Másodszor is megszavazták a magyarellenes Trianon-törvényt - Külhoni Magyarok
Hírek

Másodszor is megszavazták a magyarellenes Trianon-törvényt

Módosítás nélkül, döntéshozó kamaraként ismét megszavazta kedden a bukaresti képviselőház azt a jogszabályt, amely román nemzeti ünneppé nyilvánítja a trianoni diktátum 1920. június 4-i aláírásának évfordulóját, június 4-ét. Az RMDSZ szerint a törvénnyel a román pártok éket vernek a román és a magyar közösség közé.

A képviselőház 175 támogató és 23 nem szavazattal, 85 tartózkodás mellett szavazott ismét igennel a magyarellenes jogszabályra, amelyet az államfőnek immár ki kell hirdetnie. Mint ismeretes, a parlament májusban egyszer már elfogadta a jogszabályt, de Klaus Iohannis államfő először alkotmányossági normakontrollt kért a törvény kapcsán, majd miután az alkotmánybíróság alkotmányosnak nyilvánította, megfontolásra visszaküldte a parlamentnek. A szenátus azonban szeptember végén, a képviselőház pedig most bólintott rá másodízben is.

Iohannis felülvizsgálati kérelmében azt kifogásolta, hogy a több szakértő és civil szervezet által bírált törvénytervezet autentikus és tartalmas közvita nélkül született, ezért a jogalkotási folyamat újrakezdésére, történészek, kutatók, a civil szféra bevonására kérte fel a parlamentet.

Az elnök szerint Romániának EU-tagállamként nyitottnak kell lennie a párbeszédre, éretten kell kezelnie a megosztó témákat, és ebben nagyfokú felelősségük van az állami intézményeknek.

A jogszabály értelmében a kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját. A törvény felhatalmazza a hatóságokat, hogy logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújtsanak a trianoni szerződés jelentőségét tudatosító rendezvények megszervezéséhez, amelyekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.

A kisebbségben kormányzó liberálisok (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) az államfő álláspontját átvéve nem támogatta a jogszabályt, az azt kidolgozó ellenzéki, de a legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD), valamint a szélsőséges magyarellenességet fő doktrínájává tevő Népi Mozgalom Párt (PMP) voksai elegendőek voltak az elfogadásához.

Mint ismeretes, a tervezetet Titus Corlățean PSD-s szenátor terjesztette be, miután a magyar parlament a nemzeti összetartozás évévé nyilvánította 2020-at. Benedek Zakariás, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője korábban a Krónikának elmondta: az RMDSZ nem tudta megakadályozni a jogszabály elfogadását, mivel a PSD a PMP-vel közösen erőltette azt. A politikus a törvénytervezet keddi vitája alatt elmondta: jelenleg a román pártok nem érdekeltek abban, hogy olyan rendelkezéseket fogadjanak el, amelyek az ország fejlesztését szolgálják, hanem inkább politikai célokra használják a törvényhozást, mint például a Trianon napjának a törvénye.

Benedek Zakariás úgy vélekedett: ezzel a törvénnyel a román pártok éket vernek a román és a magyar közösség közé. „Meggyőződésem, hogy sokkal hatékonyabb lenne a munkánk, hogyha olyan törvényekről szavazhatnánk, amelyek az ország fejlődését célozzák, amelyek a jövőbe és nem pedig a múltba mutatnak, nem elválasztanak, hanem szorgalmazzák a békés együttélést” – idézte a frakcióvezetőt az RMDSZ hírlevele. Hozzátette: Erdély elcsatolásával Románia nem csak területileg gazdagozott, hanem az itt élő magyar közösséggel is, kultúrájával és hagyományával.

A plénumban elhangzott vitán Benedek Zakariás arra kérte a román pártok képviselőit, hogy közösen, mielőbb dolgozzanak ki stratégiát az ország fejlesztéséről, arról, hogy miként nézzen ki Románia 10 év múlva.

Krónika

Kapcsolodó cikkek