A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) április 10-én online formában tartotta a szórványvidéken oktató pedagógusok konferenciáját. A délutánig tartó szakmai konferencián négy előadáson vehetett részt a 25 résztvevő, emellett Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke is szólt a szórványban oktató pedagógusokhoz.
Orosz Ildikó beszédében köszöntötte a pedagógusokat, majd összegezte a kárpátaljai magyar oktatás helyzetét, különös tekintettel a szórványvidékekre. Felidézte Punykó Mária munkáját, aki a szórványprogram elindítója, koordinátora volt, és akinek hozzáállása máig iránymutató a szórványban oktatók számára. Orosz Ildikó szerint a Kárpátalján élő emberek mindig is több nyelven beszéltek. A magyar mellett nem csupán az ukránt és az oroszt beszélték, hanem a német nyelvet is sokan bírták vidékünkön. Mára ez a nyelvi sokszínűség veszendőben van, ezért a KMPSZ azon dolgozik, hogy igény szerint minden településen tanulhassanak magyar és ukrán nyelvet is a gyerekek. Ezenkívül jó lenne egy harmadik nyelv, pl. az angol elsajátítása is, mely kapu a nagyvilágra. Orosz Ildikó ismertette a Tulipán Tanoda, s a program jövőbeli kiterjesztésének lehetőségeit Kárpátalja-szerte. Az elnök asszony elmondta, hogy mindezekben számít a szórványban oktató pedagógusokra, majd sikeres munkát s legfőképpen jó egészséget kívánt a résztvevőknek.
Az első előadást Pápai Ilona tartotta A MID-tanítás gyakorlati kérdései címmel. Pápai Ilona a magyar mint idegen nyelv (MID) oktatása terén több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik. A módszerész előadásában kiemelte, hogy a tanítás folyamán elengedhetetlen a szótár bevezetése, s azt is fontos tudni, hogy az esetek nagy részében a magyart mint származásnyelvet tanítjuk Kárpátalján. Az előadó számos gyakorlati tanács mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy igyekezzenek a tanárok bevinni az oktatásba az irodalmat, valamint a modern dalokat, gyermekdalokat is.
Lőrinc Izolda Távoktatást segítő platformok című előadásában többek között a Google Classroomot mutatta be. A Nagyberegi Református Líceum matematika–informatika szakos tanára saját példáján ismertette az online tér nyújtotta lehetőségeket, hasznos gyakorlati tanácsokkal szolgálva.
Hadar Judit, a Nagydobronyi Református Líceum alsó tagozatos tanítója nem csupán előadást tartott a magyar nyelv tanításáról a szórványban, de sok éves munkája során felhalmozódott gyakorlati tananyagait is rendelkezésére bocsátotta a hallgatóságnak.
Végül Jaró Klaudia mutatta be, hogyan fejleszthető a magyar nyelvtudás népi játékokkal. Klaudia többször is elénekelt egy-egy népdalt, hogy a hallgatók érkezzenek felvenni. Hangjával a kamera elé csalta a szorgalmasan jegyzetelő pedagógusok csemetéit, így a gyakorlatban is megmutatkozott, mennyire szeretik a gyerekek a népi dallamok, s nem utolsósorban kiváló hangulat kerekedett, ami annak is bizonyítéka, hogy mindenképpen érdemes volt online térben is megszervezni a konferenciát.
Kárpátalja