A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF) hatékonyan segíti a térség magyar gazdálkodóinak munkáját és együttműködését. A fórum plenáris ülését – tíz határon túli magyar gazdaszervezet részvételével – a napokban rendezték, Budapesten.
A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF) plenáris ülését 2021. október 6-7-én tartották, Budapesten, ahol tíz határon túli gazdaszervezet vezetői vettek részt. A fórum magyarországi alapítói – a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az Orosháza és Térsége Gazdakör, az Agrárminisztérium – mellett Szlovéniából, Horvátországból, Szerbiából, Romániából, Ukrajnából, valamint Szlovákiából érkeztek magyar szervezetek vezetői a találkozóra.
Mint Győrffy Balázs, a KEF és a NAK elnöke hangsúlyozta: – Kiváló a fórumon belüli összefogás; a magyarországi gazdaszervezetek és a kamara pedig a jövőben is minden segítséget megad a határon túli gazdálkodók számára.
Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke kiemelte: – A Kárpát-medencei gazdálkodók összefogását jól mutatja többek között a Magyarok Kenyere program is, melyben nagyon aktívak a határon túli magyar gazdák. Az egész Kárpát-medencét átfogó kezdeményezésben 2020-ban – a koronavírus-járvány és az aszály ellenére is – minden korábbinál többen vettek részt.
A plenáris ülés nyitásaként a résztvevők a nemzeti gyásznap alkalmából koszorúzási ünnepséget tartottak a Batthyány-örökmécsesnél, elhelyezve a határon túli magyar régiók koszorúit. Az ezt követő kétnapos tanácskozáson beszámoltak eddigi és tervezett programjaikról, köszönetet mondva a NAK-nak, a MAGOSZ-nak és a szaktárcának is azért, hogy folyamatosan együttműködnek velük, támogatást nyújtanak részükre mind szakmai, mind kapcsolati háló és egyéb tekintetben.
Az unión belüli térségekből érkezettek az EU agráriumot érintő stratégiáival kapcsolatos aggályaikat is megvitatták, a kárpátaljai és a vajdasági tagszervezetekkel pedig egyeztettek a regionális együttműködés továbbfejlesztéséről. A fórum közreműködésével – a NAK rendszerének mintájára – néhány éve megkezdte működését a gazdákat segítő határon túli falugazdász-hálózat, amely hatékonyságának növeléséhez, szervezettségéhez a NAK szakmai tudásbázisa és tapasztalatai jelentősen hozzájárulhatnak a jövőben.
Felvidék Ma