A Paraguayi Magyar Egyesület képviselői Chilébe látogattak, hogy részt vegyenek Santiago városban a három évente megrendezett Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége (LAMOSZSZ) találkozóján, amely sorban idén a negyedik volt.
A Latin Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége az összes, Latin-Amerikában működő magyar szervezet hivatalos képviselője. 2004-ben alakult, tagjai az Argentínában, Brazíliában, Chilében, Paraguayban, Uruguayban és Venezuelában működő magyar szervezeteket összefogó országos tanácsok. Paraguay már a kezdetek óta tagja a szervezetnek, már 2004-ben az alapító országok közé tartozott, de idén 2019-ben volt lehetősége először részt venni a LAMOSZSZ plenáris gyűlésén, amelyet nagy várakozás előzött meg. Paraguayból az egyesület elnöke, Kovács Mária és a KCSP ösztöndíjas Katona Petronella utazott Chilébe, hogy részt vegyen a szeptember 27. és 29. között megrendezett találkozón.
Az egyesület számára több szempontból is fontos volt az esemény, mert azon túl, hogy az egyesület elnöke hosszú évek után személyesen bemutatkozott a tagországok vezetőinek, számos igen hasznos információval gazdagodtunk.
Az első napon, pénteken egy ünnepélyes fogadással és köszöntőkkel kezdődött a háromnapos rendezvény, amelynek a chilei magyar nagykövetség adott otthon. A meghívott képviselőkön kívül a chilei magyar közösségi tagjai is tiszteletüket tették. Jó hangulatban telt az este, amely kellő megalapozást adott a másnapi egész napos konferenciának.
A szombati napot a fogadó ország képviselőjének üdvözlő szavai, Künckelné Fényes Ildikó, LAMOSZSZ elnök és Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának kapcsolattartási főosztályvezetője nyitotta. Ezután a LAMOSZSZ küldöttgyűlés fő értekezlete zajlott, ahol sor került a tisztségviselők megválasztására a következő három évre. Ezután meghallgattuk a LAMOSZSZ országok beszámolóit, amely között olyan jól működő példákat láttunk, amelyeket Paraguayban is tudunk hasznosítani a jövőben. A délutáni programon egy kerekasztal beszélgetés folyt a magyar nyelv oktatásáról. Az értekezlet zárását követően egy gálavacsorát tartottak, ahol a chilei Duna Táncegyüttes magyar néptánc bemutatója, élő zene és nagyszerű vacsora zárta a napot, amelynek a Prince of Wales Country Club adott otthont.
A hivatalos eseményeket követően a vasárnap egy közös kirándulással indult az Andok havas hegycsúcsai közé, majd egy városnézéssel zárult Santiago de Chilében a küldöttségi tagok számára.
Kovács Mária, a paraguayi egyesület elnöke kiemelte, milyen fontos a LAMOSZSZ szervezete, amely összefogja a dél-amerikai magyarságot, hiszen mindannyian ugyanazért a célért dolgozunk és hasonló problémákkal küzdünk. Inspiráló volt látni, hogy más országokban hogyan kapcsolódik a magyar nyelvoktatás a néptánccal, gasztronómiai, és felekezeti eseményekkel. Fő feladatunk a magyar nyelv ápolása és megőrzése ebben a kis közösségben. A KCSP segítségével Paraguayban is elkezdődött egy komplexebb, magyarságot érintő kezdeményezés, fő célunk a magyar nyelv megőrzése, amelynek ismerete, használata a vegyes házasságok okán megkopott az elmúlt évtizedekben. Az idei évben elkezdődött a magyar nyelvoktatás, Petronella több csoportos és külön családokra szabott órát tart, amelyet főzőórák is kísérnek, ezzel is elősegítve a paraguayi magyarság megőrzését.
Katona Petronella Szandra