunk egymásra” – mondta a Krónikának adott interjújában Potápi Árpád János. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára arról is beszélt, hogy Magyarország készen áll egy olyan megbékélési folyamatra Romániával, mint amelyet Szerbiával már megvalósított.

(tovább…)

Potápi: Tíz éve, hogy letették az első állampolgársági esküt a Kárpát-medencében

Pénteken volt tíz esztendeje annak, hogy 2011. március 12-én, az egyszerűsített honosítási eljárásnak köszönhetően, először a Kárpát-medencében, a horvátországi magyarság akkori vezetői Mohácson, Szekó József polgármester előtt, le tudták tenni az állampolgársági esküt – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton, a kelet-szlavóniai Harasztiban, ahol újraavatták a nemrég megrongált Petőfi-szobrot.

(tovább…)

Fiataloknak szóló hangszerkészítő online workshop-sorozat indul a közösségek hónapja keretében

HangSzerelő címmel fiataloknak szóló, hangszerkészítő online workshopokat szervez a Hello Wood Junior a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából. A kezdeményezés a „március a közösségek hónapja” keretében valósul meg. Célja, hogy megszólítsa a járványhelyzet miatt otthonaikban tartózkodó fiatalokat és a zene erejével hozza össze az egymástól távol lévő közösségeket.

(tovább…)

A kanadai magyarok nem felejtik, honnan jöttek

A kanadai magyar diaszpóra egyik albertai tagja idén februárban 300 ezer kanadai dollár, azaz közel 70 millió forint értékű adományt juttatott el a szolnoki Hetényi Gyula Kórháznak, amely az utóbbi időszak egyik legnagyvonalúbb felajánlása volt.

(tovább…)

Március a közösségek hónapja

Tematikus hónapokkal jelentkezik idén a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság a tematikus év keretében. A sport, az egészség és a közösség mellett számos témával foglalkoznak majd még az év folyamán.

(tovább…)