Megújult óvoda sószobával Déscichegyen - Külhoni Magyarok
Hírek

Megújult óvoda sószobával Déscichegyen

Húsz magyar kisgyerek számára újította fel a magyar kormány azt a déscichegyi óvodát, amelynek avatóünnepségét péntek délután tartották a magyar kormány, a helyi és megyei hivatalosságok, az óvoda munkatársai, szülők és gyerekek jelenlétében. Az óvodások az alkalomra egy rövid ünnepi műsorral készültek.

„Gyermekeinknek örökségül tisztességérzetet, ne aranyat hagyjunk” – idézte Platón két és fél évezredes gondolatát Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság erdélyi főosztályának vezetője Déscichegyen, a magyar kormány jóvoltából megszépült óvoda avatóünnepségén.

Ünnepi beszédében hangsúlyozta: „Azért választottam Platónt, mert úgy gondolom, hogy bár a gyerekek életútja során igyekszünk mindent megadni, ezek közül azonban az anyagiakban nem mérhető dolgok a legfontosabbak. Tisztesség, ragaszkodás, szeretet, közösségérzet – mind olyan értékek, amelyek meghatározóak egész életük során”– fejtette ki Brendus Réka péntek délután Désen, aki továbbfűzve a gondolatot, hangsúlyozta, hogy ezek az értékek az első évek során épülnek a gyermekekbe, és mindebben meghatározó szerepe van a családnak és az óvodának.

Mondhatnánk azt is, hogy a kisgyerekeknek két otthonuk van: az egyik természetesen a szerető családi otthon, ahol a szülői felelősség az elsőrendű.

A másik otthon nem véletlenül az óvoda, hisz itt játékosan barátkozva közösségi tudat, a közösséghez való tartozás érzése alakul ki. És ezzel egyidőben ismerkednek meg a magyar nyelv és hagyományaink szépségeivel” – fogalmazott a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője.

A közösségnek fontosak az óvodák, bölcsődék

A magyar kormány a Kárpát-Medencei Óvodafejlesztési Program keretében felújított déscichegyi magyar tannyelvű óvoda avatóünnepségén Mihaela Tămaș, a Törpék Világa Napköziotthon igazgatónője és Lénárd Éva óvodavezető mondtak köszönetet a magyar kormánynak, Szabó Gábor Kolozs megyei szaktanfelügyelő, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, valamint Costan Morar, Dés város polgármestere hangsúlyozta az intézmény korszerűsítésének jelentőségét, azt, hogy a kisgyerekek modern, európai színvonalú körülmények között tanulhatnak és játszhatnak.

Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség országos elnöke arról beszélt, hogy a négy évvel ezelőtt elkezdődött program során olyan óvodákat és bölcsődéket sikerült felújítani, felszereléssel ellátni, amelyek fontosak egy-egy közösségnek, és amelyeket az adott közösséggel egyeztetve választottak ki.

Érdemes Désen élni és gyermeket vállalni

A helyi önkormányzat 2018-ban újította fel az óvodaépület homlokzatát, és az udvarrendezést is finanszírozta – hangzott el az óvodaavatón. Az RMPSZ az óvodafejlesztési program keretében a belső felújítást végeztette és eszközbeszerzést támogatott. A kivitelezőt a program elején Lénárd Éva óvodavezető ajánlására keresték meg, akivel több helyszínen is dolgoztak és munkájukkal elégedettek, azt a minőség jellemzi. Az ügyvezető Bányai Szilárd, akinek a gyermekei a déscichegyi óvodába járnak, mint a szülői bizottság elnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy érdemes Désen élni és gyermekeket vállalni, mert van jövő a közösségben.

Az óvoda és az ott tanuló húsz kisgyerek életében Déscichegyen a sószoba hozott változást, még otthonosabbá, egészségesebbé téve a környezetet. Ahogy Brendus Réka fogalmazott: „Magyarország Kormányának kiemelt célja a magyar közösség megmaradása, bárhol is élne, ehhez pedig az szükséges, hogy odafigyeljünk minden magyar emberre – az első évektől az utolsókig. De ha kellő odafigyeléssel támogatjuk a legkisebbek fejlődését, akkor felnőttként a közösség is bizton számíthat rájuk” – hangsúlyozta.

Krónika

Kapcsolodó cikkek