Magyarországtól kért segítséget az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezete - Külhoni Magyarok
Hírek

Magyarországtól kért segítséget az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezete

Magyarország Ungvári Főkonzulátusa a kérés beérkezését követően azonnal felajánlott három notebookot az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezete számára, illetve gyűjtést hirdettek a főkonzulátus munkatársai között, melynek során nagyon gyorsan gyűlt össze 200 ezer forint – tudhattuk meg Buhajla József főkonzultól február 17-én a magyar főkonzulátus épületében, ahol a három eszközt és az összegyűlt pénzt ünnepélyes keretek között adta át Ivanna Szabonak, az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezete igazgatójának.

Buhajla József ungvári magyar főkonzul elmondta, hogy az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezetével régóta nagyon jó kapcsolatot ápolnak, kérésükre az elmúlt években Magyarország többször hozott megyénkbe vakcina- és klórszállítmányt, valamint sok más igényelt anyagot és eszközt. Ezúttal informatikai eszközöket, számítógépeket, nyomtatókat, projektort kért Magyarországtól a szervezet. A főkonzul szerint a segítség megadása az Ukrán Vöröskereszt számára elengedhetetlen, hisz korszerű informatikai eszközök hiányában nem tudnak a kor kihívásainak eleget téve működni. A főkonzul saját hatáskörben tudott biztosítani három notebookot, illetve kollégáival összegyűjtöttek 200 ezer forintot, mely összegből egy nyomtató, esetleg egy projektor is megvásárolható. A most átadott eszközök és pénzösszeg mindaddig kisegíti a szervezetet, amíg a kért számítógépeket és más informatikai eszközöket nem tudja a magyar fél átadni. A főkonzultól megtudtuk, hogy a további, igényelt informatikai eszközöket a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága fogja biztosítani az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezete számára.

Ivanna Szabo, az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezetének igazgatója átvette a főkonzulátus támogatását, majd köszönetet mondott az ajándékért. Elmondta, szervezetük számára nagyon fontos és bőkezű adomány a mostani. A Vöröskereszt az elmúlt évben kilencezer állampolgárnak nyújtott segítséget, valamint 12 humanitárius projektet valósítottak meg 2020-ban Kárpátalján. Megyénkben jelen pillanatban 13 járási alegységük működik, és az eredményesebb munkához szükségük lenne korszerű informatikai eszközökre mind a 13 járási szervezetüknél és az ungvári központban is. Ezek beszerzésére viszont nincs anyagi forrásuk, ezért fordultak Magyarországhoz segítségért. „Nagy öröm a számunkra, hogy megkeresésünkre azonnal reagált a magyar főkonzulátus. Nagyon köszönjük, hogy mint oly sok esetben, most is támogatják a szervezetünket” – fogalmazott Ivanna Szabo.

Buhajla József kérdésünkre válaszolva elmondta még, hogy a két ország között tapasztalható fagyos politikai kapcsolatok ellenére Magyarország igyekszik minden segítségkérésnek eleget tenni. Korábban tetanusz, kanyaró, tífusz, veszettség és más veszélyes betegség elleni védőoltásokkal igyekeztek segíteni az itt élő lakosságnak, ezáltal is növelve az átoltottság arányát. 2016-ban indult az az ötéves vakcinatámogatási program, melynek keretében a Kárpátalja megye vezetése által meghatározott, itt hiányzó oltóanyagokat hoznak be. Magyarországon erre közbeszerzési pályázatot írtak ki, az igényelt vakcinákat beszerezték, és ezek Kárpátaljára szállítása folyamatos. A főkonzul megjegyezte, hogy a legutolsó, 22 millió forint értékű oltóanyag-szállítmány átadása szokatlan módon történt: a két ország határán, a záhonyi Tisza-hídon, egy piros vonalnál. Ugyanis a program lebonyolítását szervező és irányító dr. Grezsa Istvánt időközben kitiltották Ukrajna területéről. A projektből még hátra van egy 300 millió forint értékű vakcinaszállítmány. Buhajla József bízik abban, hogy azt már a szokásos módon adhatják át a magyar kormányzat képviselői, nem pedig a hídra felfestett piros vonalon át. A főkonzul hangsúlyozta, hogy a Magyarországról humanitárius támogatásként hozott oltóanyagok mindegyike törzskönyvezett Ukrajnában, azok a megyei vezetéssel és Ukrajna Egészségügyi Minisztériumával egyeztetve kerültek beszerzésre. Tehát azoktól senkinek, semmilyen félnivalója nem kell, hogy legyen.

Kárpátalja

Kapcsolodó cikkek