Meggyőző magyar választási eredmények Kárpátalján - Külhoni Magyarok
Hírek

Meggyőző magyar választási eredmények Kárpátalján

A külhoni magyarság szempontjából jól sikerült vajdasági és erdélyi választási szereplés sorába illeszkednek az ukrajnai önkormányzati választásokon elért kárpátaljai magyar eredmények. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek az előzetes adatok alapján mindenhol lesz képviselete, ahol magyarok élnek. Nagy bravúr, hogy továbbra is erős magyar frakcióval lehet számolni a Kárpátaljai Megyei Tanácsban, Beregszászban Babják Zoltán személyében magyar marad a polgármester, a kistérség önkormányzatában pedig abszolút többséget alkothatnak a helyi magyar erők.

– Csak az erős magyar érdekvédelem garantálhatja a kárpátaljai magyarság szülőföldjén való boldogulását – jelentette ki még a választások előtt Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a Magyar Nemzetnek nyilatkozva, aki egyúttal arra kérte a kárpátaljai magyarokat, hogy szavazzanak a folytatásra, ne hagyják, hogy a fejük fölött döntsenek a sorsukról. Hasonló tartalmú buzdítást fogalmazott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, amire válaszul a kijevi külügyminisztérium a választási folyamatokba való durva beavatkozással vádolta meg Budapestet és berendelte Íjgyártó István kijevi magyar nagykövetet.

– A kárpátaljai magyar közösség megmutatta az erejét: a magyarság kivívta a győzelmet, így erős képviselete lesz a következő öt évben mind megyei, mind járási, mind kistérségi szinten – ezek már Potápi Árpád János gratuláló szavai voltak Brenzovics László KMKSZ-elnökhöz és Babják Zoltán, Beregszász nagy többséggel megválasztott polgármesteréhez intézve.

– Meggyőző, fölényes sikert arattunk a hétvégi ukrajnai önkormányzati választásokon – értékelt lapunk ungvári tudósítójának Brenzovics László. A kárpátaljai magyar politikus közölte: „Örömmel tölt el bennünket, hogy valamennyi olyan önkormányzatban ott leszünk, ahol számottevően jelen van a magyarság. Ezek közül is kiemelném a megyei közgyűlésben elért, tíz százalékot meghaladó listás eredményünket, ami garantálja, hogy az eddigiekhez hasonlóan erős képviseletünk legyen a legmagasabb döntéshozói testületben itt, Kárpátalján.

Nagyon sok kistérségben, az Ung-vidéktől a Felső-Tisza-vidéki szórványig több, a KMKSZ által támogatott polgármesterjelöltünk tudott győzni, közülük Beregszászban Babják Zoltán sikere tehető az első helyre. Az elkövetkező időszakban azon leszünk, hogy a különböző szintű közgyűlésekben olyan koalíciós megállapodásokat tudjunk kötni, melyek a kárpátaljai magyarság javát szolgálják.

Köszönettel tartozunk az anyaországnak is, amely következetesen kiáll mellettünk és segíti a kárpátaljai magyar közösséget és az egész vidéket”.

A kárpátaljai magyarság szempontjából az egyik leglátványosabb siker a beregszászi kistérségben született, ahol Babják Zoltán a két kárpátaljai magyar párt közös támogatásával indulva a voksok 72 százalékával tudott nyerni. Munkáját nagyban megkönnyíti, hogy a közgyűlésben a 36 százalékot szerző KMKSZ és a húsz százalékon álló Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) várható összefogásával stabil többséget biztosítanak számára a magyar pártok.

Ahogy arról a Magyar Nemzet választási előzetesében olvashattak, a két kárpátaljai magyar párt a 2015-ös önkormányzati választásokkal ellentétben az idén nem tudott közös listákat indítani, de ott, ahol egy jelöltet támogattak, példa erre Beregszász, kimagasló magyar siker született.

Az Ukrajnában lezajlott választáson országos viszonylatban 37 százalékos részvételt mértek, ami tíz százalékkal maradt alatta az öt évvel ezelőttinek.

Ehhez képest Kárpátalján közel 42 százalékos volt a szavazási hajlandóság, de néhány magyar lakta térségben még ennél is nagyobb volt a választói aktivitás.

Amint arra több ukrajnai politikai elemző is figyelmeztetett, a helyhatósági választások nagy vesztese a kormányzó Nép Szolgája lehet,

amely a vártnál is gyengébben szerepelt a régiók túlnyomó többségében. Volodimir Zelenszkij államfő pártjának rossz szereplése után máris felerősödtek azok a hangok, miszerint a regnáló államfő jobban teszi, ha előre hozott parlamenti választásokat ír ki, mert pártjának rohamosan csökkenő támogatottsága hamarosan akár őt is elsodorhatja.

Magyar Nemzet

Kapcsolodó cikkek

  • Elhunyt Kovács Ferenc

    Mély megrendüléssel és fájdalommal értesültünk róla, hogy 2024. október 7-én, hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után életének 70. évében