Lehet jelentkezni az MNT diplomahonosítás-költségtérítési pályázatára - Külhoni Magyarok
Hírek

Lehet jelentkezni az MNT diplomahonosítás-költségtérítési pályázatára

A Magyar Nemzeti Tanács az idén is meghirdette a diplomahonosítás költségtérítési pályázatát, hogy segítse azokat a magyar fiatalokat, akik külföldön szereztek oklevelet, illetve tudományos fokozatot, de haza szeretnének jönni, s itthon a külföldi diplomákat elismertetni, honosíttatni. A pályázati felhívást október 31-én tették közzé, s december 14-éig lehet rá jelentkezni.

A fiatal magyar szakemberek biztosítása nemzetpolitikai jelentőségű, ezért nem véletlen, hogy a diplomahonosítás összegének megtérítésében Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is az MNT segítségére van.

A pályázatról, az okleveleket honosító fiatalok számáról kérdezzük Jerasz Anikót, az MNT Végrehajtó Bizottságának az elnökét.

– A pályázat valójában utófinanszírozásról szól, tehát azoknak a fiataloknak tudjuk megtéríteni a diplomáik honosításával járó költségeket, akik már túl vannak ezen a folyamaton vagy elindították azt. Hogy hányan fognak az idén jelentkezni, azt még nem lehet tudni. Tavaly 74-en pályáztak, s ez akkor 1 millió 200 ezer dinárba került. Azonban az idén egy kis változás van az előző évhez képest, hiszen az ENIC/NARIC központ, amely az oklevelek honosítását végzi 2015 óta, a tavalyi évben 2-3 és fél ezer dináros illetménnyel végezte a munkáját, viszont a 2020-as évben ez az összeg 7500 dinárra emelkedett. A drágulással párhuzamosan ugyanakkor kis könnyítésre is sor került, hiszen az idei évben már nincs arra szükség, hogy az érintettek személyesen levigyék a dokumentumokat a belgrádi központba, elegendő azokat feltölteni az ENIC/NARIC honlapjára. Csak azután kell személyesen is elmenni a központba, amikor a diploma elismerése már megtörtént.

– Milyen tendencia tapasztalható? Növekszik-e a diplomát honosítók száma, stagnál, vagy esetleg éppen csökken?

– A tavalyi évben sokkal többen használták ki ezt a lehetőséget, mint mondjuk 2018-ban. Tavaly, mint ahogyan említettem, 74-en pályáztak, 2018-ban csak 48-an, 2017-ben pedig 44-en.

– Sokszor hallani, hogy bizonyos területeken hiány van magyarul is beszélő szakemberekből. Ezek a fiatalok, akik most hazajönni, könnyen találnak munkát?

– Természetesen. Legtöbben, akik hazajönnek, értelemszerűen Magyarországon szerezték felsőfokú oklevelüket, de ugyanakkor szép számban vannak azok a fiatalok is, akik Horvátországban, Ukrajnában, Norvégiában, az Egyesült Államokban, Angliában, Olaszországban, Németországban, Franciaországban, Szlovákiában, illetve Montenegróban diplomáztak. Azonban még egyszer hangsúlyoznám, hogy a legtöbben az anyaországban szerezték meg felsőfokú okleveleiket. Ha egyetemi és főiskolai szintre bontjuk ezeket a diplomákat, akkor mindenféleképpen ki kell emelni a Szegedi Tudományegyetemet, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen és a Szent István Tudományegyetemet, ahol a legtöbben szerezték meg az oklevelet. Ugyanakkor az Óbudai Egyetemről, a Pécsi Tudományegyetemről, a Corvinus Egyetemről, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről, a Károli Gáspár Református Egyetemről, a Gál Ferenc Főiskoláról is vannak olyan oklevelek, amelyek honosítási költségeit megtérítettük az elmúlt időszakban.

– Mennyire bonyolult a diplomahonosítás folyamata Szerbiában?

– Amióta az ENIC/NARIC megkezdte a működését, sokkal gördülékenyebb a honosítás, hiszen azon fiatalok vonatkozásában, akik munkavállalás céljából szeretnék a diplomájukat elismertetni, ez a folyamat legfeljebb 90 napot vesz igénybe. Azok esetében, akik továbbtanulás céljából szeretnék az okleveleket honosíttatni, a folyamat hosszabb és költségesebb, hisz az adott oklevélnek megfelelő szerbiai egyetemhez kell fordulniuk itt, Szerbiában. Az ENIC/NARIC központ megjelenésével a folyamat leegyszerűsödött, s amikor egy diploma bizonyos szakon elfogadásra kerül, akkor ez azután már gördülékennyé válik, hiszen megnyílik az út azon fiatalok előtt is, akik ugyanazon az egyetemeken, főiskolákon szerezték meg az oklevelet.

Vajdaság Ma

Kapcsolodó cikkek