Magyarország Torontói Főkonzulátusa 53 darab leszerelt, de jó állapotú számítógépet ajánlott fel két kárpátaljai szervezet számára. Az eszközök jelentős részét a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete kapja, hogy szétoszthassa a rászoruló családok között. Az adomány fennmaradó részét az Ukrán Vöröskereszt Kárpátalja Megyei Szervezete kapja majd.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének képviseletében Tarpai József elnök szerdán, április 21-én vette át az adományt Magyarország Ungvári Főkonzulátusán.
Buhajla József főkonzul elmondta, hogy a gépeket a torontói Szent Ignác Plébánia gyűjtötte össze, illetve a Kanadai Magyar Vállalkozók Szövetsége további, nagyjából félmillió forint adományt gyűjtött a kiegészítő eszközök megvásárlására. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosság kiegészítette a felajánlást még képernyőkkel, billentyűzetekkel, egerekkel. A kiegészítő forrást a miniszteri biztosság adta, a vásárlást a Rákóczi Szövetség bonyolította le Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa közreműködésével.
– Magyar–magyar összefogás valósult meg, valóban sokan fogtak össze. 7 ezer kilométer távolságból kerültek ide ezek a számítógépek két lépcsőben. Összesen 53 gép érkezett Kárpátaljára, ebből 43-at kap most a nagycsaládos egyesület, hogy tovább adhassák a rászorulók részére. A cél, hogy a gyerekek akadály nélkül vehessenek részt az online oktatásban. Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy informatikai eszközök nélkül nincs lehetőség online módon tanulni, felkészülni, így ez valóban segítséget fog jelenteni azon családok számára, akik megkapják – jegyezte meg Buhajla József.
A nagycsaládosok nevében Tarpai József elnök mondott köszönetet az adományozóknak és a lebonyolítóknak egyaránt, s megerősítette: valóban nagyon nagy szükség van az informatikai eszközökre.
– Amikor egy hónappal ezelőtt megkaptuk az értesítést az adományról, akkor meghirdettünk egy pályázatot a nagycsaládjaink körében. A 43 gépre 90-en jelentkeztek. Azokat a családokat részesítettük előnyben, ahol semmilyen számítógép nincs, egy darab sem, maximum okostelefonról tudnak tanulni a gyerekek. Természetesen nagycsaládosokról lévén szó, minimum 3, de esetenként 4-5 gyereket is nevelnek – mondta Tarpai József és ismételten biztosított mindenkit arról, hogy nagyon jó helyre kerülnek a gépek.
Úgyszintén elmondta, a pályázatban olyan kritérium is szerepelt, hogy a jelentkezőknek írniuk kellett egy rövid esszét Miért van szükség számítógépre címmel. Az elnök ezekből a megható írásokból is idézett.
Az átadáson elhangzott, hogy a kiválasztott családok zömében beregvidékiek (Bereg és Ugocsa), de vannak Munkácsi és Ungvári járásiak is. Az egyesület közel 900 családot tömörít. Tavaly volt már egy hasonló kezdeményezés. Akkor egy családnak tudtak segíteni: a PestiSrácok.hu magyarországi internetes közéleti hírportál munkatársai egy laptopot ajándékoztak.
Kárpátalja