Rekordmennyiségű pályázat érkezett a március 31-én zárult kiírásokra – emelte ki a Közügyekben Juhász Bálint a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője.
A Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázata az egyik legnépszerűbb kiírások közé tartozik. Jelenleg nincs nyitott kör háztámogatásra, de akik korábban sikeresen pályáztak, már az új házukban élhetnek. Most ismerjenek meg egy családot, akik egy éve költöztek be új otthonukba, azóta pedig minden szabadidejüket arra fordítják, hogy rendezzék, szépítsék azt. Szolgáljanak ők jó példával.
Ezúttal közepes- és nagy léptékű mezőgazdasági feldolgozó, valamint szolgáltatóipari projektekre lehetett terveket átadni, amelyek a Magyar Kormány gazdaságfejlesztési programjának köszönhetően valósulhatnak meg. Ezek a befektetések nem csak megvédik a munkahelyeket Vajdaságban, de új állások is létre jönnek. Hogy milyen terveket adtak át a pályázók az Alapitvány ügyvezetőjét Juhász Bálintot kérdeztük.
A teljes adás megtekinthető itt.
Pannon RTV